A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1911-1912 - hiteles kiadás (Bécs, 1912)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
V. ÜLÉS. 61 esetre lényegesen megkiilönböztetendó. A kérdés az : időszerűnek látja-e a delegatio azt,' hogy rosszalási indítványt fogadjon el a hadügyminister úrral szemben. Az én t. barátom hivatkozik beszédében azokra, a miket e kérdésben márczius havában a pártkörben elmondottam. Természetesen leg- kevésbbé sincs jogom, sem okom t. barátomnak azt a jogát és szabadságát kétségbevonni vagy érinteni akarni, hogy nyilatkozatomra hivatkozzék. Megjegyzem azonban, hogy ily kérdések tárgyalásánál, azt hiszem, mindnyájunk előtt, minden komoly ember előtt kizárólag csak az lehet irányadó, vájjon használunk-e vagy ártunk-e a közérdeknek az ily kérdések taglalásával (Úgy van! ügy van!) és bizonyos consequentiák levonásával. (Helyeslés.) Én abban a meggyőződésben vagyok, hogy a mai pillanatban, a megváltozott politikai helyzetben nem használnánk, hanem ártanánk a közérdeknek e kérdés további taglalásával és a t. barátom által beterjesztett határozati javaslat elfogadásával. (Helyeslés.) Épen ezért nem is vagyok abban a helyzetben, hogy a határozati javaslathoz hozzá járulhassak, és kijelentem, hogy e kérdés taglalásába most nem bocsátkozom. Hiszem, remélem, hogy talán nem is lesz szükséges azzal a jövőben foglalkozni. Ha e reményemben csalódnám, ha ennek szüksége felmerülne, ott lesz a delegatio rendes ülésszaka, akkor foglalkozhatunk vele. (Helyeslés.) Most azonban a kérdés további feszegetését időszerűnek nem tartanám, és azzal a kéréssel fordulok t. barátomhoz, ne bocsássa szavazás alá határozati javaslatát, ne tegye azt ki a leszavaz- tatásnak, a mi némi tekintetben tért nyitna annak, hogy ferde világitásba helyezné a delegatio állásfoglalását. (Helyeslés és tetszés.) Ezek után, t. országos bizottság, még csak egy kérdésre nézve óhajtok egy pár szót mondani, arra a kérdésre, melyet Issekutz Győző t. barátom is felemlített. Sajnálatomra kénytelen vagyok lehető röviden foglalkozni az osztrák delegatio tegnapi ülésén történtekkel, mivel ott már nemcsak egyes delegátusok, hanem a delegatiónak elnöke részéről is történtek oly kijelentések, a melyeket megjegyzés nélkül hagyni nem lehet. (Élénk helyeslés.) Engem ezen kijelentések őszinte sajnálattal töltenek el, mert azokban oly intentiók és oly felfogások megnyilatkozását látom, a melyek engem, mint a közjogi alap és a közjogi alapon felépült közösség őszinte hívét, határozottan szomorúsággal töltenek el. Azonban nem tartanám indokoltnak és szükségesnek, hogy ezeket az elszomorító jelenségeket, mint valami nagy veszedelmet kezeljük, mert az osztrák delegatio, ha tovább menne azon az utón, a melyen megindult, csak önmagát hozná igen kétes, igen kellemetlen és — bocsánat a kifejezésért — igen nevetséges helyzetbe. (Igaz! Úgy van !) Az osztrák delegatio tegnapi állásfoglalásából ugyanis azt olvasom ki, hogy egy jó német kifejezést használjak, a melyet magyarul nem tudok kellően visszaadni, zurückstellolták ezt a kérdést. (Úgy van !) Én nem vagyok tisztában ezen zurückstellolás fogalmának tartalmára vonatkozólag ; de mindenesetre nagyon óhajtandónak tartanám, hogy ha ezen háttérbe tett kérdést nem vennék többet a háttérből elő, mert különben két dolog közül egy lehetséges, (Halljuk! Halljuk!) véleményüknek ezen kijelentése után vagy továbbra is érintkezés ben maradnak a magyar delegatióval és velünk együtt elintézik a reánk utalt közös ügyeket és ekkor semmi nem történt, mint az, hogy véleményt nyilvánítottak oly kérdésben, a melyben tulajdonképen az ó véleményükre senki sem volt kiváncsi (Derültség.) és azután véleményüket maguk fosztották meg a komolyság jellegétől azzal, hogy abból semmi gyakorlati consenquentiát levonni nem tudtak ; (Úgy van !) vagy — ha az alternativa másik oldalát választanák és véleménynyilvánításuk alapján megszakítanák az érintkezést velünk, vagyis kétségbevonnák jogosultságunkat a közös ügyek intézésére, akkor egyszerűen kitérnének az 1867-iki kiegyezésben reájok ruházott kötelezettség teljesítése alól és lehetetlenné tennék Magyarországra nézve azt, hogy az 1867-iki kiegyezésben megállapított módon kezelje a közös ügyeket. Mert nagyon természetes, hogy ha nem áll szembe velünk az osztrák delegatió, a mely velünk együtt akarja a közös ügyeket az 1867-iki törvényben lefektetett módon intézni, akkor beáll a magyar államnak az a kötelezettsége, hogy saját törvényhozása ügykörében, saját felelős kormánya utján, teljesítse a pragmatica sanctióban elvállalt kötelezettségeket. (Élénk helyeslés.) Én tehát azt hiszem, hogy az osztrák dele- gatióban felmerült ezen irányzatnak semmi más hatálya nem lehet, ha egyáltalában van hatálya, mint a közösség meglazitása,(Ugy van!) mint a 67-iki kiegyezési műnek aláaknázása.(Igaz! ügy van !) Épen ezért nagyon kérem azon tényezőket Ausztriában, mert talán vannak még ilyenek, a kik komolyan ragaszkodnak a közösséghez és a közjogi alaphoz, hogy maguk saját hatáskörében igyekezzenek meggátolni és az érvényesüléstől elzárni az ily meggondolatlan áramlatokat. (Élénk helyeslés.) Ennek hangsúlyozása után elfogadom az előadó ur határozatát. (Élénk helyeslés.) Molnár Viktor jegyző: Holló Lajos! Holló Lajos: Mindenekelőtt Tisza István tisztelt bizottsági tag urnák előttem elhangzott szavaival kívánok foglalkozni azon sorrendben, melyben észrevételeit megtette./'Halljuk! Halljuk!) A t. bizottsági tag ur mindenekelőtt Batthyány Tivadar gróf képviselőtársunknak azon felfogásával szemben, a mely az ipari ellátásnak Magyarország részére való lekötöttségét előrehaladásnak és vívmánynak tekintette, azt a kijelentést teszi, hogy ez irányban nem tettünk előrelépést, miután ezt minden párt egyaránt kívánta a múltban is, minélfogva nem képezhet elóhala-
