A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1914 - hiteles kiadás (Bécs, 1914)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

VII. ÜLÉS.

180

a compromissum, amely Diakova, Dibra stb. feláldozása árán Szkutarit megszerezte Albániának.

Már most kérdem, lehet-e olyan könnyű szívvel megindulni annak a feltevésnek alapján, hogy hiszen ezért más nem viselt volna háborút? Ismétlem, akkor nem voltam felelős állásban, de nem tudom, ha felelős állásban lettem volna is, tettem volna-e egyebet, mint hogy elfogadjak egy olyan compromissumot, amely bizonyára nem felelt meg törekvéseinknek, amely bizonyára nem jó megoldás, mert bizonyára jobb lett volna Albánia számára azt az északkeleti sarkot is megszerezni, de amely lehetővé tette Albánia létesítését és megkímélte a monarchia lakosságát egy európai háború veszélyétől.

Másik észrevétele a bizottsági tag urnák — ugyanazon alapelvből indulva ki, hogy túlságos nagy súlyt helyeztünk az entente-ra, az európai nagyhatalmak egyetértésére — arra az idő- veszteségre vonatkozik, amit a Szkutari-kérdés megoldása szenvedett, ahol, amint mindnyájan emlékezhetünk rá, márczius 18—20-tól fogva, amidőn hivatalosan állást foglalt Európa amellett, hogy Szkutari feltétlenül Albániáé legyen, május 8-ig vagy 10-ig vártunk, amig végre is a mi hatalmi szavunkkal Montenegrót Európa iránti engedelmességre szorítottuk.

Hát én egész őszintén elismerem, hogy ennek a szemrehányásnak van sok alapja. Az egyike azoknak a pontoknak, ahol az, aki abban a kényelmes helyzetben van, hogy utólag gyakoroljon kritikát, igen sok alapot nyer szemrehányások intézésére. De azért, méltóztassanak megengedni : gondoljunk vissza arra az egész időre, amit én szintén mint outsider szemléltem végig, — mondhatom az igen t. bizottsági tag urnák, igen türelmetlenül — gondoljunk vissza arra, hogy napról napra hogy haladt az idő, hogy telt el ez a két hónap! Hiszen minden lépten-nyomon úgy látszott, hogy az európai concert mégis csak fog valami kézzelfogható rendszabályt alkalmazni, amely biztosítja Montenegro engedelmességét.

És nekem, ismerve a helyzetet, nem volna erkölcsi bátorságom szemrehányást tenni a külügyminister urnák azért, hogy ezt a nem egészen kéthónapi, de talán hat-, hétheti időt akkor elveszítettük. S ha szembeállítja a t. bizottsági tag ur ezt a tavaszi episodot, azzal a sokkal gyorsabb és expeditivusabb eljárással, amelyet őszszel Szerbiával szemben követtünk, — abban igaza van, hogy akkor mindjárt energikus és egyoldalú fellépéssel kezdtük és meg is volt az eredménye, — de kérdem, megtehettük volna-e ezt az egész európai közvélemény belenyugvásával, ha ezt meg nem előzte volna az a másik praecedens, a hol hat, hét hétig vártunk arra, hogy Európa csináljon rendet és ahol ad oculos demonstrálva lett, hogy ilyen esetekben egy hatalom fellépése mennyivel többet ért, mint a/ hat európai nagyhatalom együttes aktiója? Én tehát azt

hiszem, hogy ezen sikeres, energikus fellépésre is az alapot és jogosultságot az a bosszú béke- ttirés adta meg, amelyet márcziusban és áprilisban tanúsítottunk.

Most már áttérek az elhangzott beszédek azon részére, amelyek a jelen és a jövő problémáival foglalkoztak Elsősorban beszélek viszonyunkról a körülöttünk lévő kisebb államokkal.

Nagyon természetesen bizonyára nem fogja senki azt várni tőlem, hogy ebből a felelős állásból concret kijelentéseket tegyek. Hiszen itt a jelen és a jövő problémáiról van szó, amelyeknél természetszerűleg amennyire indokolt, ha a törvényhozásnak és az országos bizottságnak felelős állásban nem lévő tagjai állást foglalnak, épen annyira szükséges a reservm az óvatosság, esetleg a hallgatás felelős állásban levők részéről. Csakis egy pár általános szempont hangsúlyozására szorítkozom.

Mindenekelőtt óva intek én is a kishitűségtől. Elhangzott nagy sajnálatomra az a kijelentés, hogy nekünk már nincs mit keresnünk a Balkánon. Hát bocsánatot kérek, nekünk nagyon is van mit keresnünk a Balkánon. Nekünk először is nagyon életbevágó érdekeink vannak a Balkánon, másodszor pedig nekünk olyan geographai positiónk és oly katonai positiónk van, hogy a mi szavunk mindig hallatszani fog a Balkánon. (Úgy van! Úgy van!) A menynyire messze-, távoltartok magamtól mindenféle olyan gondolatot, amely a hódítás vagy terület- szerzés vágyával függne össze, annyira hiszem és vallom, hogy a monarchiának a Balkánon ma is nagy érdekei, nagy problémái vannak, nagy történelmi hivatása van, (Úgy van! Úgy van!) amelylyel meg kell birkóznia, ha egyáltalán fenn akar maradni és amelynek — hiszem és remélem — meg is fog felelni. (Elénk helyeslés.)

Ami a politikai concret feladatokat illeti, nagyon sokban egyetértek azzal, amit ezen a téren Andrássy Gyula gróf t. bizottsági tag ur mondott. Anélkül, hogy a részletekbe mennék, igen sokban igazat adok az ő felfogásának.

De egy-két észrevételem van. Az igen t. bizottsági tag ur azt mondja, hogy a Balkánon ma már ne azt a régi álláspontunkat képviseljük, hogy a balkán népek szabadságát védjük, hanem saját érdekeinket óvjuk és azoknak szerezzünk érvényt Én nem látom e közt a két álláspont közt az ellentétet. Nekünk, igenis a saját érdekeinket kell óvnunk és védenünk, de szerintem a mi érdekünk egyik döntő vonatkozásban abban is nyilvánul, hogy a Balkánállamok valódi függetlenségét mindenféle beavatkozással és gyámkodással szemben biztosítsuk (Elénk helyeslés.)

Epen azért, mert ez nekünk is létérdekünk, hiszem azt, hogy a jövőben ennek a tudata mind jobban és jobban át fogja hatni a Balkán-államokat, mind jobban meg fogja szün-