Felséges Első Ferentz austriai tsászár, Magyar, és Cseh ország koronás királyától Pozsony szabad királyi városába 1811-dik esztendőben, kis-asszony havának 25-dik napjára rendeltetett Magyar ország gyűlésének jegyző könyve (Pozsony, 1811-1812)

1811-1812 / 1. ülés

lyes érdeméhez képest, ezen ter* hes hiv itdlnak úgy megfelel Mél­tóságod, hogy a’Haza bóldogságá- ra tzelözó nyomos, hívséges tanáts- kozásiukat, a’ maga bőlts, ’s mély ítéletével ditséretesen igazgatni, és szerelitsésen előmozdítani fogja. Ezen tiszta indulattal viseltet­vén illendő alázatossággal kérjük Méltóságodat, úgymint Felséges Urunk személyének Hely-Tartóját, és a’Tekéntetes Haza másik Táblá­jának érdemeslíormányozóját, hogy a’ mi igyekezetinket, jártas bőltses- sége szerént vezesse, kormányozza ’s intézze, hogy a’ Felséges Urunk­hoz való jobbágyi kötelességinket bétellyesitsük , Honnyi Törvé­nyünket pedig semmiben meg ne sértsük. Egyéberánt egyes akarattal fogadjuk, hogy a’Köz Jónak óhajtott előmozdítására, ’s méltó öregbíté­sére, Méltóságod kegyes igazgatá­sából, okos tanátslásából, bölts uta­sításából, mindenünket készek va­gyunk szentül feláldozni. Ezen köszöntő Beszéd után, illendőnek ítélte a’ M. Personális, hogy a’ Felséges Tsászári Királyi H rtzeg, és Ország Nádor-Ispányá- hoz viseltető igaz tiszteletnek bi­zonyítására , egyszer’smind pedig a’ Fő Rendek köszöntésekre, a’ré­gen bévett díszes szokáshoz képest követség rendeltetnék, a’ melly ő Tsászári Királyi Hertzegségét arra kérje, hogy az egyben gyűlt SS. és Rendeket, Véle született, és már több alkalmátosságokban-is megbi- zonyítött kegye-sége szerént hat­hatós kegyelmével éltetni, a’ M. Fő Rendekkel egyetemben bölts Ta- nátsival — egyésített értelmekkel, a’ köz jóra tzélozó szándékokat o- hajtott végre vezérelni zuéltóztas­sék neris sui origine, raris item animi dotibus, atque meritis, ardua quo­que hac sparta ita defungetur, ut Consilia nostra in Patriae felicita­tem conferenda , sapienti Judicio suo moderetur, atque ad optatum feliciter perducat scopum. Sincero hoc sensu animati Illu- stritatem Vestram, velut Personalis Augustissimi Domini Prae-entiae Locumtenentem, et Tabulae hujus Inclytorum SS. et OO. dignissimum Moderatorem, debita cum humilli- tate exoramus , dignetur conatas nostros, pro ampla sua rerum ex­perientia et sapientia regere et gu­bernare, quo homegialem erga Suani Majestatem obligationem explere, patriam vero con titutionem illae­sam servare valeamus; firmis spon­dentes voti', nos juxta gratiosam II- lu?tritatis Vestrae manuductionem, sapientia ejusdem concilia, provi­dam deniqueinviationem, pro com­muni bono, opes facultate^que no­stras prompte oblaturos. Terminato hoc sermone Illu­strissimus Personalis conveniens es­se censuit, ut pro recepto moreDe- ;putatio ordinetur, quae Serenissi­mum Archiducem Regni Palatinum veneratura , et Excelsos Proceres salutatura, Suam Caesareo Regiam Serenitatem exoret, ut pro innata plurimisque vicibus testata Beni­gnitate Sua SS. et OO. diaetaliter congregatos, potenti patrocinio ^uo fovere, atque unitis cum Excelsis Proceribus consiliis sinceros SS. et OO. conatus ad Scopum publici commodi, dirigere dignetur. — Hunc itaque in finem , sequente» nominati sunt Deputati: e parte Ta­bulae Regiae, Georgius Laczkovich Vice-Judex Curiae Regia»-, Josephus Szí-

Next

/
Thumbnails
Contents