A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

VI. ÜLÉS.

1.59

tudatában vagyunk annak, hogy Németországnak e nagy nemzeti politikájába igen erős ellenlábasai vannak, a kik leselkedve várják a pillanatot, hogy rá csaphassanak, útját állhassák, hogy Németország fejlődési irányát tovább is folytathassa, hogy még nagyobb és hatalmasabb lehessen.

(Az elnöki széket Zichy Ágost gr. foglalja cl.)

De a mikor ezt látjuk, ismétlem, tudatában vagyunk annak, hogy egyenes szövetségesei vagyunk Németországnak, és ez volt az, a mit múltkor beszédemben kifejtettem, hogy mi szükségesebbek vagyunk Németországnak, mint Németország nekünk, mert mi találhatunk más formátiót is, a melyben el tudunk helyezkedni, de Németország alig. És ezt tudjak és tudjuk továbbá azt is, — ena is Tiszá István gróf utalt ma — hogy Magyarország volt mindig egyik erőssége a hármasszövetségi gondolatnak, hiszen Andrássy idején az volt az alapgondolata, hogy Ausztriában a németség, Magyarországon a magyarság képezze a két sarkkövet, a melyre a hármasszövetség épülete teljes megnyugvással alapítható. Már pedig Ausztriában a németség háttérbe szorul. Oly eleinek jönnek előtérbe, a kik kevésbbé lelkes hívei a szövetségnek.

És azért azt hiszem, hogy a német szövetségnek érdekében szólok, a midőn szeretném a német közvéleményt, nem a hivatalos Németországot, mert annak correct eljárását elismerem, de a német közvéleményt figyelmeztetni, hogy alakuljon át oly értelemben, hogy szeresse, becsülje a magyar nemzetet, a mely néki a szövetséges társai közt mindig leghűségesebb, legáldozatkészebb, leg- odaadóbb társa volt.

Azt látom, hogy a német sajtóban, ha felmerül egy kérdés, egy Magyarországra kiható közjogi gazdasági vagy bármely törekvés, ez mindig ellenszenvvel találkozik. Német folyóiratokban Lus- kandlra valló fejtegetéseket találunk. Nemrégiben a berlini Zukunítban azt olvastam egy czikkben, hogy »Österreich braucht die vereinten Kräfte der Deutschen und Slaven, um mit Ungarn zu einen würdigen Abschluss zu kommen.« Olvastam, a mikor dicsérettel halmozza el a külügyministert, mert úgy véli, hogy a külügyminister urnák sikerült Magyarországon a függetlenségi pártot kettészakítani, a függetlenségi törekvéseket visszaszorítani. A midőn látom, hogy a társadalomban, a sajtóban a leghűségesebb szövetségessel szemben, hogy enyhén fejezzem ki magamat, tájékozatlan és nem jó indulatu ily felfogások uralkodnak, akkor ne méltóztassék csodálkozni azon, hogy előbb- utóbb meg fog szűnni az, a mire Tisza István gr. utal, hogy úgy szólván minden komoly emher Magyarországon a hármasszövetség mellett van, hanem utóvégre Magyarországon is nálamnál komolyabb emberek is, — nem magamra veszem a dolgot — aggódva fognak elgondolkozni azon, vájjon lehet-e oly szövetségesért tovább is lelkesedni, a ki tőlünk mindenesetre nagy anyagi erőt kivan, de minden még oly jogos törekvésünknek a viszonyok nem ismeréséből vagy rosszakaratú felfogásokból oly hangulatot csinál ellenünk és a másik fél mellett mindig és mindenütt. Azt hiszem, hogy az igazi barátságnak legelemibb feltétele, hogy őszintén megmondjuk egymásnak azt, a mi szivünkön fekszik.

Midőn ezeket a, megvallom, keserűségeket felsoroltam, felemlítek még egy különös esetet és ez az, hogy a német közvélemény jórésze el Ítéli a mi nemzetiségi politikánkat. Nem különös dolog-e, hogy az a Németbirodalom teszi ezt, melynek porosz országgyűlése eltiporja a mi testvéreinket, a lengyeleket, Pozenben, mely elveszi minden nemzeti fejlődésüknek alapjait, a mely velük szemben oly nemzetiségi politikát folytat, hogy ahhoz képest, merem mondani, a mi nemzetiségi politikánk a legszabadelvübb. Szeretném tudni, vájjon t. szász testvéreink cserélnének-e a pozeni lengyelek sorsával, hogy német testvéreink az országban cserélnének-e velük. Midőn azt látjuk, hogy a legszigorúbb módon bánnak el azokkal, kik más nyelven beszélnek és imádják az istent, akkor igazán nem igazságos, hogy ezen német szövetségestársunk közvéleménye a mi nemzetiségi politikánkat elitélő critica tárgyává teszi.

Ezeket kívántam a német szövetségre vonatkozólag elmondani. Talán lesz alkalma az igen t. külügyminister urnák felvilágosítani azokat, kik itt talán változást kívánnak előidézni, hogy mi hűséges szövetséges fegyvertársak vagyunk, kik felbuzduló lelkesedéssel fogadjuk azt a szövetségi hűséget, melyet a német császár 0 Felsége velünk szemben tanúsít, de azzal szemben nem kérünk mást, mint igazságos, méltányos és jogos elbírálását azon követeléseinknek és törekvéseinknek, melyek épugy nemzetiek, mint a német politika, de kisebb körben egy kisebb nemzetnek szerény megélhetését, függetlenitését akarja biztosítani.

Végezetül nem hallgathatom el, abbeli óhajomat, hogy a hármasszövetségi politika mellett a legmelegebben ápoljuk a többi hatalmakkal való jó egyetértést, és itt elsősorban súlyt helyezek arra, hogy Francziaországot sikerüljön a t. külügyminister urnák velünk szemben melegebb viszony felkarolására rábírni. Sajnálattal tapasztaltam az ország érdekében, hogy midőn egy kölcsönt akartunk felvenni, oly különös helyzetbe jutott Magyar- ország. Tudjuk, hogy Francziaországtól nem kaptuk meg a kölcsönt politikai okokból, mert ők azon állásponton állanak, hogy habár szeretik és tisztelik a magyar nemzetet, de mi ezt a kölcsönt tulajdonképen az ő ellenségük erősítésére akarjuk fordítani, tehát nemzeti politikájuk szempontjából nem adják meg. Magyarországnak pedig nagy szüksége van arra, hogy a világpiaczon minden téren kölcsönhöz jusson. Hogy mennyire szüksége van rá, mutatja az a tény, hogy a franczia kölcsön meghiúsulása után minő kölcsönhöz jutottunk ? Megkaptuk a német-osztrák kölcsönt, de van-e köszönet benne ?