Naponként-való Jegyzései az 1796dik esztendőben Felséges Második Ferentz Római Tsászár, Magyar, és Tseh Ország koronás Királlya által Posony Szabad Királlyi Várassában Szent-András havának 6dik napjára rendeltt Magyar Ország Gyűlésének (Pozsony, 1796)

1796 / 11. ülés

Az első Tzikkelyre nézve, mellyben Ó Felsége 50 ezer Ember­nek Katonaságra való ki-állítását ugyan el-fogadja, ezen Katona ámítás alatt mindazáltal a’ Hadi-fogadért (Militaris Verbungot) meg-állittatni nem en­gedi, az jött nehézségbe, hogy ez által az Orfzág buzgó ajánláfa nem tsak terheltetik, de sikeretlenné-is tétettethetik. Ezen eló adott ne­hézségre nézve Nemes Torna Vármegye Követtye azt hozta eló, hogy minekutánna a’ Törvénynek világos értelme fzerint az Orfzág a’ Mag} ar Regimentek pótolását magúra nem vette, hanem azt hadi fogadásra hagy­ta. tekéntvén a’ mórt állítandóknak a’ Capitulátió fel-vétele me lett tsak a’ Háború végéig tartó fzolgálattyokat, azután pegig fzabadon botsájtatáso- kát, ’s ebből következő fogyatkozását a’ Magyar feregeknek, a’ H*ai foga­dásnak meg-állítását sürgetni az Orfzágnak törvényes Jufsa nem lehet. Ezen Eló-adás némellyeket figyelmetefsekké tévén, a* Katona állítás nehézségének el - hárítására egyedül a’ Lovasok fogadását kívánták meg-állítani: de eló jővén, hogy az állítandók a’ gyalog leregek pótolásá­ra fzolgálván O Felségének Kegyelmes Tzéllya éppen oda intéz'etik, hogy a’ Hadi-fogadás áltál a’ Lovas feregek-is egéfz fzámhan tsrtufsanak. Nemes Perth Vármegye Követtye úgy vélekedett, hogy a’ gyalog Hadi fogadás ak dálytnem téfzen, mivel a’h óid Népe a’ gyalog leregekhtz rém fet, a* Lovas pedig maga fzámát olly képen fzokta tölteni, hogy a’ ízámon fe­lül való fogadás miatt, gyakorta a’ Hadi fogadért meg-áliírani kéntelenít- tetik; tudtára esvén tehát a' Népnek az állítás által nyerendő Capitulátió, reményleni lehet, hogy a* gyalog fzolgálattúl fém fog éppen idegenkedni. A’ Tekéntetes Státusok tanácskozásainak tzéllyát végre Méltó- ságos Personális Ür abban határozta meg, hogy () Felségének az Orfzág Rendei által teendő fel-irásban alázatollan bé-jelentefsen, hogy az Orfzág Rendelnek buzgósága, mellyel az 50 ezer Embernek ki-álítását ajánlották mort-is fzintén azon mértékkel meg-vagyon; a’ Hadi fogadért pedig úgy tekéntették, mint annak néminémű akadállyát, ha azért huzgosá* ok fike* retlenné tétettetne, Ó Felsége femmintk másnak, hanem egyedül ezen akadálynak tulajdoníttani méltÓLtafs' n. A’ második Tzikkelyre nézve, melly által Ö Felsége az ajánlott Gabonát, és Zabot ki-tett réfzében a’ fen forgó fzükségre nézve fzemül meg-adatni kívánnya, egygyes akarattal jelentették a’ Tekéntetes Státu­sok: hogy a’ Királyi Válafzhoz képért a’ meg-hívántt réfz’ meg-adását ma­gok között meg-határozták; fel-tévén mindazáltal azt, hogy a’ fzemül nem kívántt réfznek pénzel való meg - váltása, a’ kinek tettzene, fel-marad, és a fel-ofztásban a’ termékenyebb réfzekre több fog rovattatni. Az ajánlott IQ ezer Lónak meg-váltás nélkül való ki-állíttására néz­ve, annak nem reménylett lehetősége tétetett nehézségül; némellyek azért úgv okoskodtak, hogy azon Réfzeken, mellyek alkalmatos Lovakban fzú- kölködnek , lehetős nem lévén a* ki-állítás, az elégtételt tsak ugyan Execu- tio által kelletik meg-tenni, melly esetben Ló nem találtatván, annak árát kéntelenek léfznek a’ dolognak végre hajtói elégtétel helyet hé-venni. Mások ellenben azt állíttorták, hogy azon réfzeken, mellyekben Lovak találtatnak, ettynémellyek inkább válafztanák a’ Lónak ki-álítását, mint váltsága árának le-tételét. Fen forgott még az-is, hogy ha a' Lovaknak ki-

Next

/
Thumbnails
Contents