1832-1836 Jegyzőkönyvek 13. • Felséges Első Ferencz ausztriai császár, Magyar, és Cseh ország koronás királyától Posony szabad királyi várossába 1832-dik esztendőben, karácson havának 16-dik napjára rendeltetett Magyar ország' gyűlésének jegyzőkönyve. / Posony / Nyomtattatott Belnay, Landerer és Wébernél. / 1832-1836

401. országos ülés

236 401. CLIUS 23. December. liető kár csetjc megszűnik, az említett jutalom jövedelemnek is megszűnni kelletik, és így a’ lucrum cessans kárpótlás fejébe nem vétethetik. — l)e azt is kéntelen a’ Szolló megemlíteni, hogy igen nagy különbség vagyon a’ vám és örökös ingó birtok kisajásitás fejében megtörténendő kárpótlás közt, mivel az ingó jószágnak birto­kosa, birtokába lévő jószágot maga tetszése szerint használhatja, és annak betsét megszabhatja, alkotmányos Törvényünk szerint; — ellenben a’ vám beszedés a’ kiváltság levél által is, nem úgy a* birtokos haszna, mint a’ köz jó előmozdítása te­kintetéből és tsak úgy a’ birtokosnak megadódik, hogy attól járandó jövedelme az illető Törvényhatóságnak befolyása, és szedendő taksáknak meghatározása által mérsékeltessék. Illy értelembe veszi ugyan a' Szolló a’ felolvasott szerkeztetést is, és azon esetre ha a’ Kiküldöttség jelentése következésében , a" kárpótlás fejé­ben adandó sommának meghatározása a1 Törvényhozó testnek fentartodott volna, azon szerkeztetésben meg is nyugodott volna, de mivel azon meghatározás a’ Ki­­kűldöttségre szerkeztetés szét int bizatik, minden bal magyarázat elmellőzése okáért a’ " nlemlitett Törvény értelemhez, ezen szakaszt alkalmaztatni kívánja. Gömör Vármegyének 1-ső Követe: a’ tanátskozásba vett szakasznak végét homályosnak láttán, ne hogy teljesedésbe vétele, a’ bizonytalan, és elmagyaráz­ható értelem miatt nehézségeket szenvedjen, vagya1 Törvényhozó test szándéka ellenvaló alkalmazást nyerjen, azt világos, és szoros határozattal módosíttatni kívánta. — w Posony Vármegyének I-ső Követe: már tegnap kijelentette, mi szerint nem látja a' kisajásitás szükségét fenforogni, a1 cessans lucrum iránti aggodalmat feleslégesnek tartja, miután a' Törvények azt mondják: hogy a’ vám tartás köte­lességért, moderatum lucrum is jár — megszűnvén tehát a’ privilegium természe­tes, és igazságos, hogy kárpótlásul ezen megszűnt nyereség beszámításának is, meg kell történnie; ’s igya’ Szólló a’ kerületi szerkeztetésben megnyugszik. Borsod Vármegyének 2-ik Követe: 11a a1 Somogy Vármegyei Követ indít­vánnyá elfogadt a van, úgy a’ Szólló sem kívánja felszólalásával a’ tanátskozásokat tartoztatni, de ha el nints fogadva, úgy kéntelen kinyilatkoztatni, hogy a5 Szólló is egyet ért a' Somogy Vármegyei Követtel, ugyan is — az országos Küldöttség által benjujtott iratokból a’ tetszik ki, hogy Buda és Pest várossaik híd jövedelem fejében 45000 forint árendát szedtenek, ’s ezen felt ől a’ árendások (kikről pedig fel lehet tenni, hogy a’ valósággal nem nyereségből még valamint el is halgathattak) 05000 for. nyertének a’ miatt, hogy a’ híd esztendőt által 110000 for. hozott be — illy reménytelen és minden szükség feletti nyereség tőke pénzének megfizetését pedig! vallyon ki? és mitsoda jusson kívánhatja az Országtól? holott a' hídnak legtöbb hasznát is, a’ Budai és Pesti lakosok veendik ’s majd egykor a’ hídon is ingyen fognak által járogatni. Azért is a’ Szólló a’ Somogy Vármegyei indítványt pártolja. — Az Előlülő a’ kerületi szerkeztetést elfogadhatónak véli, miután azt tartja, hogy a’ kárpótlás a’ Törvények értelmében történjék meg. Ugocsa Vármegyének I -so Követe: a’hozandó Törvényre nézve mindenek felett azt tartván szükségesnek, hogy annak értelme világos, s ollyan légyen, melly semmi bal magyarázatot meg ne szenvedjen a’jelen szakasznak vitatásba vett részét, éppen ezen kívánattal látja megülközőnek, azon tágasés határozatlan értelmű kife­jezésnél fogvást, mellvnek a’ bíró különböző magyarázatot adhatván, azt tetszése szerint alkalmazhatja; már p eilig igazságtalanság is támadhatott, hol bírói önkény­nek s, \

Next

/
Thumbnails
Contents