Felséges Első Ferentz austriai tsászár, Magyar, és Cseh ország koronás királyától Pozsony szabad királyi városába 1811-dik esztendőben, kis-asszony havának 25-dik napjára rendeltetett Magyar ország gyűlésének jegyző könyve (Pozsony, 1811-1812)
1811-1812 / 73. ülés
SESSIO LXXIII. 1047 Rhédey Lajos példájokat követnék a’ Státusok , és Ó Felségét árra meg-kérnek, hogy engedné-meg a’ Magyar Ludoviceai Katonai Aca- denaiában nevelendő Hazánkfiait addig bévétetni a’ szokott fizetés mellett, még a’ Vátzi Magyar Katonai Academia felállhat. A’ Státusok mindazáltal erre reáállani semmiképpen nem akartak, ugyan azért a’ M. Per onális 9 arra kérte a’ Státusokat, hogy ez ríttál hagynák - el ezen részét a’ kívánságoknak, és halasztanák akkorra , a’midőn ÖTsászári Királyi Her- tzegsége az Ország Nádor lspán- nya által az Országnak benyújtott és az Ludoviceát magában foglaló Tudositását annak rende szerént fel fogják venni.— A’mellyre reá-alván a’ Státusok, ezen Országos kérésről folytatott tanát-^kozása a’ Statusoknak félben szakadott. Által jött ez alatt a’ M. FŐ Rendeknek Deputátiója, úgy mint: Király József Péchy Püspök , Al- másy Pál Korona Őrző , G. Szápáry József Mosonyi, Muslay Antal Csanádi Fő Ispányok; G. Hadik András, és G.Teleky József. — Elő adta a’ Követtségnek Szószóllója, hogy a' M. Fő Rendek az utóbbi Országos Ülésben a’ Státusoktól nyert Üzenetét annak rende szerént megfontolván , magok vélekedését írásban tétették; a’ mellyet az ítélő Mester fel fog olvami ; egyébb erant tellyes reménységgel vannak abban, hogy ezzel az két Tábla között az egyes értelem meg fog szereztettni. Felelt a’ M. Personalis, hogy a’ SS. és RR. magok vélekedését különös Követtség által fogják a’ M. Fő Rendeknek tudtára adni. viccam destinatos, interea solitum erga pensum in dictaAcademiaVien- nensi instituendos admittere dignetur. Statibus tamen et OO. propositioni huic assentiri nolentibus, svade- bat illis 111. Praeses, ut ab hac Postulati parte praescindendo, eandem in illud differrent tempus , dum Relationem Serenissimi Archiducis Palatini, de statu Academiae Ludovi- ceae Statibus Regni praestitam, in discussionem sumpserint, cui Statibus et OO. acquiescentibus , hac vice pertractationi Poatulati hujus supersedebatur. Advenit interea Deputatio Exc. Procerum , quippe : Josephus Király EpiscopusQuinqueecclesien sis, Paulus Almásy Coronae Conservator, C. Josephus Szápáry Mosonien- sis, Antonius Muslav Csanadiensis Comitatuum Supremi Comites, C. Andreas Hadik, et C. Josephus Te- leky. — Orator Deputations proposuit Statibus etOO.Excelsos Proceres transmissum sibi e postrema Sessione Nuncium in maturam sumpsisse discussionem, sensa sua scripto comprehendisse , eaque nunc medio Protonotarii relegenda esse; ceterum spe optima duci Exc. Proceres , conciliationem inter ambas Tabulas hac vice obtentum iri. Respondit nomine Statuum et OO. IU. Personalis , mox ubi Responsum Exc. Procerum isthic pertractatum fuerit, sensa Statuum et OO. pariter medio peculiaris Depu- 265 tatioEl-