Főrendiházi napló, 1861 - mutató

K

Bánffy Dezső (1892. 4.), Perczel Dezső (1896. 417.), Apponyi Albert (1904. 4.), Perczel Dezső (1901. 330.), Justh Gyula (1905. 3. , 1906. 4. ), Gál Sándor (1906. 464.) (A kház elnökségében és tisztikarában az 1909. nov.–decz. hónapokban lemondások folytán történt többrendbeli változásokra vonatkozó átiratok bemutatása a fházban 1906. 50. ) Képviselőház elnöke megsürgeti egy ujból átküldött tvj. elintézését. 1869. 115. A kház »A büntetőtörvényekre és gyakorlatra vonatkozó némely intézkedésről« szóló tvjavaslatot, melyre nézve a fház által tett módositásokhoz nem járult hozzá, 1870. nov. 17-én küldte ujból át a fházhoz, mely azt 1869. 75. ülésében a jogügyi bizottsághoz utasitotta. Az 1871. máj. 31-én tartott 1869. 115. ülésben Majláth György elnök bejelenti, hogy a kház elnöke átiratban megsürgette a törvényjavaslat elintézését. Felvilágositást kér a jogügyi bizottság elnökétől a dolog állása felől. Cziráky János biz. elnök előadja, hogy a bizottság márc. elején megtartott ülésében szükségesnek tartotta az utóbbi években elkövetett bűntényekről bizonyos statisztikai adatok megszerzését, melyeket azonban mg nem kapott meg az igazságügyminisztertől. Elnök felkéri a bizottságot ezek megsürgetésére és jelentésének mielőbbi beterjesztésére. Wenckheim László magát az elnököt kivánná felkéretni, hogy a kivánt adatokat a miniszternél sürgesse meg. Apponyi György javaslatára elnök kimondja, hogy a jogügyi bizottság elnökének előterjesztését közölni fogja a kház elnökével. A bizottság jelentése a kház üzenetéről az 1871. nov. 18-án tartott 1869. 128. ülésben tárgyaltatott s Cziráky János felszólalása után a fház hozzájárult a kház által átküldött szöveghez. L. Büntetőtörvény és gyakorlatra vonatkozó némely intézkedés. Képviselőház elnökségétől bekért orsz. biz. jelentés. (Az Ausztriával kötendő kvóta-egyezmény tárgyában kiküldött orsz. bizottságnak jelentése.) 1865. 70. H. sz. Sennyey Pál, Majláth György elnök, Tomcsányi József, Károlyi György, Cziráky János, Tisza Lajos, Szögyény László, Wenkcheim Béla, Majláth Antal. A 1865. 121. ülésben Mailáth elnök jelenti, hogy a kház elnöke megküldte az orsz. bizottság jelentését összes csatolmányaival együtt. Képviselőház értesitésének módja a fház által módositott tvjavaslatoknál. 1865. 128. A kisajátitásról sz. tvjavaslaton a fház sok módositást tevén, a végszerkezetben való elfogadás kimondása után Mailáth Gy. elnök legczélszerübbnek véli a kházhoz küldendő üzenethez a módositásokat tartalmazó biz. jelentést is mellékelni. Tomcsányi József felszólalása után ezt avval egésziti ki, hogy a tvjavaslatnak egy kiigazitott példánya is mellékeltetni fog. Képviselőház és főrendiház közti ellentét kiegyenlitésének kérdése az egyházpolitikai javaslatokra nézve (örökös tagok szaporitásával). L. Főrendiház és kház közti eltérés kiegyenlitésének kérdése. Kormányválság: 1892. 56. (A Wekerle-kormány ujból való kinevezése.) Képviselőház és főrendiház közti érintkezés 1865. 93. Mailáth György elnök az ülés végén szóba hozza azt a tévedést, hogy a 1865. 88. ülés jkvének kivonatában, mely a kházhoz átvitetett, a jkönyv eredetijében használt »szives hozzájárulás végett« kifejezés helyett »tudomás végett« használtatott. – 1884. 7. (uj) (1885. nov. 25.) Tisza Kálmán min.-elnök a fház reformjáról szóló 1885: VII. t.­cz. 27. §-a alapján inditványozza a két ház érintkezése és orsz. bizottságok összealkotásának módja iránt való javaslattétel czéljából kiküldendő vegyes bizottság 5 fházi tagjának megválasztását, ami decz. 1-ére tüzetik ki. 1884. 8. (uj) A vegyes bizottság fházi tagjaiul megválasztatnak Andrássy Gyula, Maithényi László, Rudnyánszky József, id. Vay Miklós és Zichy Nándor. 1884. 9. (uj) A kház közli a vegyes bizottságba kiküldött tagjai névsorát (Irányi Dániel, Hodossy Imre, Horváth Gyula, Kemény János, Láng Lajos, Rakovszky István, Zichy Antal, Vukotinovich Lajos, Csernátony Lajos, Falk Miksa). 1884. 16. (uj) Az orsz. bizottság (elnöke id. Vay Miklós, jegyzője Rakovszky István) beterjeszti jelentését <Irom. 219 . sz.> 1884. 18. (uj) A kház átküldi az országos bizottság jelentésére hozott határozatát. <Irom. 223 . sz.>

Next

/
Thumbnails
Contents