A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1911-1912 - hiteles kiadás (Bécs, 1912)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

I» ÜLÉS. 3 Zoltán nem kivánta, hogy helyette póttag hivas­sák be. Perczel Dezső meg kivánta, egyelőre csak Perczel Dezső helyére hivassák be póttag. (He­lyeslés.) Heltai Ferencz : Nagyméltóságu elnök ur ! Igen tisztelt bizottság ! Én bátor vagyok indít­ványozni, hogy Perczel Dezső ő excellentiájának bejelentésére ugyanazt az eljárást alkalmazzuk, mint a mit alkalmaztunk Désy Zoltánnal szemben. Perczel ő excellentiája részére csak delikates dolga, hogy most bejelenti, hogy nem tud részt venni a delegatio ülésein és kéri póttag behívását ; a delegatiö mostani ülésezése legfeljebb két vagy bárom napig fog tartani. Mi mindnyájan táplál­juk azt a reményt, hogy ő excellentiája egészsége a jövő évi tárgyalásig helyre fog állni. Ráérünk az én felfogásom szerint akkor behívni a póttagot, ha akkor sem lenne abban a helyzetben, hogy a delegatió tárgyalásain részt vegyen. (Általános élénk helyeslés.) Elnök: T. országos bizottság ! A felszólalá­sokból és a helyeslésből azt veszem ki, hogy a t. országos bizottság nem kíván ezúttal póttagot behívni. (Helyeslés.) Ha méltóztatnak ehhez hozzá­járulni, akkor kimondom, hogy póttag behívásától a t. országos bizottság egészen eltekint. (Helyeslés.) Molnár Viktor jegyző (olvassa a közös külügy- minister átiratát, a mely szerbú Esterházy Pál gróf osztályfőnököt hízta meg azzal, hogy a magyar or­szágos bizottság ülésein nevében nyilatkozatokat tehessen és a közös külügyministerium költségvetését illetőleg felvilágosításokat adhasson). Elnök : Tudomásul szolgál. Mól nár Viktor jegyző (olvassa a közös külügy- minister átiratát, a mely szerint a magyar országos bizottság és a vezetése alatti ministerium, nemkülön­ben a két delegatio közötti érintkezés közvetítésével dr. Tallián Dénes báró udvari és min. tanácsost bízta meg és melléje gróf Szapáry Tibor osztály­tanácsost rendelte ki). Elnök : Tudomásul szolgál. Mól nár Viktor jegyző (olvassa a közös had- ügyminister átiratát, a mely szerint Günzl Antal altábornagyot, a hadügyministerium csoportfőnökét bízta meg azzal, hogy a magyar országos bizottság ülésein nevében beszéljen és a szükséges felvilágosí­tásokkal szolgáljon). Elnök : Tudomásul szolgál. Molnár Viktor jegyző (olvassa a haditengerészet parancsnokának átiratát, a mely szerint Lucich Károly corvette-kapitányt bízta meg, hogy helyette nyilatko­zatokat tehessen és a haditengerészet 1912. év költ­ségvetéséről részletes felvilágosításokat adhasson). Elnök: Tudomásul szolgál. Molnár Viktor jegyző (olvassa a közös pénz- ngyminister átiratát, a mely szerint a közös pénz- ügyministerium előterjesztései tekintetében felvilá­gosítások adásával dr. Szalay László cs. és kir. közös pénzügyministeriumi tanácsos, Boszniára és Hérczegovinára nézve pedig dr. Thallóczy Lajos cs. és kir. osztályfőnököt bízta meg. Elnök: Tudomásul szolgál. Molnár Viktor jegyző (olvassa a közös pénz- ügyminister átiratát, a mely szerint a közös legfőbb számszék képviseletében, a mennyiben ezt a jelzett számvevőszék elnöke magának személyesen fenn nem tartja, dr. Zavadil József osztályfőnököt, Chre- nóczy Nagy József udvari tanácsost és Tartod Béla osztálytanácsost bízta meg). Elnök: Tudomásul szolgál. A közös pénz- ügyminister ur kíván szólni. Burián István b.-*' közös pénzügyminister : T. országos bizottság ! A közös ministerium nevé­ben van szerencsém a’közös kiadásoknak az 1912. év első négy hónapjára leendő megállapításáról szóló előterjesztést benyújtani és e tekintetben a következőket megjegyezni. Ámbár az 1912. évre vonatkozó előirányzat, a mi a hadügyi költségvetést illeti, merőben a had­sereg és a haditengerészet szükségleteire nézve az 1915. évig bezárólag terjedő időre megállapított és a t. országos bizottsággal ismertetett programún keretében mozog és a többi tárcza költségvetése is csak csekély emelkedést mutat, annak részletes kidolgozása oly nehéznek és bonyolultnak mutat­kozott, hogy7 ezen munkálatok a velük foglalkozó szervek legnagyobb szorgalma daczára is csak ezen hó elején voltak befejezhetők. így tehát a kinyo­mtatásnak, hibaigazitási munkálatnak és fűzésnek a jelen időpontig való bevégzése műszakilag végre- hajtbatatlannak bizonyult. Végül, miként hasonló alkalmakkor, úgy most is bátor vagyok külön rámutatni arra, hogy7 a költ­ségvetési provizorum csakis az 1911. évre engedélye­zett összegek megfelelő hányadára vonatkozván, a provisorium megszavazása az 1912. évre szóló költségvetés megállapításának semmiképen sem praejudikái. Elnök : Az előterjesztés tárgyalás végett a négyes egvesült albizottságnak fog kiadatni. Következik az albizottságok választása. i Választandó lesz: külügyi, hadügyi, pénz­ügyi és tengerészeti albizottság, azután a zárszám­adási és hetes egyeztető albizottság fog a szo­kásos módon megalakittatni. 7 Most először a már felsorolt négy albizottság fog megválasztatni. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a névsort felolvasni és az országos bizottság tagjai szívesek lesznek szavazólap]ulcat beadni. Molnár Viktor jegyző (olvassa a névsort; a szavazólapok beadatnak). Elnök : A szavazás befejeztetvén, méltóztas- sanak helvöket elfoglalni ; ki fogom hirdetni a szavazás eredményét. T. országos bizottság ! A szavazás ered­ménye szerint az albizottságokba egyhangúlag a következőképen történt a választás ; a jegyző ur lesz szives felolvasni az eredményt. Molnár Viktor jegyző (olvassa) : Külügyi albizottság : Apponyi Albert gróf, Bakonyi Samu, Batthyány Tivadar gróf. Berze- viczy Albert, Bogdanovics Luczián. Dedovics György, Désy Zoltán, Ksterhazy Miklós herczeg, 1*

Next

/
Thumbnails
Contents