Naponként-való jegyzései az 1802dik esztendőben felséges második Ferentz római tsászár Magyar, és Tseh ország koronás királya által Posony szabad királyi várossában pünkösd havának [május] 2-dik napjára rendeltt, s ugyan ott azon esztendőben mind szent (Buda, 1802)
1802 / 1. ülés
Ezeknek így lett folyamottya u- tán a5 SS. és Rendek’ nevébe küldött követek Tiszteknek tellyesítése után viCzfza térvén, jelentették, hogy 0 Ív. Herczegsége, ’s a’ M. Fő Rendek különös követtyeik által Szándékoznak i'zí- yes indulatjaikat ki-jelenteni. Meg-is érkezének azonnal a’ M. Fő Rendek nevébe küldött követek, ügy mint: M. Milaflin Miklós Fejérvári Püspök ; G. Szécsényi Ferencz Fő Palota Merter; B. Révay Pál örökös Túróczi; G. ESzterházy Ferencz Mosonyi; G. Sza* páry Josef Szeremi FóTspányok. G. Tolvay Ferencz, és G. Berényi ’Sig- mond. Kik Szokott rend-lzerént helyet fogván, Méltóságos Fejér vári Püspök O K. Herczegségének, ’s a’ M. Fő Rendek réSzérül deák nyelven jelentette azon örömöket, inelly a’ Koronás Fejedelem, és a’ Haza köz boldogságának, és ditsőSségének elő-mozdít- tására egybe Sereglett T» SS. Rendeknek Szemléléséből Származik. Ajánlotta igaz hajlandóságát, Atyaliságos Izíves- ségeket, a’ dolgoknak tökélletes folytatására Szükséges költsönös egygyes értelmet, és bizodalmát, a’ mint is a’ M. Fő Rendek réSzérül ezek eránt a’ T. SS. és Rendeket bizonyosokká tette, El-menetelek után a’ követeknek meg-emlékezvén némellyek, hogy az előbbeni OrLzág Gyüléseioe a’ nemzeti nyelvnek diSzére, és terjedésére néz- ve-is , a’ Fó Rendek Táblájától tett izenetek, a’ SS. és Rendek Táblájánál az OrSzág anya nyelvén adattak légyen elől , méltónak vélték ezen Szokásnak fenn-tartása eránt emléke- zetettenni; de azomba, jól lehet többek a’ Vármegyék’ követei közül különös útasíttáfokat jelentették volna az eránt, hogy a’ magyar nyelvnek terjesztését Sürgetnék; ezt.mindazon-által alkalinatoscibb időre, a’ midőn tudniillik ezen tárgyat maga egélz. Voltába nyomosabban meg-fontolván, foganatos okokkal elő mozdíttani alkalmatoSság léSzen , halafztani, ’s addig a*. Deák nyelven tett Szó-Szóllás eránt-is, a* melly külömben inkább véletlen történetbúi, mint eí-tökéllett Szándékból Származván, követkézért maga után hozni nem láttatik, teendő emlékezetet ebmellőzni helyesebbnek ítílték: Interea reduces a Tabula Excelforum Procerum Deputati retulerunt: ExcelSos Proceres peculiari Deputa- tione lensa iua declaraturos erte. Advenerunt paulo port Deputati Excelfo- rum Procerum: Excellentiilimus Nicolaus Milaflin, Epifcopus Alba-Regalen- Sis; Excellentiiiimus Comes Franciscus Szécsényi , Cubiculariorum Regalium Magifter; Baro Paulus Révay, Perpetuus Túroczenfis ; Comes Franciscus ESzterházy MoionienSis; Comes Jofe- phus Szapáry Syrmienfis , Supremi Comites. Comes Franciscus Tolvay, & Comes Sigismundus Berényi. Qui po- fteaquam more Solito confediiTent, Orator Deputationis Illurtrillimus EpiSco- pus Alba-Regalenfis Sermone latino Sen* Sum intimi gaudii illius explicuit, quo Sua Celhtudo Regia , atque ExcelSi Proceres perfruuntur, quod II. SS. & Ordines, ad Regis , ik Patriae felicitatem, decusque promovendum, frequenti adeo numero convenifie intelligant. Sinceram propenfionem, animorumque unionem declaravit, atque ad Communis Boni promotionem, neceffariam fiduciam petiit, deque his omnibus, ex parte Excelforum Procerum II. SS. atque Ordines certos reddidit. Port Deputatorum difcefíum commemorarunt aliqui, prioribus Comitiis, in more fuilSe: ut e ratione etiam decoris , atque promotionis Lingvae Patria?, Nuncia Excelforum Procerum in Tabula SS. & OO. Regni, lingva eadem proponerentur. Cönfultum igitur fore exirtimabant, ut ce retinendo ufu ifto peculiaris mentio fieret, & quamvis Nuncii plurium Comitatuum de Lir.- gvse Patria: promotione Se peculiares Inrtruftiones habere declaraverint; cum tamen e latina hac allocutione, calui potius, quam determinati« Voluntati ad- icribenda, ului prirtino praejudicium nullum immineret: confultius éllé videbatur , qmeftionem hanc eo usque differre, dum iis, qme horfum pertinent, uberius expenfis, eandem promovendi occafio femet obtulerit É 2 ..E