A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1911-1912 - hiteles kiadás (Bécs, 1912)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

II. ÜLÉS. 35 béke álláspontján. (Úgy van! Úgy van!) Én nem látom semmiféle czélját vagy eshetőségét annak, hogy Magyarország háborút kívánhasson vagy provokálhasson. Én tehát kívánom a békét, és mert kívánom, és pedig nemcsak ma, hanem mióta gondolkozni tudok : sajnálattal, de kénytelen vagyok hangsú­lyozni, hogy a külügyminister urnák, a mint más­kor kifejtettem, a bosnyák annexi óval kapcsolatos, szerintem túlagressiv politikáját épen azért nem tudtam helyeselni, mert az az eljárás, a melylyel az annexio keresztülvitetett, az én felfogásom sze­rint — és a viszonyok bizonyos mértékig nekem talán igazat adtak — közel vitt bennünket a há­ború eshetőségéhez. És minthogy nem volt fel­tétlenül szükséges, hogy az annexio kérdését, a háború veszélyének közelebbhoza ta Iával ekképen kezeljék, ennélfogva, ismétlem, a külügyminister urnák az annexio körüli eljárását én nem tudom helyeselni. De nem tudtam és nem tudom helyeselni a külügyminister urnák Oroszországgal szemben, ugyancsak az annexióval kapcsolatosan, az Izvol- szkij-val folytatott viszálykodásokban — hogy egy nem diplomatikus kifejezést használjak — követett eljárását sem. Mert nézetem szerint ne­künk, a kik a keleti kérdésben legközvetlenebbül vagyunk engageálva, elsőrendű kötelességünk, hogy igyekezzünk Oroszországgal egyetértésben, barát­ságban lenni, különösen tekintettel arra, hogy a Balkánt, ezt az izzó helyét Európának, közös egyetértéssel nyugalomban, békében tudjuk tar­tani. Mert egészen bizonyos, hogy mikor Orosz­ország és Ausztria és Magyarország nincs a leg­jobb egyetértésben, ezen látszólagos kisebb-nagyobb ellentétek csakis buzdításul szolgálnak a keleti Ids államoknak arra, hogy forrongjanak,. hogy iz- gágaság által, zavarok előidézése által maguknak jövőre valami hiú vagy nem hiú reményeket táp­láljanak. Én ugyanabból a szempontból, a melyből a béke alapján állok és helytelenítek minden lé­pést, mely a háborús hangulatot bár csak a leg­kisebb mértékben is, a legrövidebb ideig is táp­lálni alkalmas, bizonyos mértékig ugyanabból a szempontból helytelenitettem azt a sajtó-actiót, mely a külügyminister ur és a volt vezérkari fő­nök lemondása körül lefolytattatott és mel y egy ideig, szerencsére csak napokig, oly színben tün­tette fel a bécsi eseményeket Európa előtt, mint hogyha itt egy hadi párt lenne, egy hadi párt, mely harczot, háborút akar. Ebben az egész ac- tióban én csak egy momentumnak örvendek, és ez az a végszó, melyet a magyar ministerelnök ur a magyar képviselőházban legutóbb mondott, az a végszó, a melylyel ezt a sajtó-actiót a maga értékére leszállította. T. országos bizottság ! Ismételten szóba jött természetesen a hármas-szövetség kérdése is. E te­kintetben is én nem egyszer kifejtettem már álláspontomat. Én azon az állásponton állok, hogy minden olyan szövetséget, mely az európai hatalmak közt az egyensúlyt biztosítja és az egyensúly biztosítása által alkalmas biztcsitani a békét, helyes megoldásnak tartok. Mindaddig, mig a hármas-szövetség ily alakulatnak jellegét képezi és a békét biztosítja, mig az bennünket, a hármas-szövetségben szövetkezett államokat, kölcsönösen erősít : mindaddig természetesen semmi kifogásom nem lehet a hármasszövetség fennállásával szemben. De hangsúlyozni kívánom ma is, mint más alkalommal is tettem, hogy a mai hármasszövetségi alakulaton kívül el tudok képzelni oly más szövetségi alakulatot, —• és talán el is fog jönni az ideje és meg fogjuk érni —• mely az adott viszonyok között jobban, erőtel­jesebben fogja az európai politikát és a mi erős­ségünket biztosítani. Tehát hangsúlyozom : én semminemű ellen­szenvvel nem viseltetem, semminemű ellentétben nem állok a hármasszövetség irányában ; de kívá­nom, hogy a hármasszövetségnek minden állama egyik a másikat támogassa és hogy az államok egyik a másikáról meg legyünk győződve és meg lehessünk győződve arról, hogy ha conflagratio, ha háborús események előtt állunk, egyik a másikért tényleg helyt fog állam. Én a német szövetségre nézve két óhajt fe­jezek ki ismételten. Egyik az, hogy Németország közvéleménye viseltessék szeretettel és ne ellensé­ges érzelmekkel a magyar állam nemzeti törekvé­seivel szemben ; a másik az, hogy Németország a maga külgazdasági politikájával ne keresztezze útjainkat, mikor köztudomású, hogy nekünk a a külkereskedelemben aránylag amúgy is igen szü- kek a korlátáink, szükek az elhelyezési tereink. És mert óhajtom, hogy szövetségünk necsak a papí­ron legyen, hanem hogy az valósággal szövetségi politika legyen, ennélfogva ne kövessünk strucez- politikát, hanem egészen tisztán lássunk. Ezért méltóztassék megengedni, hogv erről a kérdésről még néhány reflexiót tegyek. (Az elnöki szókét Láng La]o? báró foglalja el). Az egyik vonatkozik a német szövetségre. Tagadhatatlan, hogy midőn az annexio tüzében állottunk és a midőn nemhogy kénytelenek vol­tunk bizonyos mozgósitásokat keresztülvinni, ha­nem tényleg a háború veszélye állott közel hoz­zánk, — és ezt ismételten hálával és köszönettel elismertük az ország színe előtt — akkor német szövetségesünk, azt hiszem, nem várva a hivó szózatra, mellénk állott olyannyira, hogy ö felsége, a német császár, midőn Schönbrunnban a német szövetséges fejedelmek élén megjelent, mint sze- rencsekivánó ö felsége előtt, méltán utalhatott arra, hogy midőn ez a kettős monarchia nehéz helyzetben volt, hűségesen ott állott kivont kard­dal kezében. Én. t. országos bizottság, nem szeretek adós maradni és igv a hála terén sem szeretek adós lenni. Ezért nagyon szerettem volna, hogy ha a külügyminister ur most a marokkói kérdésben

Next

/
Thumbnails
Contents