1832-1836 Jegyzőkönyvek 9. • Felséges Első Ferencz ausztriai császár, Magyar, és Cseh ország koronás királyától Posony szabad királyi várossába 1832-dik esztendőben, karácson havának 16-dik napjára rendeltetett Magyar ország' gyűlésének jegyzőkönyve. / Posony / Nyomtattatott Belnay, Landerer és Wébernél. / 1832-1836

250. országos ülés

2.50. UL L'S. — 3. November. 117 vát contractiisoknak szentséget fent kívánta tartani, pedig sok helyen a’ 7-ted dézsma contractus mellett állapítatott meg, végtére azért is, mert többnyire a’ 7-ted S-czad oltványoktól adatik, pedig a’ Rendek meghagyván az ortványoknak visszaválthatását ok nintsen arra, hogy az illyetén privát contractusok továbbá fenn ne maradjanak; midőn a’ remanentialis földek azért hagyattattak meg a’job­bágynál, mivel azok már az Urbárium előtt is, mint telki állomány jobbágy ké­zen lehettek, által látni, hogy voltaképen nem tudatik, mellyik föld légyen nr­­barialis, mellyik nem; ennek megkiilömböztetését, és az evidentia végett sok földes urak óriást úgy engedtek, hogy attól 7-ted adasson, mi abból világos, hogy sok határoknak nagyobb része kilenczed alatt egy más része pedig heted alatt vagyon. Mármaros Vármegye 2-dik Követe: szinte az előbbi országos határozást pártolja. Csongrád Vármegye Követe: (Bene) a’ 9-czed tárgyát nem tartja egy e­­redetiinek aJ tizeddel, és azért mert a’ Kerületben a’ tizedről más határoztatok> az országos határozást változtatni akarni tanácsosnak nem tartja, azért az előbbi országos határozást elfogadja. Egri Káptalan Követe: a’ tized kérdését elmellőztetni kéri, azon fogvást mert az eránt rendelkezni mindeddig fenmaradt a’ Rendek jusok, és szabadsá­gok — de azon fogvást is, mert a’ tized kérdése nem az úrbérbe tartozik — a* kérdésbeli tárgyra az Elölülő által igen bölcsen felhozott okokat ismételni nem kívánván, voksát az előbbi országos határozásra mondja ki. Túrócz Vármegye I-ső Követe: mindazon tekéntetből, hogy az itt fen_ forgó 7-ted, vagy 8-czadnak, de magának a’ 9-czednek is szedése a’ tized adózá­sával, a Szólló véleménye szerént— semmi legkissebb öszveköttetésbe nintsen, — mind pedig azon okból is, hogy ha ezen kiilömbségnek sem helye, a’ kerületi tized felöli tanácskozás következésében tett javallat miatt, egy Országgyűlése ál­tal elfogadott rendelkezés, legfőkép’ minekutánna a’ K. Kir. jóváhagyást is el­nyerte, nem változható,— egyéberánt pedig ezen okokon felül, mivel a’ 7-ed, vagy S-czad tized adózás nélkül szedése többnyire, és majd mindenütt olly helye­ken divatozik, a’ hol ez azon helységeknek impopulatiojától eredetit vette, — ezen okból tehát annak megváltozását mind az igazság, mind a’ földes úri tulaj­don nem engedi; — mind ezen okoknál fogva a’Mélt. Elölülő Úr véleményihez járul , es az előbbeni országos szerkeztetést pártolja; — a’ regressusnak pedig akor fogja helyét találni, hogy ha az országos végzések közt valamelly ellenke­zés előfordulna. Szabolcs Vármegye 1-ső Követe: a1 papi tizedről itt szóllani nem a­­kar; 3Iegbizói a’ maga helyén mi vélekedésbe legyenek, ki mondani el nem mulasztja, de valamint ebbe beereszkedni nem kíván, úgy a’ regressus hely­telen voltát támogató okkal itt felhozni sem merné, mert mind két részről hasz­nálták a’ Rendek, és a’ mikor jónak, ’s szükségesnek látták, és fogják is hasz­nálni, csak az igazság útján menne, igen egyszerűen azt állítja a’Szólló, hogy a’ hol 7-ted, vagy 8-czad divatozott, régibb kötések következésébe, azt sem­mi esetre a’ circularis rendelkezés értelme szerént, alább szállítani egyátalján nem lehet, és így az országos szerkeztetést elégségesnek látja. Or. (íy. Jegyző-Könyv. IX. Darab. 30

Next

/
Thumbnails
Contents