1832-1836 Jegyzőkönyvek 7. • Felséges Első Ferencz ausztriai császár, Magyar, és Cseh ország koronás királyától Posony szabad királyi várossába 1832-dik esztendőben, karácson havának 16-dik napjára rendeltetett Magyar ország' gyűlésének jegyzőkönyve. / Posony / Nyomtattatott Belnay, Landerer és Wébernél. / 1832-1836
178. ülés
127 vántató Irományokat minden Törvény Szék annak ideiben, a’ midón t, i. valamellyesekre szükségé leend, fogja tudni azok közöltetését kikérni, az ügyes és tapasztalt Ügyészek pedig, ha a’ Királyi Tábla előtt az allegatiók megszűnnek, bizonnyára fel fognak az Országban osztódni, de amúgy is mihelyest illy nagy érdekű Perek fognak a’ Törvény Székek előtt folyni, és azon Törvény Székek állandóan öszvciilnek, akkoron bizonnyára több mint eddig talán egyébb okok miatt magokat a’ munkától vissza vont alkalmatos ügyvédek fognak a’ munkára visszatérni, és így e’ részben sem fog hiányosság lenni. — A’ Szólló tehát czélarányosnak véli, hogy a’ Juris Perek ezután egy a’ végre Küldői elvei szerint, felállítandó Törvény Székek előtt, vagy azon okból is follyanak, hogy a’ szerént olly nevezetes érdekű Perek is három ítélő Bíróságon mennyének keresztül, — abban azonban megegyez, hogy a’ Felség hántás ésllúlelenségbeli Perek, nem a’ Törvényszékek előtt, hanem egy más, annak helyén általa kimondandó Fórum előtt mozdittassanak elő. — Ezt előre bocsájlván, a’ mi már a’ felállítandó Törvény Székeket illeti, ollyant a’miilyent az Országos Deputatio javai, valamint szinte ollyant sem fogadhat el, a’ miilyent a’ Kerületi szerkeztetés ád elől. — Mert az igazság kiszolgáltatásában első elve á’ Szolidnak az igazságnak gyorsabb kiszolgáltatása. Hogy a’ legjobb akarat inellett is a’ Vármegye Tisztviselői a’Politicummal nagyon elfoglalva vágynak, és igy, hogy* a’ Perlekedőknek gyorsan az igazságot ki nem szolgáltathatják, — bebizonyítást nem kiván, és ugyan azért, mivel ezen elvnek, csak egy alkalmatos és elegendő számú tagokkal el látott Törvény Szék felel meg, arra szavaz. — A’ második elve a’ Szolidnak az, hogy az igazságn:*k gyorsabb kiszolgáltatása nem csak papiroson álljon, banem de facto is megtörténjen, és igy olly mód találtassék fel, hogy meg is essen ezen igazság gyorsabb kiszolgáltatása. — E- zen elvet feltalálja a’ Szólló ojlyan Törvény Székben, a’ melly egyszer választott, azután azomba további választás alá nem jöhető, annyi számú tagokból áll, a’ mennyit a’perlekedők és Perek szüksége megkíván. Igaz ugyan, hogy a’ Kerületi szerkeztetés gondoskodott Honorarius Assessorokról, — de vallyon kivált ha a’ Juris Perek is a’ Törvény Székek előtt folynak, mennyire fognának az egyik Gyűlésről a’ másikig választandók különössen azon Megyékben, a’ hol kevesebbek az alkalmatos Tagok, az köz várakozásnak megfelelni, a’ KK. és RR. bölcs ítéletére terjeszti, részéről csak azt jegyezvén meg, hogy a’ szerént a’ hosszas ideig szép tapasztalást, szerző négy Assessorokat a’ minduntalan valtozo hat Honorarius Assessorok lefogják voksolni, mert hat több mint négy. — A’Szólló tehát Megyéje részéről, a’ hol a’ Perek száma már ezerekre megy, és utóbb ha t. i. a’ Királyi és Kerületi Tábláknál mostanában folyó Perek ugyan oda által adatnak, még annyira menend, nyolez actualis Assessorokat kiván. — A’ harmadik elve a’Szolidnak az, hogy az illyes külömben a’ Törvényeket értő Riiókat a’ Köz Bizodalom kövesse, a szerént tehát kívánja, hogy a’ Sedrialis Assessorok minden Candidatio nélkül a’ Nemesség által szabadon választassanak, egy alvégre tartandó Vármegye Köz Gyűlésén.A’ negyedik elve az, hogy az igazság kiszolgáltatását sem Félelem, sem más mellékes tekentetek'ne< gátolhassák. — E’ szerént tehát kívánja, bogy a Sedrialis Assessorok örökösök, az 1723-ik észt. 30-ik Törvény ágazattya szerént, jó birtokossak, végtére az 1773-ik észt. 5ö-ik Törvény szerént senkinek lekötelezve ne legyenek. 178. ULMS. 21. April. 32* I