Erdély Nagyfejedelemség 1834-ik esztendőben Május 26-kára Kolozsvár szabad királyi városba hírdetett, Országgyülésének jegyzőkönyve, 1834. május 28. - 1835. február 6. (Kolozsvár 1834)

1834 / 2. ülés

laszthassanak. (helyes) Emlékezetül hozza fel intő példa gyanánt az 1791 -Leli esetet, mely szerint akkor több egyebekkel együtt ezen hibás lépés is tétetett Tolt. Minthogy tehát a’ mostani ilélőmestereket megmarasztani — substitualni — teljességgel nem lehet, a’ tollvitelre nézve nem itélőrnestert, hanem csupán e’vég­re három személyt kíván kineveztetni, kiknek létezése, mihelytt maga rendén ité- lőmesterek fognak választatni, legottan szűnjék meg; azon reménységben lévén, hogy ezen eset soha többé elé nem forduland , hanem mindenkor törvényes ité- lőmesterek lesznek. Végre a’ tökéletes egyenlőségnek, a’ rokon atyafiságnak be­bizonyítása’ tekintetéből, és azon feltétel alatt, hogy a' tollvivők ne ilélőmeste- reknek, hanem a’ szükség által eléállítolt személyeknek tekintessenek, ’s ezen toll vitelből az itélőmesterségre legkisebb következés se legyen; ezeknek nyílt kifejezése mellett javasolja: hogy mindegyik nemzetből egy egy tollvivő válasz­tassák. Mely véleménye következéséül maga nevében szólván, ezen ideigleni toll- vivőségre a’ székely nemzetből Horvath 1 s v a n n a k adja szózatját. Balla Mihály: Azon felállított elvre nézve „hogy az ideigleni elnök és tollvivők köztt a’ választásra nézve tökéletes egyenlőség van“ kezet fog Wes­selényivel; azonban, mivel az 1791-beli 20-dik törvény czikkely szerint a’ választás által még nem születik a’ hívatalbeli személy, hanem csak akkor, mi­dőn ahhoz felséges jóváhagyás járul: a’ mostani tollvivők iránt tett javaslatban egy hiányt lát, melyet kipótolni nem lehet, ha a- tollvivők a’ 11-dik törvény czikkely’ értelmében nem választatnak ; épen az az eset lévén, a’ mi az ideigle­ni elölülőre nézve volt; t. i. valamint a’ választott ideigleni elölülő csak kirá­lyi jóváhagyás’ utján folytathatja hivatalát, szintúgy a’ választandó tollvivők is csak királyi megerősítés után viselhetnék ebbeli tisztöket. Annálfogva javasolja, hogy a’mostani itélőmesterek, kik mellett az ő Felsége’ helybenhagyása már meg­van, felkiáltás’ utján választassanak meg ideigleni jegyzőknek, melyet megtehet­ni, ha a’ rendeknek a’mostani itélőmeslerséget viselők'személyében bizodalmuk van. (sokan: nem, nem!) Gál Domokos: Megkívánja, hogy az auditóriumból semmi hang bé ne jöjjön. Egyébiránt az előtte szólották’ elveihez ragaszkodva teljességgel okát nem látja annak: miért tagadtassék meg a’ bizodalom azoktól, kik az itélőmesterséget most ideig leni leg folytatták? Annálfogva azokat az ideigleni tollvitelre kívánja megbizatni. Horváth Dániel: Hasonlóképen az előtte szólónak el veivel egyezőleg ki­nyilatkoztatja, hogy minekutána az itélőmesterséget ideiglenileg viselőka’ törvény­nek eleget tettek az által, hogy az országgyűlésen a' tollvitelrőI lemondottak; ha már választás leszen , a’ mostani itélőmestereket is a’ választandók közül ki­zárni nem kellene , mivel ők is a’ törvényhozó testnek tagjai ’s hazafiak lenné­nek. {válasszunk!) G. Teleki Domokos: Az ideigleni toll vivőket az itélőmesterséggel öszve- zavartatni teljességgel nem akarván, egészen b. Wesselényivel tart. B. K emény Domokos: Hogy az itélőmesterek lemondottak kötelessé­güket teljesítették. A mi a’ tárgyat illeti: azon elvet, mely szerint a’ szabad vá­lasztásra a’ rendeknek jusuk van, Balla Mihály is helyben hagyja; és még is az ellen tesz javaslatot, midőn úgy vélekedik, hogy valamint az ideigleni el­nökkel történt, a’ tollvivők’ állajjulja is felsőbb megerősítésig felfüggesztetnék. Elkívánja ugyan ezen aggodalmat azon későbbi javaslata által hárítani, hogy a’ mostani itelőmesterek választás által erősítessenek meg ; de a’ szóló ezen aggo­dalmát elosztatva lenni nem látja; mert ha szintén a’ mostani itélőmesterek meg­választatnának is, azzal még a’ Felség’ megerősítésbeli jusának elég téve nincsen: annálfogva, a’ választásbeli jus a’ rendek előtt minden ellenvetés nélkül és tisz­tán allvan, javasolja, hogy mentői előbb jegyzők választassanak, {válasszunk!) Cserei Miklós: Azt tartja, hogy semmi veszteség nem lenne, ha az ed­digi itélőmesterek megválasztatnának , mi ha nem tétetik , ők bizonyosan meg­lesznek bántva; mert úgy jőne ki, mintha ezen hivatalra érdemesek nem volná­nak; vagy mintha epen azok, kiket ő Felsége itélőmesterségre kiválasztott, a’ rendek^ bizodalmát nem bírnák, ’s egyszersmind ajánlja, hogy ők azért, mivel a Felség áltál tétettek azokká, meg ne vettessenek, {zugás) B. Ban ffy László: Az eddig hivatalukat ideiglenileg viselt itélőmesterek ellen legkisebb kifogása sincsen, mi ha lenne azt bizonyosan el nem hallgatná ; de ha ezen férfiak oly érdemesek volnának , a’ milyenek csak lehetnek ;°ha a’ szólóról magáról volna is a’ szó: inkább soha hivatalt nem viselne, mint seiy. ló Második ülés Junius’ 19-kén.

Next

/
Thumbnails
Contents