Erdély Nagyfejedelemség' s hozzá visszakapcsolt Részek három Nemes Nemzeteiből álló Rendeinek Kolozsvár szabad királyi várossában 1841-ik Év November 15-ik napján kezdődött ország gyűlésökről készitett Jegyző-könyv, 1841. november 15. - 1843. február 4. (Kolozsvár 1841)
1841-1842 / 122. ülés
5.'» 4 Sz á z iiuszoiv K RT T ö D i K iTL ú s. Dec. 22-dikén. óvást teszen a’ rovatainak jelenlegi elhatározása ellen; — különösebben pedig, az országos terem’ építtetését tárgyazó róvatal ellen, mivel azt, a’ jelen körülmények között merőben czélszerütlen tárgynak tartja. Ezen óvást, károlyfejérvári követek, Kovács Lajos és Kunczelmann Ferencz atyánkfiái magokéivá tették. </.) Marosvásárhely szabad királyi-város’ követe, Erszényes József atyánkfia következő nyilatkozatát kívánta Jegyzőkönyvbe íratni: Nagyméltóságu L. Báró Elnök Ur! Tekintetes Karok és Rendek! Küldőim is elismervén a’ szőnyegen levő mind három intézeteknek hasznos, és szükséges voltukat, magok is megegyeznek azoknak létrehozatásukban, —• csak az a’ kívánságuk, hogy az azokra kivántató költséggel ne terheltessék se majorsági pénztára, mely feles költségekkel van megterhelve, se polgárai, a’ kiknek nagyobb része tehetetlen állapotban van; hanem az azokra kivántató költségek fedeztessenek a' cameralis- vagy a’ provincialis cassából; az ellenkező határozat’ esetére, ellenmondásukat Jegyzőkönyvbe iktattatni kívánják. — Azonban pedig, csakugyan, mivel Marosvásárhely szabad királyi-város, a’ törvények’ értelmiben — egy nemes személynek tartatik, ha ezen költségbe a’ nemesség is béfolyással leszen, azon esetben, ezen város csak úgy fog résztvenni, mint egy nemes ember. Végre, az is kívánsága küldőimnek, hogy a’ múzeum alapittatnék Marosvásárhelyre, és a’ Telekyana bibliothecaval — egyesittessék. Mely beszédemet és nyilatkozatomat, magam’ igazolása végett — Jegyzőkönyvbe iktattatni kérem. Helyet pártolt követ-társa, T o p 1 e r S i in o n atyánkfia is. Ezek után az illés eloszlott.