A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1914 - hiteles kiadás (Bécs, 1914)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
VII. ÜLÉS. De ha már erről szólok és ha az előttem felszólalt t. bizottsági tag ur is bizonyos nuanceokat keresett a hármasszövetséggel kapcsolatban abban a tekintetben, hogy miképen nyilvánul ez kifelé ? ö bizonyos kritikát fűzött is ehhez és ezért nem hallgathatom el azt a nézetemet, hogy az, hogy valamely szövetségnek hasznát mindenki egyformán érezze, nemcsak attól függ, hogy a döntő momentumban számítani lehessen a szövetséges társ hűségére, hanem attól is, hogy az egész szövetség tartama alatt a fókérdésekben pari passu történjék a szövetségesek kölcsönös érdekeinek támogatása és ne találkozzanak utóbb olyan momentumokkal, amikor az egyik szövetségestárs, a másik fél kárára, extratourokra vállalkozik. Az nagyon kedvező jelenség, hogy a hármasszövetség és a hármas entente együtt akar haladni és hogy annak ellenére, hogy bizonyos tekintetben külön czéljaik is vannak, mégis keresik az érintkezési pontokat. Nem szabad azonban felejteni, hogy az ilyen érintkezési pontok felkelthetik annak látszatát, hogy ezek extratourok jellegével bimak az egyik vagy a másik szövetséges fél kárára, ami arra készteti a szövetséges feleket, hogy az ilyesmitől leginkább tartózkodjanak, mert a látszatok, különösen a külpolitika terén, igen kellemetlen imponderabiliák szoktak lenni. A sajtó mai elterjedtsége mellett ugyanis könnyen férkőzhetnek a szövetséges viszonyokba tendentiósus híradások, amelyek bizonyos árnyékot vethetnek a szövetséges viszonyokra. Ennél azonban nem akarok sokáig immorálni, hanem rátérek arra a kérdésre, vagyis a legutóbb lefolyt balkánkrizis kérdésére, mely leginkább foglalkoztatta a delegatio ülésezése alatt felszólalt szónokokat. (Hallfűk! Halljuk!) Ha ezt szemügyre vesszük, látjuk, hogy előttünk világtörténelmi események játszódtak le. Európa már évtizedek óta készült erre és az európai közvélemény már régen számolt azzal, hogy bekövetkezik az az időpont, amidőn a török birodalom felbomlása következtében, független államok fognak itt keletkezni. Ez talán hamarább is bekövetkezett volna, ha az európai dip- lomatia nem találkozott volna azzal a nagy nehézséggel, amelyet Albánia kérdése okoz. Ha az Albán kérdés fel nem merült volna (Halljuk! Halljuk !), sokkal előbb következtek volna be az események. Az európai hatalmak kormányainak ugyanis teljesen igazuk volt, amikor az ügyet nagyon komolynak tartották, hiszen látjuk, hogy most, amikor Albánia már külön territórium, milyen nehézségekkel kell megküzdenie a hatalmaknak. Ez a kérdés ugyanis nem érlelődött meg any- nyira, hogy gyümölcseit le lehetett volna szakítani, miként ez a többi Balkán-államok esetében történt, ahol a török visszavonulás után az állami kialakulás tulajdonképen nagyobb zökkenés nélkül végbemehetett. Ez az előfeltétel Albániánál hiányzott és ezért nem kell csodálnunk, hogy itt annyi nehézséggel állunk szemben és valószinüleg A közösügyek tárgyalására kiküldött országos bizotts; még hosszú ideig kell nehézségekkel küzdenie az európai diplomatiának. Egy jelenség azonban van, amely igazán elszomorító és ez az, hogy amikor az olyan nagy processusnak már végére értünk, mint amilyen a Balkán népeinek felszabadulása és függetlenitése, amikor várható lett volna az általános lecsendesülés és lenyugvás, — miként ez minden világtörténelmi eseménynél, igy a franczia-német háború után vagy Olaszország egyesítésénél történt, — sajnos, ez a nyugalom helyre nem állott és ezt ma sem látjuk. Mi daczára annak, hogy ez a processus, amely nem egy természetellenes jelenség, mert régen el voltunk készülve reá, mégis azt látjuk, hogy sehol, sem az összes balkán népek között, sem a nagyhatalmak körében, valami különös megelégedést nem észlelhetünk, sőt az egész vonalon mindenütt az aggodalomnak positiv jelenségeivel találkozunk, amennyiben látjuk, hogy ezen nagy liquidatio után minden nagyhatalom növeli a maga haderejét, valószinüleg azért, mert érzi annak szükségét, mert lát az európai politika felszínén bizonyos kérdéseket, amelyek őt fokozott erőkifejtésre sarkalják. Mert nem hihetem azt, hogy olyan czivilizált államokban, minők a nyugat-európai államok, csakis a katonai erő szaporításának passziójából költekezzenek ennyire a hadseregre. Én azt hiszem, hogy minden állam meggondolja a maga érdekét és aszerint hozza meg ezeket az áldozatokat, amint az érdekeket nagyoknak, vagy kisebbeknek látja. (U\jy van!) Ebhen a helyzetben vagyunk mi is. (Halljuk ! Halljuk !) Nem maradhatunk el a többi államoktól és ezért, ebben a felfogásban, azt lehet mondani, hogy az országos bizottság tagjai között nincs is differentia. Megegyezünk tehát abban, hogy követnünk kell ezen a téren a külföldi államokat, mert elmaradnunk nem szabad, mert abban a perczben, amint az erőkifejtés terén elmaradunk, máris elvesztettük a csatát. Nincs abban nagy baj és csak mint jelenséget voltam bátor felemlíteni, hogy ennek a processusnak lezárásával nem záródott le az európai hatalmakat általában érintő nagy kérdés is, és hogy még mindig nyugtalanságban vannak a nagyhatalmak. Ha ennek okát keressük, nem találhatjuk másban, mint hogy igen sokan foglalkoztak ezzel a kérdéssel olyanok is, akik lehet, hogy értenek hozzá, de nem olyan közelről érdekeltek. Szóval itt is el lehet mondani, hogy sok szakács elsózza a levest. És valóban, ha végigtekintünk mindazon, ami más államok parlamentjében is történt, ha figyelemmel kisérjük azt a kritikát, amelyben ez a politika részesült, akkor azt látjuk, hogy valami különös megelégedés egyetlen olyan kormánynyal szemben sem nyilvánul, amely ebben a politikában szerepet játszott, sót inkább mindenütt aggályoknak adnak kifejezést. Látjuk ezt a kritikát itt nálunk is, ahol tagadhatatlan, hogy ez a politika nem fest valami különösen szépen. Ezt itt nem azért mondom, mintha én is kritikát akarnék gyakorolni a kiilügyminister ; naplója 1914. 23
