Az 1846-beli Erdélyi Országgyűlés Jegyző könyve 1-103. iv 1846. szeptember 9. - 1847. november 10. (Kolozsvár 1846)
1846 / 20. ülés
72-er Ezek után a' kir. főkormányszék az ülésből eltávozván, elnök fi nagyméltósága felszólítja a' KK. és RR-ket, hogy a k,- tíízött tárgyhoz szóljanak hozzá; azonban a IÎR. az udvari can: cellari kinevezésről szóló k. k leiratot, mint a melly a k.raly. előadások 1-so pontjához tartozik kívánván tanácskozás ala venni, mellynek következésében elnök o nagyn,éltósága úgy nyilatkozott hogy nem levéli azon cancellanusi kinevezés tárgyában költ k k leiratba, az eskü letételére nézve semmi emlékezet, és csak egyszerűen a’’ k. kinevezés lévén a3 KK. és RB-nek tudtára adva, u°T vélekedett, hogy ezen k. k. leiratra nézve, a" KK. és RR-nek valamellv észrevételt tenni felesleges lenne, és ezért nem is tartotta szükségesnek azt napi rendre kitűzni. — Azonban elismerve annak igazságát, hogy a" tisztelt k. k. leirat éppen az első királyi előadást tárgyazza , semmi akadályt nem lát arra nézve, hogv aJ KK. és RR. azt tárgyalás alá ne vehessék. ßß Huszadik üi.ás, januarius 1 2-kéu. Javaslatba hozatik, hogy egy 6 felségéhez küldendő alázatos feliratban a3 KK. és RR. hódolati mély tisztelettel köszönetét nyilvánítván az iránt, miként az udvari cancellari hivatal betöltésében a5 szózatok többségére és vallások arányára, a* KK. és RR. óhajtásával egybehangzóig, kegyes figyelmet fordítani mél- toztatott: alázatosan kéretnék meg arra, hogy a3 mult 1837-dik évben november 20-án felterjesztett feliratukkal megegyezőleg az ujonan kinevezett udvari cancellárnak, úgy az ezután kineve- zendőknek is királyi megerősítő levelet adni 's az 1791-li 20-ik t. czikk, és a3 Compil. Const. 2. r. 1. tit. 1. art. 15-ik pontja értelmében módot szolgáltatni méltóztasson arra, hogy hitökeL az országgyűlés előtt tegyék le; továbbá a3 kineveztetésről szóló k. k. leiratból azt látván, hogy a3 kineveztetett cancellárnak több czimzetei közt alelnöki czimzet is említve van, jegyzőkönyvileg mondassák ki, hogy a3 KK. és RR. ezen hivatalt, mint törvény kívül beállitottat , törvényesnek el nem ismerhetik. — Javaslatba tétetett végre az is, hogy egy biztosság neveztetnék ki, melly a’ kinevezett cancellar ő nagyméltóságát Bécsben a3 Rendek nevében idvezelje. Melly indítványok elfogadtatván, a3 biztosság tagjai kinevez- tetésére elnök ő nagyméltósága megkéretett, •— a3 felirat megké- szitése pedig itélőmester atyánkfiára, — a3 kérelmek megvizsgálása pedig Fogaras vidéki követ, Zeyk József atyánkfia indítványa következtében, a3jegyzőkönyv bíráló bizottmányra bízatott. a pl *°r Elnökő nagyméltósága ezek után újból felszólítja a3 KK. ,s »Trir- rendre tűzött tárgyhoz szólásra; mielőtt azonan a KK. és RR.a fenuebb kitűzött tárgyhoz szólanának, nemes raszna megye részéről indítványba tétetett, hogy szükséges volna 0^Vi^CiZ^ Mkotni, annak biztosítására, hogy az urbér létre ho- za a 'a a szegény köznépet nyomasztó adózás terhe neveltetni nem og,nemes Kiiküllő megye részéről pedig az, hogy az adó cfiohtblre +?<rnintiGegybefüggésben levő tárgyak kapcsolatban tárgyaltatnának és határoztalak el. indítványok feletti vitatások alattazidő eltelvén, annak y a a a holnapi ülésre halasztatott, 3s ezzel az ülés eloszlott.