A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1913 - hiteles kiadás (Bécs, 1913)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság irományai
Báró Láng Lajos elnök beszéde 0 Felségéhez, a közösügyek tárgyalására kiküldött magyar országos bizottság fogadtatása alkalmával Wienben, 1913. év november hó 19-én. Császári és apostoli királyi Felség! Legkegyelmesebb Urunk! Midőn Felséged hivó szavára összegyülekeztünk, hogy a törvény keretében ránk várakozó feladatokat megoldjuk, mindenekelőtt kifejezést óhajtunk adni azon mély hódolatnak és tántoríthatatlan hűségnek, melylyel ezen országos bizottság minden egyes tagja Felséged felkent személye iránt viseltetik. Azon alig arasznyi idő alatt, mely utolsó tanácskozásunk óta lefolyt, világrenditő események játszódtak le déli határainkon. A véres háborút, melvben a százados megpróbáltatása daczára még mindig győzhetetlennek tartott ozmán népet majdnem teljesen kiszorították Európából egykori vazallusai, nvomon követte egy lehetőleg még véresebb küzdelem, melyben a tegnap még szövetséges keresztény népek egymás ellen keltek emberirtó kegyetlen harczra, és ugyanakkor az imént még porig alázott török birodalom mint egy varázsütésre új életre kelve, visszahódította a padisák szentelt sírját, a törökök véráztatta félelmetes erősségét, és ezzel újból szilárdan megvetette lábát Európában. Tanácskozásainkban behatóan és lelkiismeretesen kívánunk foglalkozni azzal a magatartással, melyet kormányunk e rendkívüli események alatt tanúsított, mert nemcsak jogunk, de kötelességünk is megvizsgálni, hogy ez a politika mennyiben felelt meg hazánk s a trón érdekeinek, és különösen azon kétségtelen nagy áldozatoknak, melyekkel a fegyveres béke úgy a véderőben résztvett polgártársainkat, mint egyáltalán az ország gazdasági erejét megterhelte. A közösügyi országos bizottság irományai 1913. 1