1832-1836 Jegyzőkönyvek 11. • Felséges Első Ferencz ausztriai császár, Magyar, és Cseh ország koronás királyától Posony szabad királyi várossába 1832-dik esztendőben, karácson havának 16-dik napjára rendeltetett Magyar ország' gyűlésének jegyzőkönyve. / Posony / Nyomtattatott Belnay, Landerer és Wébernél. / 1832-1836
322. országos ülés
HÁROM SZÁZ HUSZONKETTŐDÉ ORSZÁGOS ÜLÉS. Julius 7-i k napján. .Klkezdódvén az Éles, legelsőben is felolvastatta az Elölülő az előbbi Ülésben A’Lengyelekbeadott irományok közzül a’ Lengyelek dolgában készített Felirás javallatot, mellynek olvasása után eleibe terjesztette a’ Karoknak és Rendeknek, hogy ezen Felírásnak sem helyét, sem hasznát nem látja, helyét nem, mert minden Országiásnak fö Arezér elve, hogy egyik Ország a’másiknak dolgába magát ne avassa, igazolja ezt nem csak Európának mostani állása, hanem magának Lengyel Országnak Históriája is, mellynek veszedelmét éppen az okozta, hogy idegen Országiások dolgaiba elegyedtek, de továbbá hasznosnak sem látja a’ Felírást a’ Lengyelekre nézve, mert ott a’ szomorú viszontagságok után az óhajtott csendesség helyre állott, a’Kormány mind azoknak, kik szántszándékkal magokat hazájokból ki nem zárták amnystiat adott, ezen Felirás annál fogva éppen azokra nézve, kiken a’ Karok és Rendek segíteni akarnak, káros lehet: ugyan azért felszólította a’ Karokat és Rendeket, hogy a’ Felírástól álljanak el. Lotse városa Követe így okoskodott: A’ háládatlanságnál nincsen nagyobb, nincsen gyalázatosabb vétek: azért én is abban a’ vélekedésben vagyok, hogy ezen kívánságot el kell fogadni, és Ö Cs. Kir. Felsége kérettessen meg, hogy méltóztasson diplomaticai utón kimunkálódni az Orosz Császárnál, mint Lengyel Ország Királyánál, hogy a’ Lengyelek Constitutiójokat, mellyet nékik Sándor Császár a’ Bécsi Congressus közben járására 1814-ben adott kapják vissza. — Egyébaránt midőn a’ Karok és Rendek ezen izenetben mindnyájan megeggyeznek, — annak érdemére nézve nékem sincs semmi észrevételem, hanem mind az izenetnek, mind a’ Felírásnak stylusára nézve azt jegyzem meg, hogy az a’ históriai dátumokkal nem egyez meg, — ugyan is a’ Felírásnak ezek a’ Jegyző-Könyv Xl-ik Darab. 3