Beszédek tára záratékul az 1837-diki ország gyűlési jegyző könyvhez / N. Szebenben [Nagyszeben] / Nyomtattatott Filtsch Sámuel Könyv Nyomó Intézetében / 1837-[1838]
16. országos ülés
kinek személye szent, és a’ kiről itt szó sem lehet —, hanem, hogy a* kormány i*’ melj a’ Fejedelemtől merőben külön választandó, és a’ melynek tetteit szabadon bírálhatjuk, ezen hibát akaratján kívül tette. — De megtörténhetik az ilyen vétség a’ legjobb szándék mellett is: ezt előre tudtam, és éppen azért kívántam többekkel nz első ülésben, hogy a'Diploma, mielőtt a’ Kir. Biztos a’ Hilletételére megjelenne, adasson által a’ Rendeknek megvi’sgáltatás véget; ha akkor kérésünket telyesitették volna: úgy most megkimilödtünk volna minnyájon azon kedvetlen helyheztetéstől, miszerént törvényeink’ ellenére úgy tettük le a’ Hitet, hogy akkor még a’ Diploma a’ maga épségében nem volt kiadva. — Miután most ezen környülállás akkori kívánságunk’ helyességét igazolta: az jovallom, tegyük azon határozatot a’ Jegyzőkönyvbe, hogy ezután hasonló esetek’elkerülésére az 1791—béli 2-ik art.értelme szelént, mely a’ Diplomának előre való kiadattatását rendeli, az mindég előleges megvi’sgáltatás véget a'Rendeknek, mielőtt azok a’Homagiumat letennék, adattassék ki. ■ .*j -m: Tizenhatodik Országos Ül éshez. 91 Gálfalvi Imre (Maros Szék.) Miután az Í?91-iki 2-ik articulusban a’ Leopoldi Hitlevélnek a’HomagialisHit’ letétele előtt megerősítve lévő kiadattatása megó11iHalott: szükségesnek látom, hogy a’ Jegyzőkönyvbe feljegyeztessék, miszerént szükségtelen annak emlitése, hogy az a’Rendek’kérése’ következésében adatotf ki,— ’s azt kelletik említeni csak, hogy az 1791—ki 2-ik art. tartalma’ következésében adatott ki — ezen szókban: in ductu art. 2-di 1791. — Úgy jeleltessék ki az is, hogy a' KK. és RR. a’ mostan kiadott Diplomában tett azon kifejezést: annexarum éppen azon értelemben veszik , a’ mely értelem vagyon az eredeti Diplomában lévő azon kifejezésnek : reincorporatarum. * Horváth Albert (Torda Vgye.) A’ napi renden lévő tárgyhoz igen röviden kívánok hozzá Szollani. Jövendőre nézve jónak látom , hogy a’ Leopoldinum Diploma adódjon mindég az eredeti szerént ki, ’s ilyen módon kiadatva az Ország’ Rendéivel előre közöltessék, — hogy ez által a’ netalán találtatható hibák előre megigazittathassanak, ’s elkerülödjen az, a’ mi jelenleg történt, — melynek egyéb kedvetlen következését is elhalgatva , csak az üdő’ vesztésből történt kár is, miszerént az Országos Választás alá tartozó Hivatalok’ kiegészítése ily hoszszason halad, tekintetet érdemek Czikó Ferencz (Doboka Vgye.) Általános igazság, hogy ha a’ törvénytől kiszabott rendtől eltérünk, rendszerént egyik hibából a’másikba szoktunk zavarodni; példa erre a’ jelen eset is;— törvényhez ragaszkodva kérők a’ Diploma előleges közlését: törvényes kérésünk megtagadtatott, ’s a’ következése a’ lett, hogy ha bár nem szántszándékos is, de mégis oly nevezetes hiba adta elé magát, a' mi minden esetre minnyájunkat meggyőzhet arról, hogy ily színű dolgokban a’ legjobb szándék , és legtisztább bíztositásak mellett is a’ hiba megtörténhetik. Jónak látom tehát tiszta óvást tenni a’ Jegyzőkönyvbe arról, hogy jövendőre nézve a’ hasonló esetben a’ Hódolási Hitletétel előtt az 1791—béli 2-ik, és ll-ik törvény czikkelyek tiszta tartások szerént maga a’ Biztosítási Hitlevél előlegeseu közöltessék; a' mit annál szükségesebbnek tortok megjegyezni, mivel sajnálva tapasztaljuk, hogy a Diplomának ezen másodszori kiadása sem ment minden hibától. Ilyenek a' hővezetésben a Supplicatio, a’ bevégzésben pedig az adnexa kifejezés az addigi incorporata helyeit; — ilyenek több apró ortographiai hibák, meljrek minden esetre az előle-6