1832-1836 Jegyzőkönyvek 2. • Felséges Első Ferencz ausztriai császár, Magyar, és Cseh ország koronás királyától Posony szabad királyi várossába 1832-dik esztendőben, karácson havának 16-dik napjára rendeltetett Magyar ország' gyűlésének jegyzőkönyve. / Posony / Nyomtattatott Belnay, Landerer és Wébernél. / 1832-1836
69. ülés
HATVANKIL ENCZED 1K ÜLÉS 325 fel jobbágyi telket, annak minden névén nevezendő terheit is viselje, ’s azon Megyében , hol más a’ szokás, ez tsak addig áljon fel, meg a' Biztossági munka cléncmíog vétetni. Azért helybe nem hagyhatja Ugocsa Vármegye Követének állit ását, hogy a’ JIonti Követ indítványa által felforgatni akarta az alkotványt. Az Elölülő a’ dolgot most nem ide valónak állítja, még annak rendében elő kerülend; a’ mi írva van, azt úgy sem lehet változtatni, a’ Diaeta pedig el nem oszlik még ez el nem lesz végezve* Ungh Vármegyének Követje llernáth ’Sigmond illy fontos tárgyat csupa Oi •szág Gyűlési Akták álfal elhatározottnak nem nézhet. Soha törvényt erről nem hozott az 1825/7-ki Ország Gyűlése, ’s azért Sopron állításának ellen mond. — Erre még egyszer kéri az Előlülő a’Követeket, hogy ezen ide nein való dologgal hagyjanak fel. — A’ kik azon Diaetán jelen voltak legjobban tudják, miben légyen az elhatározás. Tt endién Vármegyének 2-dik Követje Unghnak ellenmondását helytelennek tartja , miután a’ törvény azt rendelte: hogy az öszveirás juxta ideam ibi stabilitam történjen, ’s így az aktákat e’ részben tökélletesen’törvény esi tette. — Azért nyugodjanak meg, felszóllítja újjonnan a’ Rendeket az Elölülő, ’s ne mondjanak ellen egymásnak, miután az 1825/7 Ország Gyűlésében Nógrádnak példája elegendően megmutatta, hogy annak sikere nem lehet. Szerem Vármegyének 2-dik és Honát Országnak 1-ső Követei Pozsega Várni, indítvány ához járulnak. Verócze Vármegyének 1-ső Követje ellenbenilly értelemben nem lehet.— Midőn Mária Theresia az Urbáriumot behozta, az a Földes Urak és Tisztviselők egyetértésével történt, azért nem lehet más a’Jobbágy sorsa, mint a’miilyen ott el határoztatik. A’ K. Resolutiók a’ mennyiben a’ régi Urbáriumtól el távoznak , ennek ártalmára nem lehetnek* — Azért marad az előbbinél. — Torontál V ármegyének 2-dik Követje miután a’ Jobbágyok különféle tractamentumárói látja a’ kérdést, Küldőinek azon Vezér elvüknél fogva, hogy az új rendelkezések által a* jobbágy sorsa semmikép rosszab ne legyen a’ fennálló Bánáti Urbáriumnál, mclly a’többinél sokkal szelidebb, tökélletesen megelégszik, és c’ tárgyban változást nem kíván, sót a’ mennyiben a’mostani elhatározások a’ fen álló Bánáti Urbáriumnál lerhessebbek lennének, azokat el nem fogadja. í emes \ arrnegy ének 2-dik Követje éhez kapcsolván véleményét, mindent elfogad, a mi a’jobbágy sorsát könny ebíti, de semmit abból, a’ mi azt terhelhetné. Az Elolülo az illy óvasokat in generalitate elfogadhatóknak nem tartja, ’s oda utasítja a’ Követeket, hol a’ tárgyak egyenként tanácskozás alá kerülendnek. Olvasta ezután a Nádori ítélő Mester a’ 2-dik Törvény Czikkelynek elejét. De Constitutivo Sessionali. Liptó Vármegyének 2-dik Követje: azt bocsátván előre, hogy utasításának világos tartalma szerint a’ jobbágy telki állományra, nézve adandó némelly Jegyző Könyv II-dili Darab. 82