A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1914 - hiteles kiadás (Bécs, 1914)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

III. ÜLÉS.

56

és a maga nagy többségében egyetért, sőt ezt a »többség« szót nem is alkalmazhatom, mert hiszen a tisztikar egy maroknyi része a hadseregnek és az u. n. felső tízezer — kiterjesztem a százezerig is — csak egy maroknyi része a polgári társadalomnak, a nemzetnek ; hát ezek közt lehet ellentét abban a tekintetben, hogy bajlandó-e vegyes bizottságokat alakítani vagy nem.

Ellenben a katonaság és a polgárság egésze között, — mert egésznek nevezhetem, csak a kivételekről beszélhetek — én nem látok semmiféle ellentétet, mert a katonaságban a legénység az u. n. lovagias becsületnek sem jogát nem élvezi, sem pedig a lovagias becsületnek terhe őt nem éri, sőt úgy tudom, hogy a legénység — ugyebár — nincs jogosítva arra, hogy lovagi tornákat vívjon meg és a legénységnél az, ami a tisztnél kötelesség és jog, nemcsak súlyos fegyelmi vétség, hanem azt a katonai büntetőtörvénykönyv nagymértékben sújtja is és amint a legénység, tehát maga a hadsereg egészében, annak a zöme — a vezetőktől, a tisztektől eltekintve — nem ismeri a párviadalt és anélkül is joga van meghalni a hazáért, — mert ugyebár, a hadügy minister ur ezt a jogot nem tagadja meg lovagias becsület nélkül sem a legénységtől, — ép úgy a fel nem fegyverzett nép, maga a nagy polgári társadalom bátorkodik dolgozni, verejtékezni, polgári becsületben becsületesen élni és becsületesnek lenni anélkül, hogy a lovagias becsületet és a párviadalt ismerné.

íme, meg van tulajdonképen a teljes összhang a hadsereg és a polgári társadalom között, a teljes összhang a legénység között és a teljes összhang a népnek azon része között, amely a párviadal jogának kedvezményét nem élvezi, azzal élni nem kíván és terheit sem viseli és meg van a teljes összhang a tisztikar becsülete és az u n. úri társadalom becsülete között, meg van a teljes és tökéletes összhang, mert amint a büntetőtörvénykönyv tiltja a párviadalt és ennek daczára a társadalom vezetői magukra nézve kötelezőnek ismerik el azt, hogy párbajozzanak, sőt — mondom — egy jognak tekintik azt és komoly tanácskozásokat folytatnak becsületbiróságilag arról, hogy kinek van joga megsérteni a büntetőtörvénykönyvet a legtökéletesebb nyilvánossággal : ép úgy a katonai büntetőtörvénykönyv szintén szigorú szabályokba foglalja azt, hogy a párviadal delictum, maga a párviadalra való kiállás delictum, delictum a katonai büntetőtörvénykönyv szerint maga az is, ha kihívás történik, delictuma a katonai fel- sőbbségnek, ha nem akadályozza meg a párviadalt, — talán épen ma követték el ezt a delictumot — delictuma továbbá a katonai fel- sőbbségnek — a Militär-Gerichtsherrnek — az, ha megtörtént párviadalt nem büntet.

Hát él-e, vagy nem él-e a katonai büntető- törvénykönyv? Mert ennek a katonai büntetőtörvénykönyvnek az a része, amely a fegyer- használat jogát adja meg a katonatiszteknek a czivilekkel szemben, szóbeli sértésekre is kiterjesztve ezt, nagyon is él. Hát miért nem él ez a része is ? Itt vannak a katonai büntetőtörvénykönyvnek a párviadalra vonatkozó szakaszai a Vierzehntes Hauptstück-ben egymásután, a 437., 438. stb. szakaszok, amelyek a lehető legsúlyosabb büntetéseket szabják ki a párviadalra és betetőzi ezt a 447. §, amely a következőket mondja (olvassa) :

»Der selbstständige Kommandant, welcher von einem bevorstehenden Zweikampfe Anzeige erhalten und solchen oder auch eine im § 445 bezeichnete Schlägerei, obgleicher den Einen oder die Andere hindern konnte, dennoch absichtlich zu hindern unterlässt, oder der Militär-Gerichtsherr, welcher eine seiner Gerichtsbarkeit unterstehende Person wegen einer ihm bekannt gewordenen solchen Gesetzes-Ubertre- tung der gerichtlichen Behandlung zu unterziehen unterlässt, macht sich dadurch selbst strafbar«, és kimondja, hogy őt ugyanazok a büntetések érik, amelyek érik azt, aki a párviadalt megvívta eredmény nélkül, vagy súlyos eredménynyel, vagy a párviadalra kiállott és igy tovább.

Bocsánatot kérek, én nem tudom miként felel meg a polgári társadalomban a törvény- tiszteletnek, a katonai társadalomban a katonai egyenességnek és törvénytiszteletnek, hogy a párviadalt beleállitják büntetendő cselekménynek, súlyos büntető megtorlással fenyegetik azt, aki párbajozni akar, fenyegetik a kommandánst is, aki nem akadályozza meg a párbajt és akkor hazám vezérei civilben és hazám vezérei nem civilben összeülnek arról tárgyalni, hogy kinek szabad és kinek nem szabad lovagias elégtételt adni, vagy kinek kell lovagias elégtételt kérni.

T országos bizottság ! Ez elsősorban a törvénytiszteletnek nagyon súlyos meggyalázása, mert a törvények között nem csinálhatunk különbséget, sem a vallás törvényei között, sem a katonai törvények közt, sem a polgári törvények közt. Sajátszerü, hogy ezen a téren Válogatnak, mert akik a törvénytiszteletet prédikálják a polgári társadalomban, kiválasztják a törvényeknek egy eomplcxumát és azt mondják : ez nem gilt, itt ők nem hódolnak be a törvényeknek. Akik a vallás parancsait a legapróbb dolgokban is követik, a vallásnak azon parancsát, hogy nem szabad párviadalt vívni, nyíltan nem követik és koczkáztatják a keresztény temetést és párbajoznak. A katonák annak daczára, hogy a katonai büntetőtörvénykönyv tiltja, nemcsak párbajoznak, hanem a katonai becsület szempontjából ez megköveteltetik

Bátor voltam megjegyezni, hogyha van egyáltalában társadalmi osztály, mely azt a bösies- kedést és mensurára járást, melynek az a lényege, hogy az emberek becsületükért készek a legnagyobb koczkázatot is viselni, — és ebben