A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1911-1912 - hiteles kiadás (Bécs, 1912)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

séből a modem államok sorába igyekszik magát fel- küzdeni és nem engedjük meg, hogy a tripoliszi actióból kifolyólag végveszély elé vitessék. Ezért igenis osztozom a lriihigyminister ur felfogásában, hogv itt sürgős békére kell hangsúlyozottan és erősen törekednünk, a mely béke mindkét fél méltóságának, érdekeinek és prestigeének megfelel.

Nem folytatom tovább, hanem befejezem szavaimat azzal, hogy utalok Tisza Kálmánnak, gondolom, 1874-ben elhangzott szavaira, hogy vannak esetek, a midőn az ellenzéknek — s egy ilyen harczot ő maga vezetett — kötelessége a legvégső eszközökkel harczolni, mindig a törvények keretén belül. Ilyen esetet látok én ma, midőn a véderójavaslatokat olyan formában akarják keresztülvinni, a mely katonailag, látjuk, helytelen, anyagilag kiszámithatatlan költségeket okoz és a jogos nemzeti követelményekkel nem számol. Midőn ezt látom, midőn másrészt látom, hogy külügyi vezetésünkben nincs meg az az érzés, a melyet, — megengedem,hogy absolute nem vagyok kompetens, de a melyet mégis én szeretnék, s midőn látom, hogy ilyen nagy problémák megoldása, mint a nép- parlament megvalósítása, a mely a legnagyobb probléma minden alkotmányos érzületü ember előtt, mindinkább háttérbe szorittatik, én bizalommal nem viseltethetem a kormányférfiak politikája iránt, hanem ellenük harczolok, s az indemnitást nem szavazom meg.

Elnök : A ministerelnök ur kíván szólni. Khuen- Héderváry Károly gróf ministerelnök : T. országos bizottság ! A lefolyt tárgyalások során felvetett kérdésekre óhajtok néhány megjegyzést tenni, s elsősorban az országos bizottság hatáskörére nézve, a mennyiben Apponyi Albert gróf bizottsági tag ur felhozta, hogy nem érti, miért kéretik az indemnités a közös költségek tekintetében négy hónapra, holott a magyar állami költségvetésre nézve csak egy havi indemnités van.

A dolog igen egyszerű, mert tulajdonképen absolute nem is kapcsolatos a két kérdés egymással. Az állami költségvetés indemnitása annyi időre szól, a mennyi előreláthatólag szükséges lesz arra, hogy a költségvetés megállapittassék. A közös költségekről szóló indemnités nem arra kér felhatalmazást, hogy a magyar kormány a közös költségeket fedezhesse, mert hiszen arra nem való, hanem ez az indemnités arra való, hogy a közös kormánynak adja meg a felhatalmazást arra, hogy milyen keretekben használja fel azt a pénzt, amelyet a magyar, illetőleg az osztrák kormány lesz hivatva rendelkezésére bocsájtani. Ez tehát egészen külön tárgy és természetesen nem szükséges, hogy a két indemnités egyenlő időre szóljon. Különben a t. bizottsági tag urak közül többen is foglalkoztak ezzel, s azt hiszem, hogy ehhez a magam részéről ielesleges hosszasabban hozzászólani. (Helyeslés.)

Apponyi Albert gróf bizottsági tag ur azután a külpolitikára tért át és ebben a tekintetben mondhatom, hogy vele — a mint nem ma először, hanem az utóbbi időben már többször is történt — teljes egyetértésben találtam magam megint, a

minek én igen szívesen adok kifejezést. (Helyeslés.) Teszem ezt annál is inkább, mert úgy látom, hogy az ő felszólalása megfelel — a magam felfogásával egyetértőleg — annak a felfogásnak, a melynek a ország nagy többsége a nemzet igazi érdekeit szem előtt tartva, kifejezést adott (Elénl; helyeslés.) és ha vannak egyesek, ezen bizottság keretén belül is, a kik ezt a felfogást nem osztják, úgy azt sajnálattal vesszük tudomásul, de mivel a nemzet nagy többsége velünk egy véleményen van, köny- nyen túltesszük magunkat rajta. (Elénk helyeslés.)

Apponyi Albert gr. azután kifogásolta, hogy a közös minister urak a véderő kérdését felvetették. Ezt tette nevezetesen elsősorban a külügy- minister ur, az én felfogásom szerint egészen a dolog természeténél fogva, mint a kire rá van bizva az ország külügyeinek a vezetése s annak hathatós vezetésénél, — a mint Apponyi Albert gr. maga is elismerte, — igen fontos tényező a véderő állapota. Annak is adott ezen alkalommal kifejezést a minister ur, hogy óhajtja, hogy a számbeli véderő tényleg olyan állapotba jusson, mint a hogy az a helyes külpolitika vezetése szempontjából kívánatos. Ez olyan természetes dolog, hogy én nem látok ebben semmiféle illetékességi hibát, annál kevésbbé, mert a külügyminister ur csak egy óhajának adott kifejezést ; korántsem mondott olyasmit, a mi a véderótörvény lényegével szoros kapcsolatban lett volna : erős véderőt kíván, ez az egész, erre pedig joga van. (Élénk helyeslés.)

Hogy pedig a hadügyminister szintén megemlékezett a véderőről, — erről a kérdésről Nagy Ferencz bizottsági tag ur volt már szives szólni — ez annál természetesebb, mert először volt alkalma ezen bizottság előtt állani és mert igen sokan kiváncsiak voltak az ő álláspontjára s a sajtóban is szellőztetve lett, hogy a véderő kérdésében micsoda álláspontot foglal el a hadügyminister ur, különösen, hogy magáévá teszi-e a törvény- hozások előtt lévő törvényjavaslatokat vagy nem ? Ha valaki egy állásra vállalkozik, és pedig kész situatióban, furcsa kérdés az, hogy azt vállalja-e vagy nem, mert azáltal, hogy az állást vállalta, vállalta az ügyet is. (Élénk helyeslés.) Ez magától értetődik, de ha a kiváncsiakat ki akarta elégíteni a hadügyminister, akkor ne vegyük rossz néven, ha ennek kifejezést is adott.

Már itt kiemelem, hogy a többi beszédek során is rátérhetnék erre a kérdésre, hogy a hadügyminister némely kifejezését talán félre is értette a t. bizottsági tag urak egynémelyüké, a mennyiben voltak szívesek felemlíteni, mintha az ő állás- foglalása nem lett volna egészen tiszta. A hadügyminister ur kijelentette, hogy a véderőreformot természetszerűleg elfogadja. Ennek egészen határozott kifejezést adott és csak a költségekre vonatkozólag tett nyilatkozatában mondotta, hogy bizonyos határok közé van szorítva az ő egész tevékenysége, a mennyiben programmot vállalt, a mely az előbbi hadügyminister és a két kormány által együttesen megállapittatott és természetesen ennek határain belül kell, hogy tartsa magát ; de hogy