Felséges Első Ferentz austriai tsászár, Magyar, és Cseh ország koronás királyától Pozsony szabad királyi városába 1811-dik esztendőben, kis-asszony havának 25-dik napjára rendeltetett Magyar ország gyűlésének jegyző könyve (Pozsony, 1811-1812)
1811-1812 / 42. ülés
Országos Deputátiónak munkája egészen felvétessék, mert ugyan azon munka a’ Vármegyéknek co- ordinátiójáról - is tészen rendelést; már pedig erre Inslructiójok nints, azon felül a’ mostani környúlállá- sokra nem való, ’s ebből az történhetik , hogy a’ midőn egy kis rendetlenségen segíteni akarunk , helyébe tizet készítünk, és nagyobb rosznak vetjük talpkövét. Megfelelt azokra a’ más része a’ Státusoknak azzal: ha a’ Cotn- missariática Deputátió munkáját fel lehetett venni tsak azon részben, a’ melly a’ kijegyzett tzélra szükséges volt, azoknak elhagyásával, a* mellyek meg nem egyeztek a’ Státusok vélekedésével, miért nem lehetne ezen tárgyban a’ Vármegyék coordinátiója elmellőzésével tsak a- zon részt tanátskozásba venni? a’ mellyre szükségünk vagyon, tsupán arra kell most törekednünk, hogy azon rendetlenségek, a’ melly ek a’ választás alkalmatosságával történnek , és azon hibák, a’ mellyekre a’ Candidátió nyújt alkalmatos-ágot, elháríttassanak , végtére pedig a’ surrogátió módját szükséges kidolgozni; ezek minden sérelem és üdo vesztés nélkül végre hajtathatnak. A’ M. Elöl-Ülő felelvén azokra, a’ mellyek a’ Státusok által elő adattak ez úttal ismét, és már a’ 41-dik Ülésben érdekeltettek, szinte úgy, mint ugyan ezen utóbbi Illésben feljegyeztettek, emlékeztette a’ Státusokat arra: hogy ezen tárgyban az eLö intézet a’ volt, hogy az építő székek jobb renddel folytat- tassanak; a’ mi a’ surrogátiót illeti, e’ tsak némellyek által adattatott hozzá már akkor, a’ midőn a’ mostani környúlállásokhoz képeit jobbnak ítéltetett tsak a’régi Törvényeknek megerősítése, hogy sem az 1791nunc in discussionem sumere ; illud enim, coordinationem etiam Comitatuum in se complectitur,hanc vero ingredi, et Instructionum vetant tenores, et temporis disvadet ratio; ita enim vitato uno malo, pluribus aliis jacerentur fundamenta. Responderunt his caeteri : si opus Deputationis Commissariati- cae in ea parte , quae ad propositum scopum conferebat, missis reliquis in discursionem summi potuit, non videri, cur hujus etiam Deputationis elaboratum, coordi- nationeComitatuura praetermissa,in ea, qua opus videbitur, parte, assum- mi non possit ?—Summam votorum eam esse, ut excessus in electione, candidationis item naevi corrigantur, modusque surrogationis determinetur ; haec vero salvis reliquis citra temporis dispendium assummi posse. His responsum daturus Illustrissimus Personalis, partim suas, hac, et praecedentibus Sessionibus adductas argumentationes repetebat, partim vero , eo reflectebat Status et Ordines, quod de assummendo in consultationem Deputationis Re- gnicolaiis Anno 1791. ordinatae o- perato, jam actum fuerit , sed solam Legum de Restauratione latarum renovationem praeferre placuerit, et subinde saltem nonnullorum opinione,surrogationis mentionem, intermixtam fuisse ; svadebat itaque, ut prima illa retineatur idaea, nec