Az 1832/6-ik években Sz. K. Posony Várossában tartott Ország Gyűlésére T. Nemes Borsod Vármegye Közönsége által kűldött Felső Pulyai Bük 'Sigmond Másod Al-Ispán és Palóczy Lászlo Fő Jegyző Követ Urak által Az Ország Gyűlése berekesztése után tett Követi Végső Túdósítás melly is 1836-ik Évi Szent Iván Hava 20-ik napján T. Nemes Borsod Vármegyének Miskolcz Várossában tartatott Köz Gyűlésében be adatott; és Köz határozás ereje mellet a' Nemesi Rend kőltségén ki nyomtattatott. / Miskoltz / Ns. Szigethy Mihály Cs. Kir. Priv. Könyv Nyomtató Intézete Tulajdonosa betűivel / 1836
43 hatóságai, a’ jövő Dioetákon is ezen alkalmi mód tartásához, vagy pedig a’ Rendszeri mód folytatásához fognak é ragaszkodni ? e’ részben ön hői— tsességök 's Követeik eleibe szabandó utasításaik fognak sinór mértékül szolgálni. Sürgették az Ország Rendei azt is, hogy mind a’ Nemzeti nj'elv terjesztésének mind a’ nép zsenge magzati jobb és czélirányosabb nevelésének, ’s így ama Polgári leg főbb kötelességnek és virtusnak, úgymint a’ Törvények iránt önként és értelembeli engedelmeskedésnek is eszközlésére — mindenek előtt a’ falusi oskolák jelenleg nagyon ollyas állapot]a javítassék meg, ’s e’ végre jó alkalmatos Falusi oskola mestereket formálandó Előkészületi oskolák állítassanak fel, ’s mind ennek, mind pedig a’ szép mesterségek és kézi mivek tökéletesítését elő mozdítandó müv - egyetemi intézet (: PoJytechnieum institutum :) terveinek a’ jövő Ország Gyüléséigi meg készítése egy Országos Kűldőlségre bizassék, de mivel a’ Törvény hozásnak mind azokba való be botsátkozását 0 Felsége annál fogva méltóztatotl szükségtelennek mondani, mivel az említett Köz hasznú intézeteket Királyi Tiszte telyesítésével létre juttatni Maga 0 Felsége szándékozik — ezen annál fog^ va, hogy a’ K. K. és R. R, a’ Fő Kormánytól se pénzt, se költséget — sem valainelly Nemzeti fenn nem álló jus gyakorlatát, nem kértek, sem a’ Királyi jussokat leg kisebbé is meg sérteni nem szándékozlak, hanem segéd kezeket tsak annyiban