1832-1836 Jegyzőkönyvek 14. • Felséges Első Ferencz ausztriai császár, Magyar, és Cseh ország koronás királyától Posony szabad királyi várossába 1832-dik esztendőben, karácson havának 16-dik napjára rendeltetett Magyar ország' gyűlésének jegyzőkönyve. / Posony / Nyomtattatott Belnay, Landerer és Wébernél. / 1832-1836
428. országos ülés
8 42S. ÜLÉS. 3. Mártius. értelme éppen ellenek utal; mi pedig a* gyakorlatot illeti erre nézve azt fele*, li nekik, hogy a3 Törvény elleni szokás a’ Törvényt nem gyengítheti, és az semmi szokás nem lehet; — többiben a’ felolvasott szerkeztetésre azt kívánta megjegyezni, hogy annak utolsó §-sa a3 kerületekbe kihagyatván, azt most is kihagyatni kívánta. — Mibe Az Elölülő és a3 Rendek is megnyugodtak. Bártfa városa Követe, sajnálta hogy Fejér Vármegye Követe Megyéjén nek sérelmét okokkal nem támogatta, mert azokat hallani, de egyszersmind azokra felelni is óhajtott vólna, azonban a’ semmire felelni nem lehet, sérelmén nek helytelenségét azzal is elegendőn igazolja, mert a’ mi a3 quartélyokat illeti, ez már Zala és Győr által is előadatván, a’Fejéri előterjesztés tsak újítása azoknak, és minthogy már ott előterjesztetnek, elegendő' ok volna ezt most ki* hagyni, mert ha a’ sérelmek olly gyakoriak lesznek, elvesztvén minden érdekeket megtörténik, hogy alkotványon esett nagy sérelem is tsak el fog hangozni, de Fejér Vármegye Követének elég legyen feleletül az, hogy ha az Orsyággyulése tsakugyan három holnapok előtt eloszlott volna, hol maradott volna ekkor Fejér Vármegye sérelme? ha tehát három holnap előtt valamit sérelemnek nem tartatott, az bizonyára három holnap után sem lehet sérelem, és azért ezt kihagyatni kívánta, azon fogva is mert az ingerlésnél semmi ujjat magába nem foglalna. Kőszeg városa Követe: Nintsen a’Törvénykönyvben egy Törvénv is, melly azt rendelné, hogy a’ Királyi városokban a’ nemesek által bíratott polgári házakban katona ne szállíttasson; ellenben pedig midőn az 1,715: 43-dik Törvény egyenesen kitűzi azon házokat, mellyekbe katona ne szállíttasson, mellyek között a’ nemesi curiák is foglaltatnak, önként következik, hogy mind azon házokba, mellyek ottan nem foglaltatnak, következve a’ Királyi városokban lévő polgári házakba is katonát beszállítani lehet, és a3 tehernek az egyformasága tekintetéből kell is, és így miután ezen tekintetben magokban a3 városokban is különböző szokás divatozna — vannak t. i. némellyek a3 hol a3 katona természetben beszállítatik — mások pedig a' hol ezen beszállítás kész pénzben váltatik meg, nintsen alap, mellynél fogva ezen szokást annyival is kevesebbé megváltoztatni lehetne, minthogy ezen nemesek is a3 kik netalán e3 tárgyban felsőbb helyre folyamodtak — folyamodásokkal a’ rendszeres elintézésre utasíttattak, és a’ városok addig divatozó szokásban meghagyattak, megkívánja tehát maga az osztó igazság is, hogy miután kiki a’ városokban a’ terheket viselni köteles, ezen katona szállításban is mint valóságos, nem pedig személyes teherben kiki egyforma részt vegyen — de megkívánja azt adóbeli fundusnak a* fenntartása is, hogy kiki a’ polgári fundustól a’ tehert egyaránt vigye, és ezeknél fogvást Fejér Vármegye által felhozott panaszokat innend egészen kihagyatni kíváuja. Az Elölülő a* többséget a3 felolvasott szerkeztetésre mondván ki. Szabadka, és Szeben városok Követei is abban való meg nem egyezéseket kijelentették. Veszprém Várm. 1-ső Követe, óhajtotta volna, hogy a’városi Követek ha nem is az Elölülői felszóllításnak, legalább kijelentésének engedelmeskedvén, a* szóllástól elállónak volna.minthogy azonban ez nem tötlént,kötelesnek érzi magát Küldőinek utasításokat kijelenteni. Mi Bártfa kívánságát illeti, hogy Ő kívánta volna