A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
212 XXII. ÜLÉS. utat, szabad, tág teret kell hagyni a polgári succrescentia részére. T. országos bizottság : Az igen tisztelt előttem szólott bizottsági tag urnák a fegyver- gyár biztosítására és az építkezésekre vonatkozó- j lag kifejtett nézetét én is magamévá teszem, hozzáfűzve ehhez azt, hogy én e téren szeretnék tovább menni. Ezért voltam bátor már a t. j országos bizottság albizottságát és a tengerészeti albizottságot is ismételten molestálni az ágyu- gyár kérdésével. Mert ma már ott vagyunk az ágyukérdésben, mint a hogy Tisza István gróf bizottsági tag ur kifejtette, hogy a géppuskáknál tartunk. A stájeri gyárnak megvan a kizárólagos pátense ezen fegyvernemre, a Skóda- gyárnak megvan a kizárólagos pátense az ágyukra s ezért vannak nehézségek abban a tekintetben, hogy Magyarországon is egy ágyugyár létesülhessen. Ezzel a kérdéssel bővebben foglalkozni nem akarok azért, mert hiszen tekintettel az ügy nagy horderejére, úgy a ministerelnök úrtól, mint a hadügyi kormány és a haditengerészet képviselőitől egyelőre teljesen kielégítő és megnyugtató válaszokat kaptam. A mi már most a kérdés lényegét illeti, én szívesen megengedem azt, hogy a midőn a véderő kérdésének fejlesztéséről van szó, fel kell magunk előtt vetnünk azt a kérdést, hogy a hadsereg megfelel-e a nemzeti biztonság és actió- képesség követelményeinek ; és én azt hiszem, hogy a ki felveti magában ezt a kérdést, az válaszként csak azt fogadhatja el, hogy arra, hogy itt tulajdonképen hol van a kellő határ, egészen praecise a legkiválóbb katona sem tud feleletet adni. Egy azonban egészen bizonyos. És ez az, hogy a katonák természetszerűleg és hivatás- szerüleg is mindig egy maximumra fognak törekedni, mert sohasem tudják megmondani, hogy mennyi feltétlenül elég arra, hogy minden lehető eshetőségben az ország a maga actio- képességét illetőleg kellő erővel bírjon, úgy, hogy az ország minden eshetőségben magát megvédelmezhesse. Pedig itt egy maximum nincsen. A tény az, hogy minden hadvezetőség természetszerűleg igyekezni fog mindig többet és többet elérni, márcsak felelősségének tudatában is. Azt hiszem azonban, hogy vannak itt más korlátok is, nemcsak az, a melyet Tisza István gróf t. tagtárs ur felállított. Az egyik korlát, a mely mérséklőleg hat és kell hogy hasson és a mely a legnagyobb biztonságot nyújtja, a helyes külpolitika. Hiszen jól tudjuk, hogy egyik állam sem tartja magát önmagában olyan erősnek, legyen az a német, legyen az a japán vagy akármelyik állam, hogy föltétlenül biztosítottnak érezhetné magát. Ezért kötnek az államok szövet- i séget ; és ha van értelme a szövetségeknek, aminthogy van, az mindenesetre abban keresendő, hogy az mitigálóan hat a véderő költségeinek túlzásaira, Holló Lajos: Kellene, hogy hasson Batthyány Tivadar gr.: De van egy másik korlát is, és ez az ország anyagi helyzete. A t. pénzügyminister ur már két ízben nyilatkozott és igyekezett megnyugtatni az országot arra nézve, hogy hiszen ezen véderő költségei nem lesznek elviselhetlenek, sőt a mint a minister ur nyilatkozataiból látom, ő akként állítja be a kérdést, hogy azokat az ország a maga természetes fejlődésének budgetáris többleteiből fogja viseltetni. Tegyük fel, hogy azon tételek fedezésére, a melyeket a t. pénzügyminister ur felhozott, ez a természetes fejlődés elégséges lesz. Én ugyan más véleményen vagyok s azt hiszem, az állami bevételeknek ezen természetes fejlődését majd az igen t. pénzügyminister ur kellő administrativ erőknek igénybevételével egy kissé elő fogja mozdítani, majd egy kissé — corriger la fortune az adópréseket erősebben meg fogja szorítani. De egészen eltekintve ettől, az igen t. pénzügyminister ur a legnagyobb körültekintéssel óvakodott attól, hogy a véderő egy másik részének fejlesztéséről, a honvédség költségeiről csak egy szót is szóljon. Pedig voltam bátor erre nézve is hozzá kérdés intézni. Mert nemcsak a közös hadsereg és a haditengerészet, hanem a honvédség fejlesztésének költsége is a nemzetre fog hárulni. És épen mert a honvédség fejlesztésére vonatkozólag nem ismerjük még a kormány álláspontját, majdnem lehetetlen, hogy a véderő ezen most ismertetett fejlesztési terveihez hozzájáruljunk, mert igen nagy kérdés, — még ha concedálni akarom is gróf Tisza t. bizottsági tag ur álláspontját és még ha arra ráhelyezkedem is, — igen nagy kérdés az, hogy úgy a tüzérségnél, mint a gyalogság és a lovasság terén a nemzet védelme szempontjából a véderőnek melyik részét fejleszszük és minő mértékben. Mert én el tudom képzelni azt, hogy a közös hadsereget számbeli kereteiben restriu- gáljuk és ugyanakkor a honvédséget fejlesztjük. Ha a honvédséget nagyobb mértékben fejlesztenék, természetes, hogy a véderők összessége, az ország védelmi helyzete ez által kárt nem szenvedne. Tehát felteszem magamnak a kérdést, mennyire fogják a honvédséget fejleszteni és hogy ha már szükséges a véderőt fejleszteni, nem volna-e nemzeti, de minden más szempontból is helyesebb a fejlesztésnél a honvédségre, s nem a közös hadseregre vetni a fősulyt. Ilyen körülmények közt, a midőn még a véderő egész fejlesztési tervét nem is ismerjük, a magam részéről nem vagyok abban a helyzetben, hogy annak megszavazásához hozzájáruljak. Minthogy az idő előrehaladott voltára tekintettel kell lennem, csakis egy kérdéssel kívánok még ez alkalommal foglalkozni, azzal, melyet Tisza István gróf t. bizottsági tag ur érintett, a melynél engem személyesen is aposz
