1832-1836 Irományok 5. • Felséges Első Ferencz Ausztriai Császár, Magyar és Cseh Ország Koronás Királyától Po'sony szabad királyi várossába 1832-ik esztendőben, karácson havának 16-ik napjára rendeltetett Magyar Ország' Gyűlésének Írásai. / Po'sony / Nyomattatott Wéber, Belnay és Landerer'nél / 1832-1836

1832 / 342. ülés

Czikkelyben is említett, és még hozandó azon Törvény Czikkellyel is szo­ros kaptsolatban áll , melly majd a’ nemtelen biliokú nemesek terheit elha­­tározandja. Illy helyhezetében pedig a’ dolognak, anuak állása sokkai ké­nyesebb, mintsem hogy arról, minden ide néző körülállások gondos meg­fontolása nélkül, annyi igen nyomos értekezéseket megelőzve, rendelkekezni lehessen, —Minél fogva a* tárgy eldöntését az illető helyekre utasítani, e* helyen pedig addig, még végső határozás leond, a* köz csend, békesség és megelégedés tekintetéből, egyedül csak abban meg állapodni tanácsos: hogy az egyes Királyi városoknál az abbéli gyakorlat a’ nemesekre nézve, mostani állapotjába, minden újjitásokat elmellözve, fentartasson. ol-er. Az előadott Szarka esetben Ö Cs. Kir. Fő Herczegsége és a’ Mélt. Fő Rendek sérelmet nem látnak: mert ha el is mellöztetik, hogy mind a’ vissza helyheztetési, mind pedig a’ büntető perekben Győr városa, és illetőleg annak bévádlott tisztviselői, levének aJ dolog érdemére nyertesek, az tagadhatatlan: hogy ugyan azon város, midőn ön határában és így ha­tósága alatt világos magvaszakadás által támadott törvényes örökösödése bir­tokába lépett, és ez alkalommal állítólag némelly a* városi személyek által elkövetett kihágások történtek, a’ várost magányos személy alakjába tekin­teni, és az esetet, a’hatalmaskodás esetei közzé számítani nem lehet; követ­­kezó'leg a’ város fenforgó érdeke tekintetéből az 1059: 55-ik Czikkely és egyéb Törvényeknél fogva, a3 Fejedelem tellyes igazzal rendelt más részre hajlatlan Bíróságot, mind a5 visszahelybeztetési, mind pedig a3 büntető' pe­rek eltélésére. 16 342. Lies Irúsai — Augustus. 32-er. ü Cs. Kir. Fő Herczegsége és a’ Mélt. Fö RR. a3 külÖmben is kérelem alakban állított felterjesztéshez hozzá járulnak, úgy mindazonáltal hogy az 179°/,: 27. Törvény Czikkely felhívásával szerkeztessen. 35-or. Ha valami, bizonyosan az Országban kitartandó katonaság szá­ma meghatározása egyenesen a’ rendszeres munkálatok körére, különösen pedig annak a’ biztosági állapotról szerkeztetett osztályára tartozik, mind a’ dologfoutosságára, mind pedig az azzal együtt járó kérdések rendszeres meg­fejtésére nézve ; következésképpen az egész pont érdemét, az érintetett helyre kívánják halasztatni Ö Cs. Kir. Fó' Herczegsége és a3 Méltóságos Fő Rendek. 54-er. Mijnekutáuna a következés mutatja, hogy miólta a’ nemtel n Községek elrendeltetése azúrbéri rendszeres munkálatban országos értekezés alatt van, az eránt felsőbb helyről semminémü újj szabály kinem adatott, egyébként pedig a' bölts Kormány gondosságával igen megfér sőtt abból fo­lyik, hogy a* hozandó Törvények tárgyai eránt, az Ország egyes részeiben di­vatozó gyakorlat előre kinyomoztasson, Borsod Vármegyének e’ ponti pana­szát alaposnak nem találják Ö Cs. Kir. Fő Herczegsége és a’ Méltóságos Fo RR. A’ 35-ik pont fölfüggesztetvén. A3 36 -ra és 57-re nincs észrevétel, Végre 38-or.

Next

/
Thumbnails
Contents