1832-1836 Jegyzőkönyvek 1. • Felséges Első Ferencz ausztriai császár, Magyar, és Cseh ország koronás királyától Posony szabad királyi várossába 1832-dik esztendőben, karácson havának 16-dik napjára rendeltetett Magyar ország' gyűlésének jegyzőkönyve. / Posony / Nyomtattatott Belnay, Landerer és Wébernél. / 1832-1836
1832 / 23. ülés
HUSZONHÁRMÁT) IK ÜLÉS. 2oQ nyerni nem kívónnya;— második kérdés vala, hogy a’most érdeklett Követnek (azon szóval kívánván élni az Elölülő, mellyel az ez iránti Indítvány tevődött) kiparancsoltatása törvényessen történhetett e’; és harmadszor, haezen kiparancsohatás Conclusum volt e’? A’mi a’ másodikat illeti: hogy az illy ki tiltás a’ Törvényben nem alapitathatik a’ felhozott okoknál, és kiválta’ fenyitó Törvényeknek szoros magyarázatjánál fogva világos; hogy a’ törvényes szokás sem pártolhatja az ily tettet, ehhez maga tapasztalásából is hozzá szóív án azt álítá : hogy a’ Fiscalis Actiók között nagy a’ külömbség, és ezen közönséges ki fejezés alatt a’ bűnnek, büntetésnek és beszámításnak sok nemei foglaltatnak; különössen e' jelen esetben hol pénzbeli bírság fizetése kerestetik, nincs semmi becstelenitö;’bélyegnek, melly netalán a’kimenetelt kivántathatná, helye. Azon Vármegyében is, mellyet Felséges Urunk kegyelméből kormányoz, a’ hasonló esetekben senki a’ Várnegye Gyűléséből ki nem tiltatik. Igaz hogy Városi ’s Királyi Hivatalokat viselők, ha Fiscális Actió alá vétetetnck, a’ felsőbb rendelések szerint egyszersmind Hivataljaiktól is fel függesztetnek, de ez is csak akkor történik, midőn az actió tárgya ignominiával jár, pénzbeli büntetéseket követelő vádakban a’ felfüggesztésnek ezen Tisztviselőkre nézve sem lévén helye ; mellyeknél fogva az e’ részben az előtte szólott többségnek vélekedését követve, a’ határozást magára a’ principium ra nézve oda nyilathoztatta ki: hogy az 1723: 7. Törvény Czikkely értelme szerint actió alá vett Követet az Ország Gyűléséből kitiltani nem lehet, és az ily ki tiltás sem a’ törvénnyel sem a’ törvényes szokással meg nem egyezik. Harmadszor a’ factumra vagyis azon kérdésre nézve, ha az érdeklett Követ ki parancsoltatott e? ha ezen kiparancsolás conclusummá vált e’? azt adta elő az Elölülő: hogy valóban indulatos vala helyheztetésünk, magunk szavát is aligértettük, aggodalommal látta díszes helyéből midőn többen a’ Karok és Rendek közzül fel kelve azt sürgették , hogy vagy a’ Nagy-Váradi Káptalan Követje mennyen ki, vagy ok székeiket el hagyják; erre minekelötte az Előlülő szólhatott volna, már a’ N. váradi Káptalan Követje feléje járulván kijelentette: hogy készszebb innend eltávozni, mint az illy kellemetlen vetélkedéseknek alkalmatosságot nyújtani, ’s ezután ki is menvén, a’kiparancsoltatás kívánsága pedig későbben egyes Követ által minden Elölülői közbe szólás vagy jóvá hagyás nélkül tetetvén, ezen kérdésre nézve mind a’ dolog folyamattya, ügy az előttej szólották többségének előadása szerint, azt jelentette ki az Előlülő : hogy a’ N. Váradi Káptalan Követje innét ki nem parancsoltatott, és ezen némélly félszobások által kivánt kiparancsolás végzéssé nem vált. Végre a’ dolgot egészlen feleddékenységbe hozni nem lehetvén, hogy az lehető kiméletességgel lágyítasson , és a’ többsör érdeklett Követ igazaiba viszsza helyheztetödjőn, a’ többségnek abbeli elhatározását is ki jelentette , hogy a’ N. Váradi Káptalan Követje az Ország Gyűlésébe tetzése szerint meg jelenhetvén, iteni székét, a’ mikor akarja, elfoglalhatja. Melly után az Ülésnek végelett. 60 *