A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
XVIII. ÜLÉS. 103 oldani a legmesszebbmenő feladatokat is. ha a nagy csatahajókra bízott feladatokat reá bízzuk a vér- tesczirkálókra, a melyeknek meg kell adnunk a szerkezetük szerint lehető legnagyobb tonnatartalmat, az erős pánezéllal való ellátást és főként a fedélzeten való nagyobb védekezési eszközöket, fokoznunk a gyorsaságukat és akkor semmi kétség arra nézve és nem lehet csalódás az a reménység, hogy ezek alkalmazásával ép úgy megoldhatjuk egy nagyhatalomnak a haditengerészethez fűzött igényeit, mint a nagy typusu egységekkel, abban az esetben, hogyha a vértesezirkálók mostani ezélját, a felderitő szolgálatot, kisebb egységekre bizzuk, amazokat pedig behozzuk az első tüz- vonalba. Xincsen semmi kétségem, hogy Ausztria és Magyarország szempontjából ezen tekintélyes folyóiratban helyt foglalt ezen közlemény, szakszempontból teljes mértékben kiállja a kritikát. De. t. országos bizottság, megint arra kell reámutatnom, hogy a t. előadó ur az albizottság jelentésében, a mi felfogásunkat magáévá téve, az igazságnak teljesen megfelelőleg, kifejezésre juttatta azt, hogy nekünk a világtengereken semmi keresnivalónk nincs. Teljesen igaz. Én csak azt óhajtom, hogy ehhez a felfogáshoz a haditengerészet igen nagyrabecsült vezető tényezői is csatlakozzanak. Fájdalom azonban, t. országos bizottság, erre nem sok reménységünk lehet. Itt ugyan hallunk ilyesmiket, hallunk megnyugtató nyilatkozatokat, hogy nekünk tulajdonképen defensiv szempontból van szükségünk haditengerészetünk fejlesztésére, de méltóztassék csak megfigyelni a szakirodalom terén egyes aktiv szolgálatban lévő haditengerészeti tiszt uraknak a nyilatkozatát. Ezekből arról kell meggyőződni, t. országos bizottság, hogy ez a felfogás, a melynek a t. előadó ur velünk, a mi meggyőződésünkkel megegyezőleg kifejezést adott az albizottság jelentésében, a haditengerészetben álló tisztelt tisztikarnak ambitiójával szemben nem tud uralomra jutni. En figyelemmel kisérem kötelezettségszerii- leg az ez irányban tett nyilatkozatokat és nagyon érdekes szemelvényeket sikerült e tekintetben összeállítanom. (Halljuk! Halljuk!) Azt mondja az egyik tengerészeti szakiró, hogy a tengeri uralom nem a történetírók és a fiottapolitikusok tartalom nélkül való jelszava, mert ebben a hajóhadak életczélja, létjogosultsága jut kifejezésre. Egy másik helyen igy írnak : A flotta alkalmazásának vezető stratégiai alapgondolata a nyílt tengeren való működés, hogy azonban ez megtörténhessék, kell, hogy ez nagy egységekre, nagy csatahajókra ruháztassék. A kisebb egységek — és ez az a nézet, a melyet én magamévá nem teszek — ezt a működést csak támogathatják, önálló actiora nem szolgálnak és legfeljebb az ellenség nyugtában tására alkalmasak. Nagyon természetes, hogy a nagy gyorsaság a minél erősebb pán- ezelzattal való felszerelést teszi hadihajóink feladatúra, hogy még a tengeri tüzérséggel is kisebb távolságra kell törekedni és hogy a parancsnok inkább kisebb, mint nagyobb távolságra \ezesse a hajóit, hogy az ellenséges hajóhadat megsemmisíthesse, magát is feltétlenül exponálnia kell. Azután az az ambitio uralkodik haditengerészetünkben, hogy utói kell érnünk a japán haditengerészet dicsőséges tényeit. Mindig arra hivatkoznak, becsvágyuk teljes latbavetésével, hogy »a gyorsaság tekintetében járjon elől a japán példa, a mely az orosz port-arturi hajóhad ellen vezetett legutolsó tengeri háborúban a maga gyorsaságával tudott kezdettől fogva előnyben részesülni és a nyert fölényt folyton megtartani«. A legnagyobb önérzettel hivatkoznak az olyan nyilatkozatokra, mint pl. a Monk-é, a ki azt mondja, — az egyik idézetből meritem hogy »Wer zur See herrschen will, muss stets angreifen«. Tegetthoffnak már 1872-ben a Militärische Zeitungban megjelent czikkében az foglaltatik, hogy a haditengerészet legfőbb feladata az absolut tengeri uralomnak a gyakorlása; hajóhadunknak képesnek kell lennie az ellenséget a nvilt tengeren az adriai öblön kívül felkeresni. Nem akarom a szemelvények ismertetésével untatni a t. bizottságot, csak a Strefleur-féle Militärische Zeitschrift utolsó füzetében megjelent czikkböl akarok bemutatni egy rövid idézetet, a melyben azt mondja Potocsnik sorhajóhadnagy ur, hogy ezeknek a felfogásoknak érvényesítésével, a melyeket itt bátor voltam bemutatni, majd eléretik az a czél, hogy az ellenségnek a tengeri kereskedelme, »sein Seehandel, sein Schiffverkehr, seine Küsten mit ihren blühenden Städten und Ressourcen bedingungslos in die Gewalt unserer Flotte preisgegeben werden.« Ezen ezélzat annyira átlátszó, hogy e felett csak sajnálatomnak adhatok kifejezést, mert itt át kell térnem fejtegetéseimnek egy olyan területére, a mely elől már csak azért sem zárkóz- hatom el, mert ez tegnap is szóba jött. Ez pedig annak a feltevésnek az érintése, hogy mi ezzel a nagy hadikészültséggel tulajdonképen egyik szövetségestársunkat, Olaszországot akarjuk kezünkben tartani. Olyan átlátszók az e körüli fejtegetések a szakezikkekben, a melyekben mindig csak a »der praesumtive Feind«-ről beszélünk, hogy azonnal rá lehet ismerni, hogy az nem lehet más, mint Olaszország. Ezeket a nyilatkozatokat nemcsak mi olvassuk, hanem azt hiszem, odaát Olaszországban is élénk figyelemmel kisérik s ha ez igy van, akkor, bocsánatot kérek, igazán bármit követ is el az igen tisztelt külügyminister ur, a kinek politikájával én egyébként nem értek mindenben egyet — a mint azt a külügyi kérdések tárgyalásánál voltam bátor kifejteni, - a ki pl. az osztrák delegatiónak csak tegnap tartott ülésén is a leghatározottabban tiltakozott az ellen a feltevés ellen, hogy a mi haditengerészeti készii-
