A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1911-1912 - hiteles kiadás (Bécs, 1912)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

II. ÜLÉS. 13

a legnagyobb jutalmat élvezheti a polgári életben. A kikben a kötelesség érzete nagyobb volt, a kikben a bátorság, az intelligentia és a katonai kötelességek teljesítése iránt a kellő odaadás megvolt, ezeket büntetés éri — a harmadik év leszolgálása által.

Ez volt az, a mi demoralizáló alapként szolgált a kétéves szolgálat behozatalánál, a mit mi mindannyian, a kik polgári érzéssel bírunk, a nemzetre nézve nagy jótéteménynek tekintünk és a mitől elzárkózni semmi körülmények között sem kívánunk. De ezt behozni anélkül, hogy a kellő eló- készültség tapasztalható volna és úgy hogy büntetési sanctiót állapítunk meg azokra nézve, a kik a harmadik évi szolgálatnak a jövőben ki vannak téve : nem lehet, mert ez mindnyájunk aggodalmát felkeltette. Ezért helyezkedtünk mi azon álláspontra, hogy a kormány állapítsa meg, hogy mi czélja van a hároméves szolgálat fentartásával, hogy mi az altiszti kérdés megoldására nézve álláspontja, és hogy milyenek azon terhek, a melyek ebből az országra hárulni fognak ?

Sajnálom, hogy daczára annak, hogy már hat hónap óta tárgyaljuk ezt a kérdést, ez még nem nyert tisztázást és a magyar törvényhozásban ezen irányra nézve felvilágosításhoz jutni nem tudtunk. Ezért fogadtuk hálásan a múltkor az osztrák mi- nisterelnök urnák azon őszinte és nyílt kijelentését, hogy ezen irányban háromféle javaslatot is készítenek, és hogy ezekhez hasonló javaslatok fognak majd a magyar törvényhozás elé is terjesztetni, a melyekben megoldást fog nyerni az altiszti kérdés, az ezzel kapcsolatos kártalanítás és sok más hasonló dolog, a melyek a véderőtörvényjavaslattal egy időben intézendők el. Mi a magunk részéről igen óhajtanok, hogy akár itt, akár pedig máshol, de ezen kérdésben végre-valaliára tiszta helyzet teremtessék és a közös hadügyminister közölje velünk azt az álláspontot, a melyet az altiszti kérdés rendezésére nézve elfoglal és a melynek alapján azok a terhek megállapíthatók, a melyek az országra fognak nehezedni. Ha e tekintetben tájékozva leszünk, akkor a véderőre vonatkozó törvényjavaslat elintézése, illetőleg a véderő- reform megoldása egy irányban meg lesz köny- nyitve.

Ezek azok, a miket a magam részéről a véd- eróreformmal kapcsolatban szóba hozni szükségesnek tartottam. Most a t. országos bizottság engedelmével áttérek a külügyminister urnák fejtegetéseire. Igaz, hogy ha egy olyan egyhangú és — itt bocsánatot kérek, mert e kijelentésemmel sértő lenni nem akarok —• minden kritika nélküli nyilatkozatban óhajt az országos bizottság az előterjesztés felett dönteni, ennek is megvan a maga jelentősége, mert az bizonyos, hogy ez egy olyan álláspontot fejez ki, a mely a bizottság teljes azonosítását jelenti a külügyminister álláspontjával. Én azonban azt gondolom, hogy ettől egy kissé eltér a diplomatiai dolgok mostani kezelése. Mint méltóztatnak látni, ma épen az ellenkező nisus áll fenn, a mennyiben a parlamentek, a diplomaták és a ministerek a legteljesebb

nyíltsággal kezelik a külügyi kérdéseket és ezeknek a kérdéseknek elburkolása ma nem talál már rokonszenvre. Ma inkább a tiszta helyzetet állítják az országok és nemzetek elé, semhogy a bizonytalanság érzését súlyos teherként továbbra is fentartanák. Nekünk, ellenzékieknek, különösen kötelességünk, hogyha a felfogásban nézet- eltérések mutatkoznak, ezeket kellő őszinteséggel és nyíltsággal az illetékes helyen szóvá tegyük. Az a külügyi állapot, a melyben ma vagyunk, hosszú évek óta a legsúlyosabb helyzetet tünteti ma fel. Ez nemcsak abban áll, hogy déli határainkon hadi állapot áll fenn, a melynek kimenetele végre is a veszélyeknek egész tömegét idézheti elő, — hanem inkább abban, hogy nyugatra szomszédságunkban lévő nagy nemzeteknél a feszültségnek azon mértékét tapasztalhatjuk, a melyet eddig nem volt módunkban észlelni és a mely, mint tudjuk, a veszélyeknek legnagyobb mértékét hordja magában.

A mi a háborús állapotokat illeti, ezekre nézve teljes megnyugvással veszem azokat, a miket a közös külügyminister ur mondani volt szives, hogy t. i. mindent el fog követni arra, hogy ez a háborús állapot minél előbb megszűnjék és a békés állapotok állíttassanak helyre, mert hiszen ez mindnyájunknak törekvése. Nálunk a rokon- szenv mind a két hadviselő féllel szemben egyformán magas fokon áll és abban a tekintetben nincs közöttünk nézeteltérés, hogy mind a két nemzetet lehetőleg meg kellene kímélni azoktól a veszélyektől és veszteségektől, a melyek mind a két küzdő félre nézve a hadviselés által fenn- állanak. Megnyugvásul szolgál, hogy a külügyminister ur ezeket kevesbíteni kívánja, és hogy mindent megtenni óhajt, a mit ezen irányban tenni módjában áll. Én úgy hiszem, hogy ha szükséges, még azt a faktort is igénybe kellene venni, a ki egész Európának köztiszteletét és sze- retetét bírja és a ki két államnak a feje. Hiszem is, hogy ezen magas egyéniségnek szerencsés inter- ventiója esetén, alapos lehet a kilátás arra, hogy a két küzdő fél közt a béke állapota helyreálljon. Szerény felfogásom szerint ennek valami különösebb akadálya nincs is, mert Törökország elzárva egy távol fekvő területtől, hatalmának fen- tartása érdekében oly sok irányú katonai tengeri beruházásokat volna kénytelen tenni, a melyeket más czélra fordíthatna, a mi érdekében áll, mert ott a távol fekvő területen a tényleges souveraini- tást fentartani alig volna képes. Ellenben Olaszországnak feltétlenül módjában van mindazt megtenni, a mivel Törökország souverainitását, hatalmát és állami méltóságát megkímélni képes lenne.

A mit még ide vonatkozólag megjegyezni kívánok, az két irányú dolog. Az egyik az, hogy a mint tudjuk, ilyenkor rendkívül érzékenyen érinti különösen a velünk barátságos viszonyban álló nemzetek közvéleményét minden olyan dolog, a mely törekvéseinkkel szemben mint igazságtalan támadás jelentkezik. Olaszország részéről felhangzott e részben a panasz elsősorban Németország