A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1914 - hiteles kiadás (Bécs, 1914)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
III. ÜLÉS. 37 gokban a véderőnek minden újabb megszavazása lelkesedéssel jár s élanba megy át; mig azt látjuk, hogy a pártokra szaggatott német Reichstag azt a rettenetes vagyoni megadóztatást hamarosan megszavazta, hogy megcsinálja a véderő-reformot; amig azt látjuk, hogy a szinte polgárháborúval határos ellentéteket magában foglaló franczia kamara egy milliárdos hadügyi többkövetelést egyetlen ülés alatt egyhangúlag szavazott meg, addig Magyarországon minden katonai reform egy katasztrófával ér fel s egyetlen egy katonai reformunk nem volt, amely nagy politikai felfordulások nélkül ment volna keresztül. T. barátom keresi ennek a jelenségnek okait és nagyon elmésen és helyesen — mert ezek is hozzájárulnak — felállít bizonyos ref- lectált és magas gondolkozás által alaposan megindokolható szempontokat, mondván, hogy a mi külpolitikánknak sikerei nem voltak olyanok, melyek igazolják azt az óriási erőfeszítést, mely ennek a külpolitikának hátvédül kell hogy szolgáljon, hogy közgazdasági téren nem kapunk conpensatiókat stb. Ezek mind igazak, de nem ez a dolog lényege A dolog lényege az, hogy mig minden más nemzetnél a hadsereg a nemzeti önérzetnek legmagasabb kifejezője és kicsu- csosodása s ezért szeretik, ezért rajonganak érte, annak ellenére, hogy fegyelmét ott is kellemetlenül érzik, annak ellenére, hogy az alkotmányos kérdések tárgyalásánál a hadsereg erkölcsi súlya nem a szabadságnak mérlegében esik latba, annak ellenére, hogy irtóztpió áldozatokat követelnek, mégis szeretik, mégis lelkesednek érte, nincs kétlelküség, nincs habozás, mert az a hadsereg egyszersmind a nemzeti önérzet legmagasabb kifejezője, nálunk pedig a nemzeti önérzetnek legsúlyosabb veresége. Ennyit érzelmileg. Köznevelési szempontból a hadsereg mindenütt az állampolgári tudatnak a főiskolája; az államhoz való ragaszkodás a maga legmesszebbvitt áldozatkészségében a mindennapi szolgálatnak önmagában véve unalmas s lélekölő peripetiáiba is idealismust hoz bele; a veszély idejében lelkesít. Az állampolgári nevelés következtében az a fiatalember, aki pár évet a hadseregben töltött, assimilálódik az államhoz, megtanulta az államhatalmat tisztelni, ott látta folyton a maga nemzetének színeit, hallotta nemzetének nyelvét, hallott szólni nemzetének hatalmi tényezőiről. Mélyen t. országos bizottság ! Ezt az állam- polgári nevelést a mi hadseregünk nem teljesiti, sőt ennek ellene dolgozik. Nem az egyéneket vádolom, távol áll tőleml A hadsereg tényezői, szolgálatban levő tábornokok, tisztek, mindany- nyian loyalisan teljesitik a maguk kötelességét, (ik komolyan veszik, hogy nem akarnak bele- rántatni abba, amit politikának neveznek, ha ugyan más tényezők őket bele nem rántják. Mondom, nem az egyéneket vádolom, de magát az intézményt. Mert az teljes lehetetlenség, hogy magyar állampolgári nevelést nyújtson az a hadsereg, amelyben a magyar állam fenható sága csak theoretice van bent, a törvénykönyvből kiböngészhető ugyan, de az ott szolgáló legény azt nem látja soha semmiben jelentkezni, sőt jelentkezik más valami : egy más főhatalmat tanul ott sejteni, egy más főhatalomtól tanul rettegni, egy más főhatalom személyesitőért talál rajongani, minden fegyelem, minden törekvés az osztrák összmonarchiai állampolgárság gondolatát suggerálja belé, erre van alapítva, tisztán erre van alapítva az egész. Mi construálunk magunknak közjogi theo- riákat, amelyek szerint ez nem igy van. A dolog lényegében azonban igy van. Az osztrák polgári tudatot nem lehet belevésni a magyar legénybe, ennek folytán valami lelki meghasonlás következik be nála, nem tudja, hogy a magyar nemzet katonája-e, vagy a császár katonája-e az a magyar fiú. A nem magyar hu pedig azt tapasztalja, hogy ez a Magyarország nem is olyan hatalmas ország, hiába beszélnek neki, odahaza rákényszerítik a magyar nyelvet, a hadseregben pedig a magyar nyelvnek semmi hasznát nem veheti, odahaza azt akarják, hogy kitűzze a magyar nemzeti lobogót, a hadseregben nem látja a magyar nemzeti lobogót : confundálód- nak a képzetek az egyes emberekben és az egész nemzetben, lelki meghasonlás következik be és ez a lelki meghasonlás a nemzet és intézménye között csak azért van, csak azért kell olyan apparátussal és corruptióval megszerezni többségeket, hogy ennek a rendszernek változatlan fentartása mellett szavazzanak. Egészséges állapotok-e ezek? Ellenérték-e azokért a nagy áldozatokért, amelyeket hozunk ? Háborúban meg fogunk védetni, békében azonban önmagunk ellen dolgozunk, békében ez áldozatok árán leromboljuk azt, amit minden egyéb intézetünk, intézkedésünk, iskolánk, közigazgatásunk és minden, be akar vésni az állampolgárok leikébe. És aztán lehet-e csodálkozni azon, hogy kétlelkű a nemzet az ő intézményeinek követeléseivel szemben, lehet-e csodálkozni, hogy kétlelkű az ember, aki a maga egész erkölcsi energiáját nem képes úgy érvényesíteni, mint ahogy érvényesítenie kellene ? Mélyen t. országos bizottság! Amiket én mondok, azok nem destructiv, liánéin legnagyobb mértékben constructiv eszmék, úgy hogy óva intek attól, hogy a hadügyi terhek vállalásában túlmenjünk a mi anyagi erőnkön. Hiszen én nem akarom a hadsereget megkárosítani, ellenkezőleg : a hadsereg érdekében beszélek, midőn annak maradandó erőforrásait fenn akarom tartani, midőn a hadsereget csak olyan keretekben akarom fejlődni engedni,,amely kereteket képesek vagyunk betölteni És amikor én újból és újból felemelem szavamat amellett, ami egész politikai életem egyik tartalma, hogy t. i. ki kell küszöbölni azt az eltérést — nem akarok
