Az erdéllyi három nemzetekből álló Rendeknek 1792-dik Esztendőben Kis aszszony Havának 20-dik napjára Szabad Királlyi Városba Kolosvárra hirdettetett, és több következett napokban tartatott közönséges Gyüléseikben lett Végzéseknek és foglaltosságoknak Jegyzö könyve, 1792. augusztus 21. - október 22. (Kolozsvár 1792)
1792 / 1. ülés
K? (5) első lépésében ezen follyo efztendoben Böjt más Havának 2-dik Napján költ Királlyi Levele által mind a’ Királlyi Fö Igazgató Tanátsot, mind pedig ezen Nagy Fejedelemségnek Nemes Rendéit a’ maga Királlyi Szeretetéről, és hajlondoságairol, nem külömben ezen Orfzág törvényeinek és fzabadságainak meg tartásáról bizonyofsá tenni inéltóztatott , hanem azis hogy ( a’ mint az azokról költ hiteles levelek eröfitik) Ö Felsége a’ Szom* Izéd , és velünk egy törvényei, egy ízabadsággal élő Nemes Magyar Orfzági Rendeknek maga Királlyi fzivét úgy nyilatkoztatta ki, hogy femmit a’ Törvény tartásán kivül, és azoknak, kikkel a’ törvény fzerzö hatalom köz, meg-edgyezéfe nélkül uralkodásának folytatásában nem tselekfzik.” „Tulajdona volt mindenkor Nemes Nemzetünknek az ollyan Kirallyiért, kik a’Nemzet törvényeit, és fzabadságait fzentül meg-tartották, r.em tsak vagyonnyakot, hanem véreket, és életeket-is feláldozni, ezen ditsöségtöl indittottván az öfzve gyülekezett Tekéntetes Nemes Státufok , nagy örömmel, és meg-elégedéflel kivánnyák Felséges Királlyunknak Fejedelmünknek Ferentznek O Felségének Hivségére Hivségi Hiteket le-tenni, és ezen napot ez által meg-fzentelvén az örök emlékezetne k-is Jegyző Könyvében bé-irni; Örvendezvén egyfzer’smind azon-is , hogy Extzellentziád bölts, és kellemetes Vezérléfe alatt ujjabb alkalmatossága lehet a’ Tktts. Nemes Statufoknak a’ moítani öfzve Gyüléfeknek több Tárgyait-is köz erővel, oly előre való nézéflel, és elő menetellel folytatni, hogy annak édességét nem tsak mi moítan élők, hanem Nemzetünknek leg-késöbb maradvánnyai-is érezhefsék. Azonban pedig mig mind a’ Királlyi Fel-tételek, mind pedig egyéb ezen Orfzágos Gyűlést illető dolgok munkában vetetödnének, és tökélletes végre hajtatnának magokat a’ Tktts. Nemes Státufok Extzellentziád kegyelmében fzokott tifztelettel ajánlják.” 3*fzor: Ezek végben menvén a’ Méltoságos Statuum Praefidens Ur ö Extzelentiája ellöbbeni Befzéjédbcn tett jelentéfe fzerént a’Királyi Fö Igazgató Tanátsnak Titoknaja Sándor Iános Atyánkfia által fel olvattattya az egyben hivattatott Orfzág Rendjeink Laiftromat, mely következik ekeppen : „ Kolo’svár fzabad Királlyi Várofsában 1792. Efztendöben Kis Afzfzony Havának 20-dik napjára hirdettetett Orfzágos Gyűlésre öfzve hivattatott Erdéllyi nagy Fejedelemségbéli három Nemzetből álló Rendeknek úgymint Úri, GróíT, Báró, Fö , és Nemes Rendeknek, Vármegyéknek, Székeknek, Vidékeknek, Szabad Királlyi, és Mező Várótoknak , L A J S T R O M A." A’ Királlyi Fó Igazgató Tanáts Ä Királlyi Fö Igazgató , Gubernátor. Lotontzi L. B. és Gróff Bánífi György. T anátsofok. Battyáni G. Battyáni Ignátz. Erdéllyi Püspök. Lotontzi B. Bánffi Farkas. K. Kints Tartó. M. Gy. Monoftori G. Kemény Farkas. Statuum Praefidens. B. Brugkenthal Mihály. SzáCz Nemzet Ifpánnya. A 3 C*lan