A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1911-1912 - hiteles kiadás (Bécs, 1912)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
16 il. ÜLÉS. lók szolgálatába, melyek a két állam érdekével szoros összefüggésben nincsenek. Nekünk a tengerentúli érdekek szempontjából más berendezkedésre nem lehet gondolnunk, mint a saját partvédelmünk biztosítására. Hogy mi kimenjünk a tengerekre és vállalkozzunk nagy, nyílt tengeri ütközetek előkészítésére, ebből kifolyólag óriási mérvű, száz és százmilliókra menő újabb hadiflotta-berendezésekre, ez nem lehet Magyar- ország érdeke. Ezen tulnagy és aránytalanul folytatott, száz és százmilliókat igénylő hadiflottaberendezkedések megfosztják az országot épen a szárazföldi hadsereg kellő karba való helyezésétől. Ezektől mindig iparkodtunk visszatartani az országot és az országos bizottságot, és ma is káros lépésnek tekintjük az ily irányú további intézkedések megtételét. Figyelembe kell venni itt még azt is, hogy a mily hasznos lehet az egyirányú lekötöttség bizonyos szempontból, oly káros következményekkel jár az, ha látjuk, hogy más irányban elszigetelésre vezet. Épen gazdasági felvirágzásunk tekintetében önmagunk zárjuk be ezzel azon forrásokat, a melyek egész Európa népei előtt nyitva állanak és melyek minden országban igénybe vétettek abból a czélból, hogy az elmaradt gazdasági fejlődést előbbre vigyék, nagy, hatalmas, gazdag nemzetek gazdasági erejének támogatásával Németország is. jöhet segítségünkre, de ez nagyon alárendelt jelentőségű, hiszen saját erejét is teljes mértékben leköti azon nagy gazdasági fejlődés, a melyben él. Úgy, hogy ő számonvehető rezervákat a többi nemzeteknek rendelkezésre nem bocsáthat, mig bennünket ez az elszigetelő eljárás megfoszt gazdasági erőnk kifejlesztésétől. Hiszen látjuk, mily nagy ellenszenvvel fogadnak mindent, mi Ausztriából és Magyarországból indul ki, hogy hitelkereséseknél milyen képtelen kifogásokat tesznek, hogy a két állam, Ausztria és Magyarország minden hiteligényével hadügyi czéljait kívánja csak kielégíteni, mert az a gyanú él a nyugati államokban, hogy mindent a hármas szövetség oltárára áldozunk és elszigeteljük, elhidegitj ük magunktól azokat a nagy külföldi gazdasági forrásokat, a melyek különben rendelkezésre állanának. Hogy befejezzem ebben az irányban való megjegyzéseimet, arra kell még kiterjeszkednem, hogy midőn Magyarország ezen sokat dicsért szövetség kebelében a maga gazdasági és politikai erejenek erősítésére gondol, akkor a német sajtóban oly ellenséges érzelem, oly ellenséges támadás es harcz indul meg ellenünk, a mely épen nem mutat a barátságos erzelemre. Midőn arról van szó, hogy Magyarország gazdasági önállóságát elérje és megteremtsen oly állami intézményeket, melyekkel minden nemzet gazdasági erejét" megerősítette, akkor a leglűdegebb, a leghüvösebb, a legellenségesebb hang volt az, mely a német sajtó részéről Magyarország felé hangzott. Midőn arról volt szó, hogy hadseregünk, mely végre is magyar hadsereg kell hogy legyen, kell, hogy kifejezést adjon annak, hogy Magyarország nem német tartomány, mely tart idegen nyelvű hadsereget, idegen czimerrel és zászlóval, mely idegen érdé keket szolgál, hanem hogy Magyarország, mely hűséggel viseltetik a dynastia és a fennálló állam- szövetség iránt, kell hogy hadseregében is magyarságának kifejezését megtalálhassa, akkor ismét a gúny és támadás volt az, a mely bennünket ért, nemcsak Ausztria bizonyos körei részéről, de a német sajtó legnagyobb részéről is. Mindez bizonyára nem volt az, a mely Magyarország rokon- szenvét megerősíteni képes lett volna. Hiszen lehet belekiáltani az erdőbe, de az a hang, a mely onnan visszhangzik, nem onnan ered. Ha egy hivatalos hely belezengi a maga felfogását az ország közállapotába, ez visszhangzik a sajtóban és más téren is, de hogy ez az ország igazi közvéleménye, az igazi nemzeti érzésnek kellő kifejezése lenne, ahhoz nagyon sok kétség fér, a melynek kipróbálása ez ideig be nem következett. nsi Ezek azok a szempontok, melyeket ha nyitott szemmel nézünk, nekünk is meg kell látnunk. Ha azt követjük, hogy saját érdekeinket, saját szemüvegen és saját jól megfontolt érdekeink szempontjából mérlegeljük, nagyon is meg kell gondolnunk, mik azok az áldozatok, melyeket jövőnk biztosítása érdekében meghozni szükséges, és mik azok, a miktől tartózkodni elsőrendű kötelességünk. Magyarország azokban a nagy küzdelmekben, melyek a múltban lezajlottak, mindig ott állott védőpajzsként, hogy azt a culturát, mely a Nyugaton fejlődött, a maga erejével megvédelmezze. Magyarország ebben legjobb erejét fecsérelte el, számos évtized és század mutatja azt a nagy vérveszteséget, azt a gazdasági kimerültséget, mely folyománya volt annak, hogy Magyar- ország védelmezte a nyugati népek előhaladott culturáját és gazdasági fejlődését. Ha nekünk most időnk van arra, hogy a békés állapotokat külügyi politikánk alapfeltételének tekintsük, akkor elsősorban az elmaradott gazdasági élet helyrepótlá- sára kell törekednünk. Arra kell minden eszközünket fordítanunk, hogy ne idegen czélokra áldozzunk, hanem a magyar cultura, a magyar gazdasági élet, a magyar államiság kiépítésére. Ezen czélokra kell felhasználni a millióknak azt a sokaságát, a melyeket idegen érdekért tőlünk követelnek. Nekünk ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy Magyarország államisága a közös intézményekben is megnyerje a maga kifejezését, mert azt mutatja a dynastia története, hogy midőn Magyarország elérte a megelégedés és kielégítés mértékét, akkor állott a legszilárdabban a dynastia háta mögött. © Egy nemzetnél, a melyiknek kifelé semmiféle törekvése nem lehet és csak őszinte hűséggel ragaszkodik a dynastiához és ahhoz az állami szövetséghez, a melyben élünk, államiságának kiépítése, az ó nemzeti érzelmeinek kielégítése, nemzeti kívánságainak teljesítése, nem lehet veszedelem a két államra és a dynastiára nézve, hanem csak annál erősebb kötelék, mely a múlt-
