A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
VI. ÜLÉS. 155 zunk a nagyhatalmi állásnak, áldozzunk a véderő fejlesztésének. Addig, a mig nincsen miből, addig nem lehet áldozni és csak ismétlem azt, a mit már más alkalommal is mondtam, hogy ha a nemzetet. a véderő fejlesztésével a végsőkig kimentjük, az előbb-utóbb annak anyagi végromlására vezet, mert nem lesz képes azt a nagy épületet fentartani, a melyet épen a hadsereg érdekében máris olyan óriási mértékben kifejlesztett. Ennyit kivántam Maiiáth József gróf ő nagyméltósága nyilatkozataira megjegyezni és hozzá csak még egyet teszek. Méltóztatnak itt állandóan hivatkozni külföldi tapasztalatokra és a múltak tapasztalataira. Hát igenis, keressük egy békés együttműködés megoldását és módját és e tekintetben tanulságokat vonhatunk le azokból a példákból, a melyeket a külföldön láttunk. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy ott, a hol autocraticus törekvések dominálnak a kormányzatok terén, ott nincs meg az elégedettség és a népnek a boldogulása és az erőnek fejlesztése is elmarad. Ellenben, mindazon nemzeteknél, a melyek monarchikus alapon, de igazán komoly, alkotmányos módon kormányoz- tatnak, ott eléretik mind a két czél, egyrészt megvan a nemzet és a dynastia között az őszinte szeretet és ragaszkodás, másrészt megvan a nemzetnek jóléte és boldogulása. Ezekkel áttérek az igen t. külügyminister ur exposéja azon részének a taglalására, a melyben az ő gazdasági politikáját méltóztatott kifejezni. Épen az imént nagy elcquentiával és kiváló közjogi tudással fejtegette Tisza István gróf bizottsági tag ur a közös ministerek, a közös külügyminister és a két állam kormánya közötti viszonyt, annak felelőssége és intézkedései tekintetében. Ennek a viszonynak helyes közjogi magyarázata az, hogy magát a politikát a külügyminister ur intézi, mindenkor érintkezésbe lépvén és biztosítva magának a két kormány elnökének és ezek utján a két kormánynak a hozzájárulását a nagy elvi kérdések tekintetében, magától értetődvén, hogy a részletmunka a külügyminister ur specialis hivatása. A gazdasági téren a helyzet azonban egészen más. Ezen a téren a külügyminister ur nem vezet, ezen a téren a külügyministernek csak egy politikája, egy programmja lehet és ez az a programm, a melyet a két kormány megállapított. Ne vegye tehát tőlem rossz néven a t. külügyminister ur — nem sértő szándékkal mondom, — hogy bizonyos reichskanczellári allűröket látok abban, a midőn saját külön gazdasági politikai programmokat és irányelveket állít fel. Ehhez a minister urnák, az 1867 : XII. t.-czikk rendelkezése értelmében, joga nincsen. Ez ellen tiltakozom. De tiltakozom nemcsak azon ténye ellen, hogy a külügyminister ur itt mintegy egy saját külön gazdasági külkereskedelmi programmot és irányzatot állítson fel, de tiltakozom annak tartalma ellen is. Az igen t. külügyminister ur itt újabb irányokat, szoros gazdasági kapcsolatokat hangoztat a Balkán-államokkal. Senki nálamnál jobban nem kívánja, hogy a Balkán államokkal normális gazdasági viszonyban és szoros baráti viszonyban álljunk. Azonban, t. uraim, ajánlom a t. külügyminister urnák, annál a nagy tekintélynél fogva, a melyet állása és személyének tulajdonságai neki adnak, hogy ily nyilatkozatoknál lehetőleg óvatos legyen. Ajánlom pedig azért, mert az ilyen nyilatkozatokat igen könnyen félreérthetik és azon nyilatkozatokban könnyen olyan tendentiák is buzdításra találnak, a mely tendentiák a t. külügyminister úrtól bizonyára távol állanak. Néhány, talán két hete, hogy elhangzott ez az exposé és máris találkozunk úgy az osztrák delegatióban, mint sajtónyilatkozatban olyan tendentiákkal, a melyek ezt a szoros viszonyt a Balkán-államokkal, a vámunió jellegével szeretnék felruházni. Én óva intek mindenkit, hogy ilyen álmokat ne álmodjék. Jól tudom, hogy mi ezeknek a vámuniós politikai törekvéseknek a háttere. Ismétlem tehát, a mit már annyiszor hangoztattam, hogy a mi gazdasági életünkben Magyarország, a mely a maga agrár mivoltában hoz áldozatokat, ne vegyen maga mellé concurrenseket csak azért, hogy az osztrák ipar minél olcsóbb és minél nagyobb területeket szerezhessen. Ilyen gazdasági politikai tendentia távol áll a t. külügyminister úrtól, annyival inkább ajánlom neki, legyen óvatos, mert igen könnyen félreérthetik és olyan törekvéseket támaszthatnak, a melyek azt hiszem, Magyar- országon végső ellenállással fognak találkozni. T. országos bizottság ! Én nagy örömmel látom, hogy Törökországgal a legjobb viszonyba jutottunk. Megvallom azonban, hogy nem akarom követni Rakovszky István t. bizottsági tag urat azon fejtegetésekben, a melyeket, a mennyire alkalmam volt megérteni, különben sem tehetek a magamévá, hogy ugyanis mi Törökországgal gal szemben akkor, a mikor megvettük az ottani állami erdőket, tulajdonképen a háború nélküli hadisareznak egy nemét fizettük le, formulát találtunk arra, hogy ne jelentsük ki kárpótlásnak vagy sarcznak, mert mi a formulák világában élünk. Mondom, nem akarom ezt bővebben fejtegetni ; csupán megállapítom, hogy a külügyminister ur politikájának fényes eredményét erősen elhomályosítja más körülmények között az is, hogy kénytelenek voltunk ezen erdőkért ilyen óriási váltságot fizetni akkor, a mikor szeretném tudni, tulajdonképen kiéi azok az erdők, a mienk-e, a kik fizettünk értük, vagy a bosnyákoké. Ez is olyan problema, mint a melyet a tisztázatlan kérdések sorozatából a minap említettem, t. i. mint a bosnyák honvédség kérdése. De mondom, én örvendek, hogy Törökországgal békében élünk. Egyet azonban hangsúlyozok : hogy legyen ez a béke politikai okokból és ne hozzunk ismét áldozatokat az osztrák nagyiparért. mert hogy a fizetett sok milliónak jó része az osztrák iparért fizettetett, az nem kétséges. Magyarország pedig sohase volt, ma pedig a nagy katonai terhek előestéjén legkevésbbé van abban a helyzetben, hogy az osztrák nagyiparnak, az 20*
