Főrendiházi napló, 1861 - mutató

F

Földmüvelésügyi miniszternek adott felhatalmazásokra, illetőleg jelentéseinek tudomásulvételére vonatkozó orsz. határozatok (az áll. költségvetéssel kapcsolatban.) 1. Szederfa- és vadcsemeték, oltványok, szőlővesszők, állatok, vetőmag stb. kiosztása tban. 1906. 8. (1906), 14 (1907) 35 (1908) 40 (1909). 2. Felhatalmazás, hogy a szorosabb értelemben vett állami kezelés alatt álló folyók szakadozott partjainak biztosítására vonatk. költségekhez az 1885: XXIII. t.-cz. (vízjogi törv.) 40. és 46. §. értelmében megállapított hozzájárulások, továbbá az ezen és az 1895: XLVIII. t.-czikkbcn felsorolt többi folyók mentén évközben sürgősen felmerülő munkálatokhoz, partomlások megelőzéséhez engedélyezendő segélyek jövőben is a beruházásokból legyenek fedezhetők; az állam által végrehajtott vizimunkálatok költségeihez egyesek, községek stb. részéről nyújtandó hozzájárulási összegek, valamint a szabályozás czéljaira kisajátitás vagy egyesség utján szerzett s a munkálatok végrehajtása után többé nem szükségelt területek eladásából befolyt bevételek a »beruházások« alatt vizi munkálatokra felvett hitelösszeg növelésére legyenek fordíthatók s végül az 1895: XLVIII. t.-cz.-ben felsorolt folyókon szükség esetén oly sürgős munkák is foganatosíttathassanak, melyek a hitel-felhasználási tervezetben felsorolva nincsenek. 1906. 8. (1906) 14 (1907) 35 (1908). 3. Felhatalmazás, hogy a novii sodronykötélpályára lekötött 628 K-t a fekete-garamvölgyi vasút építésére vehesse igénybe. 1906. 35. (1908.) 4. Felhatalmazás, hogy addig is, mig az uj vízi beruházási törvényj. törvényerőre emelkedik, az 1908. évi költségvetésbe felvett 6 millió koronán felül, tvjavaslatban kieszközlendö felhatalmazás alapján s amennyiben az egyes szabály. munkák halaszthatlansága ezt megkívánja, a pénztári készletek terhére további 1,500.000 K előleget vehessen fel. 1906. 35. (1908.) 5. A Morva-folyó szabályozásához felvett s fel nem használt hiteleknek más szabályozási czélokra való igénybevételére von. felhatalmazás. 1906. 35. (1908.) 6. Az 1904: XIV. t.-cz. engedélyezett 4,060.000 K hitel maradványának Szolnok város körgátja kiegészítési, Esztergom város árvédelmi munkálataira, a margittaszigeti ármentesitő társulat és a bukin-plavnai érdekeltség részére nyujtandó segélyösszegekre való lekötésére adott felhatalmazás. 1906. 35. (1908.) 7. A csorbató-barlangligeti vasútnak vállalati utón való létesülése esetén a tátralomniczi vasut építésére felvett összegnek ezen vállalat előmozdítására való felhasználására von. felhatalmazás. 1906. 35. (1908.) 8. Kiállítások és versenyek alkalmával eddig készpénzben kiadott dijaknak mü- és emléktárgyakkal való helyettesítésére von. min. jel. tud. vét. 1906. 35. (1908.) Földtehermentesitési kötvények törlesztése. Tvj. 1878. 84. H. sz. ált.: Zichy Nándor (halasztást inditv.) Szapáry Gyula, Vécsey József, Berényi Ferencz. A tvj. a halaszt, inditv. mellőzésével elfogadtatott. (1880: IX. t.-cz.) Földváry István b. kir. lev. 1875. 11. 1878. 9. Földváry Lajos b. id. kir. lev. 1875. 11. Földváry Lajos b. ifj. kir. lev. 1875. 11. 1878. 5. Földváry Lajos b. ifj. kir. lev. 1875. 41. 1878. 5. Földváry Sándor b. kir. lev. 1875. 11. 1878. 5. Főlovászmester Batthyány Imre gr. (jegyz. 1865. 11. ) – Erdődy Sándor gr. 1875. 2. – Erdődy István gr. 1881. 42. – Széchenyi Gyula gr. 1892. 97. Főpapok névjegyzékének helyesbitése. (Több főpap meg nem hivása; köztük főként az erdélyi g. kath. és g. kel. püspököké.) 1861. 12. H. sz.: Répásy József, Lonovics József, Bezerédy Miklós, Károlyi György, Mán József, Fogarasy Mihály, Teleki Domokos. A kérdés az igazoló bizottságnak adatott ki. (L. e bizottmánynak a 1861. 4. és 1861. 12. ülésében előterj. jelentéseit.)

Next

/
Thumbnails
Contents