A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1914 - hiteles kiadás (Bécs, 1914)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
VII. ÜLÉS. 1!)3 ségesek arra, hogy az államok a maguk gazdasági terjeszkedését sikeresen továbbviliessék, szükségesek arra, hogy megtarthassák azt a gazdasági sphaerát, amelyet eddig elértek, ha továbbfejleszteni nem is tudják, és szükségesek arra, hogy területi nagyobbodást nyerjenek. Ha mi ezt a tételt elfogadjuk is, t. országos bizottság, ha elfogadjuk is azt, hogy militarismus- nak igazán csak akkor van jogosultsága, ha azzal karöltve az állam gazdasági megerősödése is együtt jár — már csak azért is, hogy legyen az, aki a militarismust fentarthassa. A militarismus nem önczél, hanem csak eszköz egy további czél szolgálatára s ez a további czél csakis az lehet, ami az államoknak és a népek összességének czélja : a gazdasági megerősödés, még akkor is, ha ezt elfogadjuk, mit látunk ? Területi aspiratióink nincsenek. Ezekről már rég lemondtunk és ezt nem szemrehányásképen említem, csak constatálom, hogy ez itt a legilletékesebb helyekről is elhangzott. Gazdasági téren pedig hogy állunk? Igyek- szünk-e gazdasági hódításokat elérni, igyek- szünk-e gazdasági sphaeránkat kibővíteni ? Nem igyekszünk, t. országos bizottság, sőt én még azt is ki tudom mutatni, hogy nemhogy bővi- tenénk gazdasági érdekkörünket, hanem még a létezőt sem tudjuk fentartani és a militarismus erős fejlesztése daczára meglévő gazdasági posi- tiónk folyton sülyed és fokról fokra alább száll. A katonai kiadások progressive emelkednek és ugyanakkor gazdasági életünk egy olyan degres- sivitást mutat, amely valóban kétségbeejtő. (Igaz ! TJyy van!) Én itt, hogy necsak puszta szólamokat mondjak s bebizonyítsam, hogy mindezt adatokkal is tudom bizonyítani, a következőkre vagyok bátor utalni! Mig hadügyi kiadásaink az utolsó két esztendőben több száz millióval emelkedtek s addig gazdasági mérlegünk, mely 1905-ben még 97 millióval volt activ, 1912-ben már 822 millió minust mutat fel, vagyis a különbség a mi rovásunkra 920 millió. S ha erre, mélyen t. országos bizottság, azt az ellenvetést fogják tenni, hogy a gazdasági mérleg activitása vagy passivi- tása nem jelenti mindig azt, hogy az illető állam jólétben, vagy nyomorúságban van, mert hiszen a kivitel csökkenése a belső fogyasztóképesség fokozódását is jelentheti, hát erre a theoreticus ellenvetésre is válaszolok, azzal, hogy ezt olyan államokra lehet alkalmazni, ahol gazdasági fellendülés van, ahol gazdaságilag mindenütt előrehaladás mutatkozik, de olyan államokban, ahol mindennek az ellenkezője mutatkozik, ott ez az elmélet nem állhat meg. Ahol passivitás van és amellett financiális zavarok, ahol — mint nálunk is — a financiális helyzet fokról fokra romlást mutat fel, olyan államokban ezt a tételt felállítani nem lehet. És itt is szolgálhatok számokkal, számokkal, amelyek már el is hangzottak ennek az országos bizottságnak tárgyalásain. A közös ügyek tárgyalására kiküldött országos bizottsá A munkapárti régim alatt az államadósságok közel 2000 millióval növekedtek. Erre is azt lehet mondani, hogy ez sem mutat még semmit, mert ha ez a pénz productiv czélokra lett befektetve, akkor ez a 2 milliárd is meg fogja hozni a maga kamatait. Én azonban ennek vitatásába nem akarok most belebocsátkozni, hiszen Apponyi Albert gróf t. barátom erre vonatkozólag igen érdekes és hosszú beszédet mondott, én tehát nem akarok arra rátérni, hogy menynyiben volt productiv és mennyiben improductiv ennek a 2000 millió koronának felvétele, hanem csak azt hozom fel, hogy ugyanakkor, amikor csaknem 2000 millióval szaporodik a mi állam- adósságunk, ugyanakkor a kincstári jegyek 707 millióra rúgnak. Ez Magyarországon még sohasem fordult elő, a kincstári jegyek még soha ennyire fel nem szaporodtak. Igaz ugyan, hogy Magyarország agrár-állam és egy agrár-államnak mindig kincstári jegyekkel kell operálnia azért, mert az adók egyidőben folynak be s ezért az időközi lapsusokat ilyen kincstári jegyekkel takarják — ez megtörtént a múltban is, elismerem —, de még az ex-lex idejében sem emelkedtek a kincstári jegyek ICO milliónál feljebb, ma pedig 707 milliót tesznek ki. De még ennél is tovább megyek. Wekerle Sándor pénzügyministersége idejében 4°/o-os papírokat bocsátottunk ki, amelyeknek árfolyama 98 volt. Most 4'5 percentes tipusu papírjaink vannak, amelyeknek árfolyama 90'5, vagyis olyan óriási romlás mutatkozik, amely előtt szemet hunyni nem lehet. Sőt ma már vannak 5%-os tipusu papírjaink is — a bosznia-herczegovinai kölcsön ezen típus szerint lett felvéve. Ezek nemcsak szomorú, hanem igen veszedelmes tények, mert egy állam, amely 4%-ról 4'5%-ra majd 5%-ra megy át, igen nehezen tud azután visszamenni a 4°/o-os tipusra. Ha már most azt nézzük, hogy ennek a 920 milliós passivitásnak, amely a külkereskedelmi mérlegben ezen hét év alatt beállott, ennek a romlásnak ki élvezte az előnyeit, vagyis, hogy ebből a passivitásból, mely állam látta a legtöbb hasznot, erre is azt felelhetjük, hogy Németország. Németország volt az, amely minden piaczunkat elhódította és lefoglalta. Itt megint kénytelen vagyok néhány statisztikai adattal előállni. Németországba 1905-ben 217 millió korona volt a kivitelünk, 1912-ben 291 millió a behozatalunk, a _ differentia a romlás 508 millió koronát tett ki. Oroszországgal szemben — nem fogom mindenütt a számokat részletesen felolvasni ’—- a romlás 65 millió, Franciaországgal szemben 38 millió,, az Egyesült- Államokkal szemben 134 millió, Ázsiával szemben 103 millió és egyéb Európán kívüli államokkal szemben 93 millió. Ha most azt nézzük, hogy külkereskedelmi mérlegünk ez a passivitása milyen arányban van és ha összehasonlitjuk a nyersanyagokat, a félgyártmányokkal és a gyártmányokkal, azt látjuk, g naplója 1914. 25
