Naponként-való jegyzései az 1802dik esztendőben felséges második Ferentz római tsászár Magyar, és Tseh ország koronás királya által Posony szabad királyi várossában pünkösd havának [május] 2-dik napjára rendeltt, s ugyan ott azon esztendőben mind szent (Buda, 1802)

1802 / 3. ülés

4° i 't LI f i / ti YzJL réfz-fzerént pedig más magánosok ál- tal-is a’ magok tehetségek fzerént a- dattanak, ezen-kivúl azon két rendbéli Fel-üló Nemes Seregekrűl-is, mellyek a’ Monarchia oltalmára ki-vezettette- nek, olly Kegyelmes, és Kedves em­lékezettel lenni méltóztatik, a’mi Fel­séged iránt-való hívségünket, és íze- retetünket annyira fel-lobbantja, hogy eppen femmit el-mulatni nem kívá­nunk , a’ mellyel ennek utánna-is leg­jobb Fejedelmünknek Kegyelmes Kí­vánságait híven, és kéfzen teljesít­hetjük, és Felségednél-való tettzésün­ket meg-érdemelhettyük. “ „ Felségednek Atyai gondosko­dását^ indíttatván, ízentúl ígérjük: hogy mi minden igyekezetünkkel, és erőnkkel ü^y fogunk munkálkodni, hogy valamint felségedet a’ maga Népei­nek Kegyelmes, igaz, és bólts igaz­gatásárúi nem tsak ezek, de a’ kül­sők , és ellenségei-is nyilván, és mél­tán magafztal jak , és azon Fejedel- meknél, a’ kiket vagy az írók hízel- kedése , vagy a5 Fegyvereknek fze- rentsés forsa nagyoknak hirjetett, fok­kal nagyobbnak vallyák; Úgy mi, a’ mi hív, és kéfz engedelmefségiink ál­tal, a5 mi Kegyelmes Atyánk, és kedves Hazánk iránt égő fzeretetünk lzerént, hogy a’ Felséged akarat­jának teljesítésében - való ditsőfséget magunknak meg-fzerezhefsük, és fém- mit azokban el-ne múl állunk, mellyek a’ Közönséges boldogságnak meg-ízer- zésére, a’ Királyi Méltóság , és Orfzág’ ditsófsége’ öregbítésére ; végtére a’ Ts. Királyi Kegyelmefség erántunk-való to­vábbi, és ízorofsabb le - kötelezésére tartoznak. Kinek-is mél alázatofsággal magunkat ajánlyuk, ’s egyízer’smind egyenes fzívbúl kívánnyuk; hogy az Is­teni Felség, a’ Felséged’ fzeméllyé- ben, a’ mi Kegyelmes Királyunkat, és Kegyes Atyánkat késő időkig ép egés- ségben tartsa-meg; és az ó ditsőfséges Orfzáglásának idejét, fok és Czerentsés elztendókre terjefzfze-kiv “ Ezen Beízéd után () Felsége Ki­rályi Székéből ki-kelvén, örvendező Kiáltások között fzobáiba áj tál ment, ’s nyomon Nádor- Ispány Ó K. Her- tzegsége is , és az Orfzág’ Rendei a’ Fő-Rendek’ Palotájába feregesen által menvén, közösen mind a’ két Táblá rúl-valo Rendek egybe - ülének, ezen tos pro tenuitate virium dicata, binos pra'terea pro defendendaMonarchia edu- dtos Infurgentium Nobilium exercitus, tam Clementi, grataque memoria re­colere dignetur, fidem, amoremque noftrum erga Majefiatem Vefiram Sa- cratiflimam adeo inflammat, ut nihil omnino intentatum relinquere cupia­mus , quo inpofterum quoque , Cle- mentiflima Optimi Principis defideria fideliter, ac prompte explere, Altis- fimamque Majeftatis Vefira? Compla­centiam promereri poflimus. “ „ Paterna Majeflatis Veftrse Sa- cratifliime follicitudine permoti fandte pollicemur, nos. omni conatu, virium- que intenfione eo laboraturos elTe, ut quemadmodum Majefiatem Veflram Sa- cratiflimam, a Clementi, jufia, fapi- entique Populorum Suorum guberna­tione , non hi folura, fed etiam exte­ri, ac aemuli ipfi, palam, meritoque extollunt, ac Principibus illis, quos five fcriptorum adulatio, live felix ar­morum fors magnos jactavit, longe ma­jorem efle pronunciant; ita nos fide­libus nofiris, iisque promptiflimis ob- fequiis, pro ardente erga Benigniflimum Patrem, ik charam Patriam amore, ipfos Majeflatis Vefirae Sacratiflimae nutus explendi, gloriam nobis vendi- care valeamus, nec quidquam a nobis defiderari patiamur, quod ad procuran­dam Communem felicitatem, augen­dam Regiae Dignitatis, Regnique Splen­dorem , Clementiam denique Cacfareo- Regiam, nobis ulterius, & ardtius de­vinciendam pertinuerit, cui nos in pro- fundiflima fubjedtione devovemus, una vero fincerillimis votis precamur, ut Divinum Numen in Sacra Majeflatis Vefirae Perfona, Regem Noflrum Cle- mentiflimum, & Patrem Benigniflimum in feram usque aetatem perfecte in­columem confervet, gloriofique Regi­minis fui Periodum in complures, eos- que fauftillimos annos extendat. “ Pofi: haec Sua Majeflas Sacratis- fima, inter grati animi tefies Statu­um , atque Ordinum Regni acclamatio­nes, e confpeCtu eorundem abfceflit. Sua autem Cellitudo Regia, Archidux Palatinus, cum Regni Statibus, atque OO. ad deflinatum Confeflui Excel- forum Procerum Palatium femet con­tu-

Next

/
Thumbnails
Contents