A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1911-1912 - hiteles kiadás (Bécs, 1912)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
VI. ÜLÉS. 91 mazónak mondja magunktartását, és feltételez bizonyos kapcsolatot, a liadügyminister urnák előttünk nem ismert hivatalos álláspontja és a mi magunktartása közt, akkor, midőn a provi- soriumot kívánjuk, és ezt úgy állítja be, mintha mi a provisorium kívánásával talán szolgálatot kívánnánk lenni a hadügyministernek. Ezzel a feltevéssel szemben, mely nagyon átlátszóan szól ki t. barátom támadásából, ki kell jelentenem, hogy mi a provisorium gondolatát semmi más okból nem vetettük fel és nem kívánjuk annak megvalósítását más okból, mint tisztán és kizárólag azokból az indokokból, melyeket előbb elmondtam. És ha t. barátom, a maga és pártja elhatározását tekintve, teljes joggal állíthatja azt, hogy az tiszta forrásból származik — bocsánatot kérek, sem én, sem t. elvbarátaim, a kik előttem tegnap felszólaltak, soha semmi okot nem szolgáltattunk, sem Mezőssy t. képviselőtársamnak, sem senkinek Magyar- országon vagy bárhol a világon arra a feltevésre, mintha szándékaink egyébből, mint tiszta forrásból fakadnának. És ez a tiszta forrás abban van, a mit megjelöltem : hogy az eddig megdönthetetlennek bizonyult nehézségek leküzdésére ez az egyetlen megfelelő mód. Ha t. barátom azt veti szemünkre, hogy nemzeti szempontból nem helyes ezen provisorium gondolata és hogy ennélfogva csodálkozik azon, hogy egy radikális párt foglalja el azt az álláspontot, hogy provisorium formájában nem kívánja megakadályozni a hadsereg követeléseinek teljesítését, akkor én bátor vagyok azon nézetemnek kifejezést adni a radicalismus szempontjából, hogy vájjon az a nagyon is felfújt resolutio mennyiben volt radikális ? ( Felkiáltások : Nem volt az !) Bocsánatot kérek, t. képviselőtársam azt a szemrehányást tette nekünk, hogy radikális párt létünkre a provisorium gondolatát helyeseljük, holott nekünk a resolut iot kellett volna támogatni, a mely szerinte nemzeti tartalommal bir. Engedelmet, én nemzeti szempontból azt tartom, hogy a végleges katonai reform talán őt ép oly kevéssé fogja kielégíteni, legalább bizonyos időpontig együtt folytatott küzdelmünk jelenségei erről győztek meg, mint a provisorium gondolatával való áthidalás, bizonyos időpontig, mondom, vagyis addig, a mivel nem akarok összefüggésbe hozni semmiféle feltevést, mert nem akarok a feltevések és a kalandozás azon terére lépni, a melyre ő rálépni jónak látta, mig azon párt, a melyhez t. képviselőtársam tartozik, azt látta szükségesnek, hogy a velük együtt folytatott küzdelemben minket magunkra hagyjon, a mire természeteden a politikai világ és a magyar közvélemény által Ls elfog ulható módot és opportunus alkalmat a rcsolutioban találtak meg. Ez a küzdelem abbanhagyására jó lehet saját szempontjukból, de nemzeti szempontból még csak azon birtokállománynak megóvására sem volt alkalmas, a melyet azon mélyen t. pártnak illustris vezére hangoztatott volt képviselőházi felszólalásában. (Mozgás.) Ne bántsuk tehát a nemzeti szempontokat és ne válaszszuk azokat a kettőnk magatartásának megítélésére mértékül. A mi azt illeti, hogy ha provisoiiummal oldatik meg a véderóreform kérdése, akkor is lehetséges kielégítése a katonai követelményeknek, — gondolom — a létszám emelését értette ez alatt : ez oly helyzetet teremt, hogy a provisorium lejártával nemzeti szempontból nem fog fegyver rendelkezésre állani azon felfogás érvény esi tésére, a melyet vallunk. Ez azonban nincs igy, mert hisz t. képviselőtársam emlékezni fog azon időkre, a mikor együtt küzdöttünk, még pedig nem is sikertelenül a rendes ujonczlétszám megajánlásának lehetővététele ellen és a mikor mindig hatalmas fegyver volt a véderő megajánlása a nemzet kezében. Én ezen fegyvert nem akarom kiadni tiz-tizenkét évre, hanem lehetővé akarom tenni, hogy az a provisorium lejártával is rendelkezésre álljon a nemzetnek. A mi azt a fájdalomnyilvánitást illeti, hogy mi a közös hadügyministert a resolutio kérdésében tanúsított magatartása miatt velük együtt nem támadjuk úgy, a mint ezt ők teszik, bocsánatot kérek, de a resolutio kérdéseit barátaim felvetették a maguk saját jószántából és elhatározásából, azonban azokban a tárgyalásokban, a melyek ezen irányban folytak, jónak látták fegyvertársaikat kívül hagyni, minélfogva semmiféle ellenzéki solidarités szempontja nem teszi a részükről hangoztatott azon kívánságot jogosulttá, hogy mikor a resolutio kérdésében kudarezot vallottak, úgy ők, mint a t. komány, ennek a helyzetnek ekként keletkezett nehézségeit mi igyekezzünk gyengíteni az_ ő boldogulásuk kedvéért politikai értelemben. Én tehát semmiféle indokot nem látok a magunk szempontjából arra, hegy e tekintetben barátaimnak segitőkezet nyújtsunk. De ne fájjon t. képviselőtársamnak a mi magunk tartása. Azt hiszem, mi elég bizonyságát szolgáltattuk annak, hogy meg tudjuk a magunk helyé- állni azon harezokban, a melyeket meggyőződé síink szerint megindítani és folytatni jónak látunk. A resolutióval szemben azonban ezen helytállásnak bizonyítékát t. barátaim nem nyújtották a nemzetnek. A mi az Armee-Zeitungra való hivatkozást illeti, köszönetét kell mondanom azért, hogy nem mondta mindjárt azt is, hogy talán az én szerény toliamból származik az a czikk. (Elénk derültség.) A mi a mostani hadügyminister ur elődei iránt nyilvánított bizalmat illeti, abban teljes mértékben osztozunk mi is, hiszen ennek számtalan alkalommal adtunk kifejezést, mikor maguktartásá- ban eddig elő nem fordult elismerésnek bizonyos jelenségeit ismerhettük fel köszönettel a magyar álláspont helyes értelmezése tekintetében. Ebben az elismerésben mi is szívesen osztozunk akkor, a mikor sem Pittreich, sem Schönaich 12*
