A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1914 - hiteles kiadás (Bécs, 1914)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
Vt. ÜLÉS. 143 leg, ez a jóakarat Bulgáriára nézve csak előmozdító behatást gyakorolhatott volna a román igények kielégítése tekintetében, mert hiszen az csak kézen fekvő, hogy az áldozat meghozatalára való készséget nem csökkenti, hanem előmozdítja annak a reménye, hogy az áldozatért kárpótlás fog járni. A bolgár makacsságnak, Románia területi igényeinek kielégítésétől való vonakodásnak az akkori bolgár vezető politikusoknak határtalan elbizakodottsága az oka és ha Románia hivatalos köreibe is bizonyos mértékig az a felfogás fészkelődhetett be, hogy a monarchia nem eléggé támogatta a román érdekeket, ezt csak annak az ügyességnek lehet hetudni, amelylyel az entente-hatalmak, még pedig elsősorban Franczia- ország igyekeztek kihasználni a külső látszatot és monarchiánk fellépésének külső sikertelenségéből siettek bizonyos apprehensiv felfogást suggerálni Romániának monarchiánk ellen. Romániának annál kevésbbé van oka neheztelni monarchiánkra, mert hiszen egyedül monarchiánk eszközölte ki Romániának azt, hogy a londoni conferentián részt vehetett és hogy Románia képviselője a londoni conferentián személyesen terjeszthette elő Romániának a kuczo-románok ügyében való álláspontját. A többi balkán államok ilyen kedvezményben nem részesültek. Itt tehát határozott prestige-emel- kedés az, amit Románia a monarchiának köszönhet. Egyébként a vöröskönyv beszámol arról is, hogy Károly román király román követségünk utján egyenesen köszönetét mondott külügyministerünknek azért, hogy Romániának a londoni conferentián való megjelenését initiálta és lehetővé tette. Fel lehet találni az erről való feljegyzést a vöröskönyv 157. számú okmányában. Ezek után még azt akarom megvizsgálni, vájjon van-e jogosultsága annak az észrevételnek, hogy Romániát a bukaresti béke revisiója kérdésében elfoglalt álláspontunk ingerelte ellenünk. Először is a tényállás tisztába hozatala érdekéből kötelességem constatálni azt, hogy nemcsak a mi monarchiánk vetette fel a revisio eszméjét, hanem a többi nagyhatalmak, az entente-hatalmak is, Francziaország is, legpreg- nansabban pedig Oroszország. Amidőn pedig a hatalmasan felülkerekedő békevágy folytán a nagyhatalmak egymásután elejtették a revisio eszméjét, monarchiánk sem ragaszkodott többé ahhoz. Ha tehát a revisionalis eszmének szálkáját érezné Románia a maga testében, ezt a szálkát nem mi egyedül, hanem igenis az entente- hatalmakkal együttesén szúrtuk bele Románia testébe és ha Románia a revisio eszméjét rossz néven venné tőlünk, akkor igazság szerint az entente-hatalmakkal szemben is subsummálnia kellene a történteket. Még azt sem szabad feledni, hogy ha ez a revisio, amely csak elvileg létezett, gyakorlatilag érvényesült volna, még akkor sem képezhetne Romániára nézve semminemű sérelmet, mert hiszen a revisionalis eszme említésekor soha senki Romániának semminemű igényét háttérbe szorítani nem kívánta. A revisio eszméje főkép Kavalla kérdése körül forgott, akörül forgott, vájjon helyes^ vájjon igazságos volt-e Kavallát nem Bulgáriához csatolni, hanem Görögországhoz. Ha tehát valamely államnak lenne alapja arra, hogy nehezteljen a revisionalis eszme felvetéséért, akkor esetleg Görögország lehetne az, Románia semmiképen. Mindezek eredményekép azt kívánom megállapítani, hogy Romániával való barátságos viszonyunk némi meglazulásának magyarázata nem a mi diplomatiánk eljárásában rejlik, hanem abban, hogy az entente-hatalmak azt a sikerhiányt, hogy monarchiánk Bulgáriát nem tudta békésen reászoritani a román igények respecta- lására, arra használták ki, hogy Romániát magukhoz édesgessék. Ami pedig ezek után a nem hivatalos Románia magatartását, a román társadalmi felfogást és közhangulatot illeti, erről mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy mesterségesen van ellenünk izgatva, amely mesterséges izgatás azután egyes incidensekben nyert kifejezést, aminő volt a legutóbbi, nagyon-sajnálatos Mangra-incidens is. De ?n még ma is hiszem, hogy a rosszul informult romániai közvélemény felvilágosítására, helyesebb irányban való terelésére igen előnyös behatással lesz a magyar kormánynak ismert nemzetiségi politikája, amelyet kormányunk nem a külpolitika nyomása alatt inaugurált, amely eredetében semmi összefüggésben nincs a külpolitikai helyzettel, amely azonban a mai külpolitikai helyzetben — erős meggyőződésem szerint — végeredményében üdvös hatást fog kiváltani olyan külállamokban, olyan nemzeteknek társadalmában, amely nemzeteknek fajrokonai mint magyar állampolgárok itt élnek közöttünk. Ez a nemzetiségi politika, amely különben csak nuance-okban tér el az eddigi magyar kormányok nemzetiségi politikájától, a magyar nemzet egységes voltának, az állam nemzeti jellegének legteljesebb biztosítása mellett a különböző nyelvek szabad használata, a közgazdasági és kulturális boldogulás terén igyekszik mindent megtenni arra, hogy a nem magyarajku állampolgárok itthon jól érezzék magukat. Ez az okos politika bizonyára nem marad gyümölcsözés nélkül hazai nemzetiségeink más államokban levő faj rokonainál, tehát a romániai románoknál sem. Ha kissé hosszabban immoráltam Romániával való viszonyunk kérdésénél, tettem ezt a végből, hogy kimutassam azt, hogy monarchiánk külügyi vezetőségének eljárása, politikája nem szolgáltatott okot arra, hogy Romániával való régi, kipróbált, barátságos viszonyunk meglazuljon, és ha újabban mégis ennek a meglazulás- nak bizonyos tünetei előtt szemet nem hunyhatunk, ezek okai nem a mi eljárásunkban, nem a mi külpolitikánkban keresendők.
