A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

VIII. ÜLÉS. 207

akkor is az annexio elismeréséért való ellenkedvez- vnényképen eszközölték ki.

Itt is lélektanilag helytelen politikát követtek ; nemcsak mert a latin közmondás szerint bis dat, qui cito dat, de azért is, mert ott is az a védelem és az a meggyőződés mehetett át és ment át a népekbe, hogy ennek a jognak a megadását huz- ták-halasztották a végletekig és csak akkor adták meg, a mikor a kényszerhelyzet a t. minister urat és közegeit erre rákényszeritette.

Ez helytelen politika, helytelen eljárás volt ; a minthogy egyáltalán a boszniai administratio megmutatott két tényt : az egyik az, hogy az osztrák bureaucratia, a mióta fennáll, soha még nem volt alkalmas arra, hogy üdvös colonisatorius működést fejtsenki; (Uyy van!) másrészről pedig megmutatta, sajnálatos tényekben demonstrálta azt az igazságot, hogy akkor, a midőn a mostani pénzügyminister ur jött, a kinek a jó intentióit, a szabadság felé való vezetésre irányuló törekvéseit már ismételten készséggel elismertem, a midőn

— mondom — ő jött, és uj irányt igyekezett meghonosítani, egy hibát követett el : hogy oly közegekkel akart e szabadság felé haladni, kik az incarnatus absolutismusnak voltak hívei és a tények igazolták be, hogy absolutistikus vellei- tásu személyzettel a minister, a legfőbb vezető, ha még oly jó inteni ókkal van is eltelve, nem tud sikert elérni. Nem tudna még akkor sem, ha ott helyben laknék, az annectált tartományok fővárosában ; még kevésbbé akkor, a midőn Bécs- ből kénytelen vezetni és igazgatni azokat a tartományokat, a midőn az ottani helyi vezetés nincs a kezében és plane akkor, a midőn az a helyi vezetés

— voltak idők, a midőn igy volt, nem is olyan messze múltban — igen sok tekintetben a minister ur intentióival meglehetősen ellentétes irányt tanúsított.

Ne méltóztassanak azt hinni, hogy üres állítás, a midőn azt mondom, hogy majdnem anarchisticus állapotok állottak ott fenn annyiban, hogy a minister ur politikáját odalenn egyes másodrangu nagyhatalmasságok nemcsak hogy nem vitték úgy, a mint a minister ur akarta, hanem ellenkezőleg igen sok téren, igen sok tekintetben ellenkező, más irányú politikát és actiót folytattak. Hogy ezt bizonyítsam, egyszerűen hivatkozom a bosnyák országos kormány félhivatalos lapjának, a Bosnische Post-nak egy annak idején igen nagy port felvert czikksorozatára, a melyet szükségesnek láttak még külön lenyomatban is közzétenni, és a mely maga elismeri, hogy itt teljes desorganisatio állott be annak következtében leginkább, szerintem, hogy épen az alsóbb közegek más politikát csináltak, mint a minister maga.

De jellemzi és megmagyarázhatóvá teszi a helyzetet az, hogy tulajdonképen miért nem haladtak ezek az országok a közgazdaság, a cultura terén nagyobbat és különösen hogy miért nem sikerült azokat a népeket, azt a három nemzetiségű vagy vallásíelekezetü népet ott érzületében,

lelkületében jobban a monarchiához csatolni. Ennek oka az, hogy ott lent azok a t. urak vagy nem akarták megismerni, vagy tényleg nem ismerték az ottani viszonyokat és közhangulatot. Erre is csak egy példát akarok idézni, a mely azonban elég frappáns.

A t. országos bizottságnak azon tagjai, a kik már régebben is részt vettek a delegatióban, emlék- kezhetnek reá, hogy a kilenczszázas évek elején és közepén a delegatióknak állandó kísérője egy fezes társaság volt, egy bosnyák küldöttség, melynek tagjai környékezték itt a delegatió helyiségeit, meg is jelentek egyszer-másszor, hol az osztrák, hol a magyar delegatió ülésén és kopogtattak mindenfelé, de sokáig zárt ajtókra találtak. Ezen csoport férfiúról jelszóképen azt adták ki, hogy ezek nem képviselik Bosznia és Herczegovina mohamedánságát, hanem egyedül csak egy egészen kicsi és egyáltalán nem komoly elégületlen csoportot képviselnek. Ilyen értelemben nyilatkozott a közös pénzügyminister ur is az országos bizottságnak 1906 deczember 22-iki ülésén, midőn azt mondta, hogy »az általános hangulatot ne mél- tóztassék összetéveszteni az itt járt mohamedán küldöttség szereplésével«.

Megvallom, ezt a közfelfogást én is annyira osztottam, hogy épen az 1906-iki delegatióban, midőn egy kissé behatóbban foglalkoztam a bosnyák kérdéssel, annyira scepticus voltam, hogy nemcsak nem álltam velük szóba, hanem még emlékiratukat sem olvastam el, mert nem akartam magamat egy ilyen kis töredék panaszaival im- pressionáltatni. Az 1906-iki delegatiót követőleg azonban a tél folyamán egy szép napon beállított hozzám ez a küldöttség és bejelentette, hogy semmi másért nem jön, mint megköszönni azokat a szavakat, melyeket az országos bizottságban mondtam.

(Az elnöki széket Láng Lajos foglalja el.)

Én mindig azt tartottam, t. országos bizottság, hogy mi magyarok óriási nagy hibát követtünk el azzal, hogy még a horvát viszonyokkal se igen törődünk, annál kevésbbé törődünk Bosznia és Herczegovina viszonyaival. Ezért én mindig igyekeztem tájékozódni a dolgok állásáról és igy a delegatió után fogadtam ezt a küldöttséget. Arra kértek, hogy támogassam törekvéseiket. Válaszom ez volt : Én úgy tudom, önök egy kis töredéket képviselnek, egy elégületlen törpe kisebbséget, ilyen kisebbséggel pedig én nem állhatok szóba ; bizonyítsák be, hogy önök képviselik a boszniai mohamedánoknak legalább tekintélyes részét s akkor majd szóba állok. Köszöntöttek, elmentek.

Hónapok teltek el és egy szép napon újra beállítottak hozzám, hat óriási bőrönddel, melyekben kerületenként, járásonként, községenként bemutatták azt a magán-népszavazást, melyet rendeztek és a melynek eredménye az volt, hogy ezen küldöttség mögött az ottani mohamedánoknak körülbelül 95%-ka áll. És hogy ez a szavazás nem volt hamisítás vagy mondva csinált, azt