Felséges Első Ferentz austriai tsászár, Magyar, és Cseh ország koronás királyától Pozsony szabad királyi városába 1811-dik esztendőben, kis-asszony havának 25-dik napjára rendeltetett Magyar ország gyűlésének jegyző könyve (Pozsony, 1811-1812)
1811-1812 / 73. ülés
SESSIO LXXIII. I027 békvártélyozotlKatonaság száma a’ szükséghez, környülállásokhoz, és belső bátorság fel-tartásához van szabva; ez tehát meg nein kevesí- tethelik. — A’ Porták alább szállítását a’ mi illeti: szinte elfogadni nem lehet, mert az a’ szám, a’ melly p. o. Pesttől elesik, az Ország más rendű szegény adót fizető lakossai- ra háromlana. — A’ Pesti köz Katonai épületeknek a’ kérdésben forgó kvártélyokra való fordítása, nem gondolható; mert a’ mellett, hogy nem úgy vannak építve, a’mint kellene lenni a’ ki-telt végre, a’helyre hozása különös nagy fundust és költséget kivánna — hozzá járul az is: hogy a’ Törvény Székeknél lévő Tagoknak, ámbár egy léptsü hivatalba vannak-is, nem egy forma terjedésű kvártélyra van szükségek nehéz volna tehát a’ lakásnak, kijegyzése é3 felosztása. — Végtére a’Di- aetalis kvártélyokról elő adott hasonlatosságot, ide valónak nem véli lenni, mert a’ Diaetai kvártély nem örökös teher,ellenben ez, éppen az volna.— A mit Szabolts Várme- gyéneklíövetje javasolt,hogy a kvártély pénz a Város Cassájába adasson bé, és azért a’ kvártélyokat in natura adja-ki a’ Város; ítélete szerént azért nem állhat-meg, hogy lehetnek Tagjai a’ FÖ ítélő Tábláknak, a kiknek magok házai vannak, ezeknek kvártély pénzei minden haszon nélkül folyna a’ Város Cassájába. — Ezen okokra nézve, részéről azt javasolta, hogy ha'a’ Státusok ezen Országos kérést O Felsége elejébe terjeszteni kivánnyák, maradjanak. meg a’ fizetésnek emeltetése, és a’ kvártély pénz kiadása mellet. A’ Státusoknak világos nagyobb része abban állapodott-meg végképpen, hogy ezen Országos kérésben adas3on elő a Dicastériumoknak nehéz nosnra assummi non posse , quum haec pro brevi assignata tempore , etiam minus commoda esse possint. — Denique nec Nuncii Comitatus Zabolchensis propositionem, omni numero absolutam esse, quum eorum Curiae R. Individuorum, quae proprias habent domos , census quarteriales Cassae civicae gratis cederent.— Hisitaquee rationum mo mentis svadebat,eoPostulatum istud restringendum e5se, ut Sua Majestas ad augenda salaria, exassignandos- que census quarteriales exoretur. In cujus consequentiam pluralitatis voto conclusum est: ut in Postulato hoc gravis Individuorum ad Dicasteria servientium sors re- 260 mon-