A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1914 - hiteles kiadás (Bécs, 1914)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
13G VI. ÜLÉS. szén biztos, hogy végleg el van temetve a barátság gondolata köztünk és Románia közt. Elmek előfeltétele az, hogy semminemű legtávolabbi junctim se állittassék fel a két kérdés közt, hogy az teljesen külön tárgyaltassék és intéztessék el és sehol se higvjék, hogy összefüggés van és lehetséges a két dolog közt, annál is inkább, mert hisz a hála sem fordulna felénk s amit ilyen viszonyok közt adnánk, azzal nem nyernők meg őket, azért a hála Bukarestnek járna és itt nálunk egy három millióból álló faj volna, amely a parancsokat az országon kívülről várja. A külpolitika és a belpolitika különben is mindig önállók egymástól, nem is lehet ezt a kapcsolatot elfogadni. Legjobb példája ennek a német szövetség. Az a komikum van itt tulajdonképen, hogy mikor a német szövetséget 1879-ben megkötöttük, akkor indult meg az a politika Ausztriában, mely a német hegemóniát teljesen megtörte, akkor indult meg a TaafEe-féle rendszer, és emiek daczára naponként megerősödött a német szövetség. Lehetetlen is különösen Ausztria-Ma- gyarországnak megengedni, hogy szomszéd állam beavatkozzék belügyeibe, mert akkor teljesen meg fog szűnni saját hazájában ur lenni, mert minden ügyben fog akadni egy szomszéd, kinek joga van beavatkozni. Én már hibának és pedig nagy hibának tartottam azt, hogy ezen viszonyok között a t. magyar ministerelnök ur tárgyalásokba bocsátkozott a nemzetiségi párt tagjaival. Súlyos hibának tartom és megvallom, azóta egész viselkedését ebben a kérdésben majdnem iskolai példájának tartom annak, hogy hogyan nem szabad ilyen nehéz, ilyen kényes kérdésben eljárni. Elkerülhetetlen volt, semmiféle nyilatkozat annak elejét nem vehette, hogy ez az actio ne keltse azt a benyomást, hogy ezt mi a szövetség végett csináljuk. Hisz akkor, mikor a t. ministerelnök ur a nyilvánosság előtt mint ministerelnök ezeket a tárgyalásokat megindította, már tudva volt, hogy Romániában megingott az irántunk való rokonszenv, már akkor a mi nemzetiségű színezetű lapjainkban s a bukaresti sajtóban egyaránt fenhangon hirdették, hogy ez a barátság csak akkor lehet erős, ha mi concessiókat teszünk, ha megváltoztatjuk a belpolitikai irányzatot. Kétségtelen volt, mert hangoztattuk, hogy nagy súlyt helyezünk Románia barátságára. Ily viszonyok között tárgyalni feltétlenül hiba volt. Először azért, mert csaknem lehetetlen volt az eredmény, másodszor azért, mert teljesen lehetetlen volt kizárni azt, hogy azt a benyomást keltse, mint hogyha ez gyengeségből eredne, mint hogyha ez következménye volna a bukaresti álláspontnak. Eredményt nem lehetett elérni, mert amint már előbb mondtam, olyan hangulatban van a román nemzet, amely áthat a minálunk lakó faj - beliekre is. Ezeknél is megvan az az érzés, úgy hogy ma többet kell hogy követeljenek, mint bármikor máskor. Ma aránylagos kicsinységekkel, olyan dolgokkal, amelyek az ő szempontjukból valóban lappáliák, igazán meg nem közelitik azt, amit ők követelnek ; a mai viszonyok között őket kielégíteni lehetetlen volna. De ez okvetlenül azt a káros benyomást keltette, hogy ez gyengeségünk következménye. Azzal védekezett a t. ministerelnök ur az erre vonatkozó vádak ellen, hogy neki ez volt régente az álláspontja, úgy hogy mindenki tudhatja, hogy ez is természetes következménye annak és nincs összefüggésben a külpolitikai eseményekkel. Hadik János gr. : Ez a második húszéves álom ! Andrássy Gyula gr. : Absolute nem tagadom, hogy neki volt specialis külön álláspontja a román kérdésben, de az nem fedezi ezt a politikát, amelyet most követett. Föltétien ellenmondás van az ő addigi politikája és mostani eljárása között,... Zsilinszky Mihály: Dehogy van ! Andrássy Gyula gr. : ... még pedig kardinális, szembetűnő ellenmondás. Hiszen miután ő állította, el kell fogadni, hogy a kérdésben már a amikor mint házelnök tárgyalt, más állásponton volt, de állítom, — előttem van a beszéde és fel fogom abból az illető részleteket elvasni — hogy az a politika, amelylyel megindult ez a tárgyalás, homlokegyenest ellentétben van azzal, amelylyel most azt befejezte. Épp az ellenkező felfogás tűnik ki abból. Elolvastam beszédét, amelyet 1910 január 12-én a munkapárt győzelme után a felirati vita alkalmával tartott. Ebből azt látom, hogy az ő felfogása akkor az volt, amely az enyém is, amely tulajdonképen eddig minden magyar politikusé volt, hogv a terrorral szemben a legnagyobb erélylvel kell fellépni ; a nemzetiségi pártokkal nem alkudni kell. hanem a legnagyobb jóakaratot és igazságérzetet kell az idegenajku tömegekkel szemben érvényesíteni és bizonyítani. Egész beszéde igen szép oratori mű ; midőn elolvastam, magam is jó részét teljesen aláirtani, ámde van benne szerintem sok iüusio, ami különben az ó egész román politikáját átlengi. Azonban az alap- gondolat az volt, hogy küzdeni kell, kérlelhetetlen harczot kell folytatni a nemzetiségi pártokkal ; fel kell ébreszteni a nemzetiségi pártok ellen a nemzetiségi közhangulatot. Erdély Sándor: Sohasem ez volt! Andrássy Gyula gr.: Sohasem ? Bátor leszek mindjárt felolvasni. Gondolja meg a t. bizottsági tag ur, mielőtt ezt mondja, mert ha nem volna kezeim között a bizonyiték, biztosan nem állítanám. Ez volt a vezéreszme : a legeiósebb harcz a nemzetiségi párt ellen és a legjobb elbánás a tömegekkel szemben. Hogy ezt bebizonyítsam, bátor leszek a következő kiirt részeket felolvasni. (Halljuk ! Halljuk!) ügy beszél a nemzetiségi pártokról, hogy : »eddig agyaglábon jártak« ; »kártyavár« volt az ó befolyásuk otthon ; »délibáb« volt az egész ; csak egy erős fellépés kellett és összetört az egész. »A nem magyarajku társadalom felszabadult az önök« — a nemzetiségi képviselők — »terrorismusának lidércznyomása alól«, Azután ezekkel tárgyalt az
