A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1911-1912 - hiteles kiadás (Bécs, 1912)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
V. ÜLÉS. 67 rendelkezésünkre állanak, kizárólag Magyar- ország erejének és gazdaságának gyarapítására fordittassanak. Másodsorban szükséges a külpolitikának oly irányú vezetése, hogy azok az exclusiv törekvések és kizárások, melyeket velünk szemben tanúsítanak, lehetőleg megszűnjenek. Azért nagyon helyesek azon rokonszenves nyilatkozatok, melyeket teszünk Nyugat-Burópa államaival szemben, hogy ezen irányban semmi lekötöttséget ne érezzünk, hanem a népek szabad versenyét a politikai szövetség keretein kívül is készséggel ápoljuk és e téren a legloya- lisabb eljárást tanúsítsunk. Szükséges továbbá, hogy bizonyos veszélyek az országra nézve fel ne idéztessenek. Koczkázatot lehet vállalni, ha annak nyereményben is lehet részesülni, de hogy a nyeremények mindig más államok javára essenek, csak más nemzetek gazdasági erőforrásait gyarapítsák, mi pedig csupán a koczkázatnak nehéz terheit kell hogy viseljük, ez nem olyan külpolitika lenne, melyet a jövőben követnünk kellene. Ha Ausztria és Magyarország kizárólag saját czéljait és saját érdekeit fogja nézni, akkor nem is teszi magára nézve veszélyessé a helyzetet. Mert mihelyt az egymással szemben álló nemzetek és államok látják, hogy ezen nagy vállalkozásaikban saját erejükre vannak utalva és más irányból támogatást ezekben a nagy gazdasági harczokban nem várhatnak, akkor ezeket a koczkázatos lépéseket bizonyára ők is kevésbbé fogják megtenni, és a gazdasági fejlődést a maga rendes és állandó menetének fogják átadni és nem fognak olyan koczkázatokra és merészebb lépésekre vállalkozni, a melyek azután súlyos következményeket vonnak maguk után. Mint mondottam is, nem kívánok ezúttal hosszabb fejtegetésekbe bocsátkozni. Csak egy pár eszmét ütöttem meg ebből a szempontból, miután a kiilügyminister ur exposéja felkeltette bennem azokat a gondolatokat, a melyeknek előbb kifejezést adtam. Ismétlem, hogy majd a költségvetés tárgyalásánál lesz módunkban a külügyi kérdések újabb evolutióival behatóbban foglalkozni. A mit még végezetül mondani akarok, az csak néhány kérdésnek nagyon rövidre foglalt megemlítése. A hadügyminister ur részéről nemrégiben két rendelet jelent meg, ha igaz. Nem vagyok róluk hitelesen informálva, azért óhajtanám, ha felvilágosítást kaphatnék. Az egyik arra vonatkozik, hogy a tiszteket a hadügyminister ur eltiltja bizonyos tanulmányoknak magánúton való folytatásától. Nem hiszem, hogy az a tanulási vágy annyira epidémia lenne a hadsereg tisztikarában, hogy az ellen védekezésre volna szükség. De ha szerencsére ez mégis nagyobb arányokat öltött volna, bizony nem válna a hadsereg kárára, ha a tisztikar ismereteit kiegészíteni iparkodnék, különösen a fiatalabb tisztek, mert a későbbi korban erre egyáltalában úgy sincs alkalom. Ha más irányban, pl. a jogi vagy technikai téren ismereteket szereznek, az egyáltalában nem lehet káros a hadseregre s ezért azok a tiltó intézkedések szerintem nem bírnának jogosultsággal. Egy másik rendeletről is olvastam, melynek autentikusságáról szintén nem vagyok meggyőződve. Ez a magyar nyelvnek a hadsereg tisztikarában való használatáról szól. A rendelet állítólag figyelmezteti a tiszteket, hogy ők még magántársalgásban is a magyar nyelv használatát kerüljék és a német nyelvet használják. Én azt gondolom, hogy a rendelet ebben a formában lehetetlenség is, hogy napvilágot látott volna, mert az, hogy egy államban az államnyelvnek használata nemcsak hogy be nincs vezetve az állam intézményébe, hanem, hogy az ahhoz a kötelékhez tartozó állampolgárok még a magánérintkezésben is gátolva legyenek az államnyelvnek, saját anyanyelvűknek használatában, ez olyan képtelen dolog, hogy erre példát egész Európa területén felmutatni nem lehet. Ezért nem hiszem, hogy ebben a formában fennállhatna ez a rendelet, mert nem tartanám helyesnek, hogy a hadvezetőség Magyarország területén belül korlátozza az állam nyelvének szolgálaton kívüli használatát, mert ez oly tény lenne, melyet a magunk részéről a legélesebb elbírálásban kellene részesítenünk. (Heh eslés balfelöl.) Sajnálattal látjuk, hogy azok az uj alakulatok, melyek a hadszervezet terén előállanak, ugyanazokban a keretekben mozognak a két állam közti berendezkedés szempontjából, mint az eddigiek. Eddig minden ilyen műszaki berendezés csupán az egyik államban nyert elhelyezést. Nem elég, hogy a közös szervek Bécsben vannak, hanem a műszaki czélokra szolgáló intézmények, mint az arsenal hatalmas berendezkedése, a műszaki tisztek kiképzésére vonatkozó intézetek,^mind az egyik államban vannak elhelyezve. És ime most, midőn egy egészen uj hadi alakzat fejlődik, az aviatika terén, hiába hívjuk fel a közös kormány figyelmét, hogy — babár igazságosan lehetett volna kívánni, hogy legalább ezen uj alakulat helyeztessék el a másik államban, de mi nem támasztottuk ezt a kívánságot, — hanem kívántuk, hogy legalább parallel a két állam közt elosztva történjék meg annak berendezése. Ez nemcsak a hadviselés érdekében áll, hogy a két állam fiai közt a versengés felkeltessék, hanem határozottan gazdasági okai is vannak és az államjogi kötelék szempontjából is fontos, hogy legalább az uj lépések tüntessék fel azt a dualismust, hogy két egyenlően áldozatkész nemzet áll a hadsereg támogatására. Ezek voltak azok, melyeket a magam részéről a hadügyminister ur nyilatkozatával szemben most röviden elmondani szükségesnek tartottam ; az indemnitást, minthogy az magában foglalja a bizalom nyilvánítását, magamévá nem 9*
