Az 1790-dik esztendőben Budán tartott Ország-Gyűlésének Naponként-való Jegyzései (Bécs, 1791)
1790-1791 / 59. ülés
6iS 0-*0-E el-intézni méltóztatik, és ezek eránt közönséges öröm eredéit légyen az egybe-gvú!t Rendeknek fzívekben; meg értvén mind- azon-által, az Udvari Cnncellária által, az ' ö Felsége eleibe terjefztett Tzikkelyekben tett válroztatálokat, elebbeni örömök, és bizodalmok egy altaljában el - enyéfzett; Ugyan-is nem lehet fájdalmas érzékenység nélkül lzemlélni, hogy , minekutánna a’ Nemzetnek teliyes bizodalma volt az eránt, hogy valamint Ő Felsége fzabad tetfzésére hagyta a’ Srarufoknak , és Rendeknek , akár a’ ódik Károly, akár pedig Maria Therefia Királyok Hit-Leveleit válalztani, moítanában mind - azon által a’ 6dik Károly által ki-adott be - vezető befzéd helyett, az Orfzág Kívánsága ellen, a’ Mária Therefiáé adattatnek elől; Jzenvedhetóbb volna az, hogyha abban meg-gyözetterhetnének az Orfzág Rendei, hogy ebben talán valamelly jeles oltalma találtatnék a' Felséges Judoknak, a’ melly amabból ki - rckefztetert volna; de a’ Felséges Judokra nézve egyiknek éppen ollyan ereje vagyon, mint a’ maiikénak. Annyival inkább vígyázáfra méltónak látfza- tik pedig ezen dolog, hogv ebképpen mint fgy meg kötve lenni lárfz.ithatik a’ Nemzet, hogy a’ maga boldogságának, és bátorságos meg-maradásának fenn-tartására, az elébbeni Törvényektől , és fzokáfoktól el-nem állhat, 's hafznofabb, és bátorságofabb oltalmit magának nem fzerezhet, a’ mi a’ fzabadság- nah, 's Törvőny fzerző Hatalomnak tulaj dón*