Naponként-való jegyzései az 1792dik esztendőben felséges Ferentz Magyar, és Cseh országi király által, szabad királyi várossába Budára pünkösd havának 20dik napjára rendelt, 's ugyan ott azon esztendőben Szt. Iván havának 26dik napján bé-fejezett Magyar ország gyülésének (Buda, 1792)
1792 / 11. ülés
>,nc/f>í 4 •>*------- > ( I “3 I ; — *» '<e* V J ^ '«§» íií '•o'* <1 a* Vármegyeiét inkább érdeklik. Máfok ez eráiit úgy véle* kedtek , hogy tsak azokat volna ízúkséges elóre a’ Vármegyéknek tudtára adni , a’ meliyek az Orfzág Alkotmámiyát, és az 174Ülik efztendőbéli 8dik Tzikkelyben foglalt farkalatos fza- bad^nsokat illetik; a többieket pedig a nélkül-is az Orfzág Gyűlésében fel-lehet venni, és el-intézni. Mert valamint a’ Királyi Elő'Adáfok előre a’ Vármegyékkel nem közöltéinek, és még-is az Orfzág Gyűlésén el - végeztetnek, úgy egyébb e’ féle dolgok a* Törvénytevő hatalmat illetik. N. M. Perfonális Ur azon fok rendbéli akadályokrú! emlékezvén , a’ mellyek a1 kívánt munkáknak közlését hatráltat- tyák, maga elmélkedését abban határozta - meg, hogy mivel az egyben gvűltt Státusok, és Rendek a1 kérdésben lévő dolgoknak az Orfzágos Ü lékekben való ki * múnkálását, és rendben fzedését késedelmesnek találván, azt e’végre rendelt közös De- putátiókra bízták, és minden múnkának tárgyát Törvénnyel meg-határozták, fzabadságában hagyván a’ Vármegyéknek, hogy azokrúl való ízándékját, és gondolkozáfait Írásba foglalván, a’ Deputátióknak utaíitására a’ Felséges Nádor Ifpánynak még-küldheísék; a’ mint-is több Vármegyék múnkájokat közölvén az említett Deputátió által tanátskozásban fel-fognak vétetni. Ezen mód nem tsak a’ dolgoknak közelítésére leg tógán atoflábbnak látlzatott; hanem azon okbúi-is igen alkalmatos, hogy a’ Deputátiók a’ Vármegyéknek tzéllyát elóre megtudván , múnkájokat ahoz alkalmaztatnák, és igy azoknak meg- állétását az Orlzágos Üléfekben-is előbb lehetne reménleni. Ha minden Vármegyék hafonlot. tselekedtek volna , mind az Orfiágbéiiéknek fzándekját könnyebben el-lehetne érni, mind pedig a’ munkáknak az Orfzág Gyűlésében való fél-vétele al- kalmatófságával, ne talán elől fordulható akadályok el-távoztat- Háriak. Arra való nézve minekutánna már törvényében el - végeztetett, hogy a’ közös Deputátiók múnkái egyeneflén az Orfzág Gyüléfe eleiben terjefzteíTenek, és az elóbbenyi idökben-is mindenkor ez a’ fzokás fenn - tartatott, attúl moll-is annyival inkább el-állani nem tanátfos; mivel a’ múnkáknak közlésével az egéfz dolognak folyamottya nagyon késleltetnék , és talán ha a’ múnkák előre ki-hirdettetnének, más tekéntetekbűl-is né- mclly réfzeire nézve ártalmas következéíeket vonfzana maga után. Ahozképeíf -vélekedéfe fzerént elegendő volna, hogy a’ Felírásban ki-tett múnkák nyomtatás által tétetnének közönségesekké. Mint hogy azonban többeknek kívánságok oda tzélo- zott, hogy a’ Felírásban föglaltt múnkákhoz az Orfzág Gyűlésének rendbe fzcdéfe eránt kéfzitendó múnka hozzája adat- tatván, az-is a’ többiekkel nyomtatásba kúbotsártaffon, a’ Stauboknak végezéfe izerént ezen Tzikkely a’ Fel-írásba bé-iktatta-