A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1911-1912 - hiteles kiadás (Bécs, 1912)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság irományai
18 11. szám. jelenség mintaszerű bizonyítékul szolgál annak igazolására, miszerint ogy helves elvvel és dicsőséges hagyománynyal való — bár csak ideiglenes — szakitás azonnal nemzeti csapást von maga után. A háború előkészítése és a hadviselés között fennálló viszonyra különösen jellemző az 1859. év ntán következő időszak. Bismarck az 1860. és 1861. évek parlamenti súrlódásai korában kierőszakolta a hadsereg reformját; az állam bevételeinek 40 százaléka jut a hadseregre. Ez bizonyos tekintetben a régi hagyományokhoz való visszatérést jelentette. Az eredmény nem késett; mindjárt 1866-ban és még nagyobb mértékben 1870-ben óriási feladatok hárultak a hadseregre, mely ezeknek teljesen megfelelt. Ellenben osztrák részen ismét nagyfokú sülyedés mutatkozik a háború előtt. Hiába kísérelték meg Degenfeld és Frank hadügyministerek az általános birodalmi gyűlésben a hadsereg szükségleteinek kielégítését és igy történt, hogy különösen anyagi tekintetben készületlenül kellett a nagy hadjáratot megkezdeni. Franczia részen is elégtelen volt 1870 előtt a hadseregre fordított pénz. Az állami bevételeknek 80 százalékát tette ki ugyan, csakhogy ennek nagy részét a gyarmati háborúk (Algier és Mexiko) emésztették fel, úgy hogy a porosz, illetőleg német hadi előkészületek aránylag nagyobb mérvet öltöttek. Ezen egyenetlen hadi készületeknek politikai és gazdasági következményei eléggé ismeretesek. Különösen drasztikus példát szolgáltat az orosz-japán mérkőzés arra nézve, mily nagy befolyással bir a háború kimenetelére a czéltudatos és nagyszabású hadi előkészület. A czéltudatos japánok 1895 - 1904-ig az állami bevételnek 40, sőt más adatok szerint 70 százalékát fordították a hadsereg tökéletesbitésére és modernizálására. Rendkívüli erkölcsi tulajdonságaik szintén nagyban hozzájárultak az eredményhez, melyet a háború elején aligha sejtett valaki. És ha egy másik nagyon is világos és közelebbfekvő példát akarunk, úgy csak saját közelmúlt eseményeinkre kell visszapillantanunk. Aligha tévedek, ha azt állítom, hogy azt a 300 milliót, melybe az annexiós válság került, megtakaríthattuk volna, ha az előző években el nem mulasztjuk a hadsereg állapotáról való megfelelő gondoskodást. Akkor sohse jutott volna annyira, hogy — a mint tényleg bekövetkezett — minden oldalról teljesen be voltunk keritve és legkisebb szomszédaink daczos pillantásokkal mértek bennünket, mindez meg nem történik, ha az egész viliig nem lett volna azon hiszemben — mely hiedelem sok tekintetben érthető —, hogy katonai szervezetünk teljes felbomlásban van. A kedvező véletlenek egész sorozata, mint a milyen
