Felséges Első Ferentz austriai tsászár, Magyar, és Cseh ország koronás királyától Pozsony szabad királyi városába 1811-dik esztendőben, kis-asszony havának 25-dik napjára rendeltetett Magyar ország gyűlésének jegyző könyve (Pozsony, 1811-1812)
1811-1812 / 34. ülés
408 34» Ű L É S. f Folytatta ezen Tárgyat Szath- már Vármegyének Követje: ezen panaszok, úgy mond,egy általlyában minden Bánya mivelőket illetik ; de vágynak ezen feliül különös sérelmei-is, a’ többek között Szath- már Vármegyébe fekvő Felső Bánya Mező Városának , mellyeket orvosoltatni kíván; elolvasván te- hát ezeket, kérte különös Fel-írásban foglaltatni. Megszóllalt ezekre Abaúj Vármegyének Követje, azt állítván,hogy ezen sérelmek sem különösök,mert azokat más Bánya Városok, úgy a’ többek között Szomolnok - is tapasztallyák, sőtt ezen feliül még ínásokat-is említett, ollyan p. o. hogy a’ 4 —- 6 fontos értzet azon szín a- lati,hogy a’ fa drágasága miatt hasznot nem hajt, olvasztani be sem veszik. Noha haszonra mindég tekinteni nem kellene, tsak kár ne légyen mellette, mert már az-is kár, hogy az illyen 4 ’s 5 fontos Kövekbe lévő értzet a’ Publicum elveszti. A’ próbáló Tiszt, midőn az e'rtzet prő- bállya, soha sem veszi-fel az altaljában való értéknek summáját, hogy a’ szerént fizetné - meg a’ Bánya műveseknek az árat, hanem tsak a’ legalsóbb betűi értz darabot veszi si- nór mértékül, a’ melly által a’ Bányászok nagyon megkárosíttatnak. Ezek és hasonló hibák miatt, történt, hogy immár Szomolnok táján a’ Bánya művelők száma, némelly helyeken három százról ’s többrői- is, tsak kettőre szállott-le. Hont Vármegyének Követje a' Felső Bánya Váios neve alatt elő adott sérelmek között aztmindnvá- jokat illetőnek velie , hogy a’ Bányák mélységbe miveltetni nem engedFirmabat harum querelarum expositionem Comitatus Szathmarien- sis Nuncius, eas cunctis Urburariis communes esse dicens, et praeter has, referebat particulares alias, in specie Oppidum montanum Felső Bánya, Comitatui Szathmariemi ingremi itum respicientes, quas publice perlectas, causa ferendae medelae , pariter peculiari Repraesentationi includi volebat. Suam huic adjunxit opinion- m Comitatus Abaujváriensis Nuncius, eam subjungens observationem; quod haec etiam Gravamina non particularia, sed aliis etiam Urbura- riis , ac in specie Szomolnokiensi- bus quoque sint communia; imo praeter haec alia etiam adesse; tale quippe fore iilu 1 , quod mineras 4 usque 6 librarum, sub praetextu, quod propter caristiaoi lignorum, utilitatem non reddant, ad liquefaciendum non recipiant, utut tamen in his non semper foret lucrum con- siderandunpdnmmodo damnum non emergat; jam vero vel id damnum esse, quod metallum in mineris his contentum publico pereat. — Alterum vero est , quod Oocimastae , dun metallum probant, non aver- sionalem ponderis , qualitatisque mensuram, sed infimum pondus et qualitatem pro cyno-ura exsolvendi Urburariis minerarum pretii as- Siunmant, taliterque Urburarios nimium in modum damnificent. Hinc evenisse, quod in partibus Szomol- nokiensibus nonnullibi numerus Ur- burariorum a tercentis et ultra, jam ad unum alterumve saltem sit reductu-. Nuncius Comitatus Hontensi- inter Gravamina nomine Oppidi Fel o Bánya relata, illud cuncto3 re-picere credebat , quod fodinae in profunditatem excoli non permit-