1832-1836 Jegyzőkönyvek 14. • Felséges Első Ferencz ausztriai császár, Magyar, és Cseh ország koronás királyától Posony szabad királyi várossába 1832-dik esztendőben, karácson havának 16-dik napjára rendeltetett Magyar ország' gyűlésének jegyzőkönyve. / Posony / Nyomtattatott Belnay, Landerer és Wébernél. / 1832-1836

444. országos ülés

-144-í/fA- i L.t'. S. $4. Martins

a depaupertatio systemáját képezik, — azt is, a' mit ajánlónk, a szó telkes éltei méhen áldozatnak kell mondanunk a’szegénységre nézve: mert ezeknek terhei már olly halomra vannak nevelve, hogy ki helyezetökkel, ’s körülményeikkel közelebbről ösinéretes, tsudálnia kell, mint szerezhet meg minden napi kenyerét is. — Átaijában a’ leszállítás okai lelki ösméretesen ki valának emelve a’ legutóbbi Felírásban, — s mi Választ nyerőnk reá? azt; hogy Ó Felsége maga is örülne, ha követve azon igazságos, és alapos elveket, mellyek előadva valónak, az ajánlott mennyiségben is megegyezhetne, de nem lehet: inert a’salus publica, ez a’ reipublicae suprema ratio többet kíván. Ó ugyan meg nem tudja fogni, hogy miután ellenség sehonnan sem fenyeget, miután a’ háborúnak hire sints, miért kelljen még is folyton háború költségeket vinni? igy valóban nem tudni, miben álljanak a’ béke áldásai; de még sem akar maga részéről a’ Királyi Válasz állításában kételkedni, hanem miután itt a’ népnek véres verejtékéről az ó tudtok, megegyezésük, és befolyásuk nélkül rendelkezünk, tsak akkor lehet megnyugtatva, ha tudva lesz előtte minden körülmény, s azok annyira fontosak lesznek, hogy midőn terhűkre kiadja szavát, lelke tisztán meg legyen győzve, hogy annak ügy kellett lenni , é* máskép nem lehete! A’ publicae salutis ratio nagyok, — elösméri, de nem függhet egyedül a’ Kormánytól megítélése, különben vége minden Törvény erejének? vége a’ személy, és vagyon bátorságának,* a’ publicae salutis ratio fog mindent elhatározni, ó ide nemzetét juttatni nein akarja;— tárja ki tehát élőnkbe a’ Kormány, mit kíván az a’ salutis publicae ratio, — addig nem lehet mást felelnünk, mint a’ mit nékiink a’ Kormány felelt, t. i. hogy ha ó meg nem elégedhetik, mi többet nem adhatunk; nints ebben legkissebb viszavonási szellemis: mert ezen válaszunk az életből és kötelességből van merítve, a’ Kormányé pedig minden támogató ok nélkül pusztán áll előttünk. 0 a’ 3,800,000. nél többet egy krajtzárt sem. — Sáros Vármegye 2-ik Követe: A’tárgy ki lévén merítve, röviden tsak oda adó Megyéje szavazatát, hogy 3,800,(XX) ftra voksol, és ha lehetne visszalépni, még ezen sommánál is kevesebbre szavazna: mert a’ hol tsak polgári, és többször tsupán katonai executiók által hajtathatik be az adó, mint Megyéjében, ott világos, hogy a1 mostani adó tei*he viselhetlen, — de mivel már ezt Megyéje kívánsága szerént, tudni illik mentül kissebb sommát vívni alig lehet, az utolsó kerületi végzéshez, melly szerént a’folyó adó megajánltatott, annál kevésbé járulhat, a’ mennyiben a’ Kormány az alimentationalis kérdésre, bár régen terjesztetett lel. Válaszát, mellyból véleménye, 's szándéka kitudatnék, kiadni napról napra halasztja. Sót ezen halasztás Megyéje részéről, a’ mellynek az aliraentatio megszüntetése olly nagyon érdekében feksz'k, erősen arra bírja, hogy a’kerületi Trentsenyi indítvány szerént, az alimentatiót adóhoz újra kösse olly értelembeu és tettleges feltételül, hogy mind addig, míg e’ részben tisztába nem jövünk a’ Kormánnyal

3,800,000 ftnál többet (es tsak azért, mivel ennél kevesebbet kivívni már alig lehet) tellyességgel nem ajánl. Mi történik majd akkor, ha a’ Kormány a’ deperditák iránt értekezésbe lép az Országgal, az további tanátskozósok tárgya, akkor ő is kimondja Megyéje parantsát. — A’ mi az Elölülő által kijelentett azon két elvet illeti, mell veken az adó megajánlását alapulni mondó, t. i. a’ szükséget, és az adózó nép tehetség! erejét: arra azt feleli, hogy a’ szükséget az adó megajánlása alapjának elösméri, — de azon elvet, mellyel bár Eleink 1704-ik esztendőtől ólfa Jegyzó-Könyo XIII. Darui. -8

*