A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

148

VI. ÜLÉS.

az anyagi részre nézve, a mit akkor mondottak. Andrássy gróf a nyolczadik ülésben azt mondotta, hogy a monarchia három éven át a legnagyobb áldozatokat hozta a menekültek érdekében. Örökös rendetlenség, örökös bizonytalanság, örökös forradalmi állapot van ott és Ausztiia-Magyarország ezt nem tűrheti.

Erre lord Salisbury megtette az inditványt, hogy nekünk adassanak át ezek a tartományok és a következőket mondotta : »Geographiai fekvése ezeknek a provinciáknak igen nagy politikai fontossággal bir azon esetre, hogy ha ezeknek egy nagy része egy szomszédos kisebb hatalmasságnak kezébe jutna ; a szláv államoknak egy körzete támadna, a mely a Balkánon keresztülmenne és a melynek katonai ereje mindig veszélyeztetné a dél felé fekvő államot : Törökországot. Másrészről, Bosznia és Herczegovina semmivel sem járul hozzá a magas porta erejéhez és gazdagságához. Már a konstantinápolyi conferentián bebizonyosodott, hogy ezen két tartomány jövedelmei nem elegendők a kiadások fedezésére. Az ezen tartományok megvédésére szükséges kiadások oly óriásiak, hogy semmi arányban sem állanak Törökország előnyeivel és stratégiai fontosságukkal. Azonkívül Törökország a legnagyobb bölcseségnek példáját adná, ha tovább nem vállalná ezt a meddő kötelességet, a mely erejét meghaladja, hogy ezen tartományokban rendet teremtsen s ez oknál fogva kérte Ausztria és Magyarország megbízatását.« Erre Bismarck herczeg azt mondotta : »Európa itt egy állandó dolgot akar létesíteni és egy elegendő eszközökkel biró hatalmat akar megbízni azzal, hogy ott rendet teremtsen.«

Karaterodori basa kijelenti, hogy Bosznia jövedelmei kiadatnak a tartományokra, úgy hogy ebből nem fog beszolgáltattatni semmi a központi pénztárba, Konstantinápolyba. Lord Beaconsfield azt mondja, ezen tartományok átengedése követel valami anyagi áldozatot Törökországtól, ö ellenkezőleg : ezeket a tartományokat, a mint

ezt constatálja a konstantinápolyi conferentia is, úgy ismeri, hogy ezek sohasem adtak Törökországnak. a magas portának oly jövedelmet, a mely kiegyenlitette volna azokat a nagy költségeket, a melyeket ez a két állam okozott Törökországnak. Azonkívül kijelenti, hogy veszedelmesnek találná a szláv racenak praedominálását azon tartományokban, azon szláv racenak — és ez igen érdekes, — a mely legkevésbbé alkalmas arra, hogy türelmes más raceokkal szemben.

Mindezek benne foglaltatnak az akkori vörös könyvben. Ebből, t. országos bizottság, kitűnik, hogy nekünk nem volt semmi kötelezettségünk arra, hogy mi bárminemű czimen Törökországnak kárpótlást adjunk olyanért, melyért neki kárpótlás nem jár.

Es hogy a t. külügyministerium is ugyanazon nézetben volt mindaddig, a mig a bojkott oly veszedelmes formákat nem öltött Törökországban, hogy Törökországnak kárpótlást nem kell adni, ez nemcsak a t. kiilügyminister ur által közzétett és az ezekből idézett okmányokból tűnik ki, hanem köztudomású, hogy még a magyar kormány sem egyezett bele abban, hanem csak később, a mi kiviláglik az akkori ministerelnöknek egy november 12-én hozzá intézett interpellatióra adott válaszából. Ö ugyanis azt mondja, ezt mondotta (olvassa) : »A mi a másik kérdést illeti, hogy a török államadósságok egy részének átvállalása iránt mi tettünk-e Ígéreteket, vagy tárgyalásokba bocsátkoztunk-e. erre nézve megjegyzésem <sak az, hogy akkor, a mikor mi a tartományokat meg- szállottuk, Törökországnak helyzetén könnyítettünk, mert azon nagy áldozatokat vállaltuk magunkra, a melyeket különben a török birodalomnak kellett volna úgy a saját consolidatiója, mint a békés viszonyok érdekében hozni. A mostani — hogy úgy fejezzem ki magamat — annexio által pedig Törökország pénzügyi helyzetét nem alte- ráltuk és ezen okokból kezdettől fogva kizártnak tartottuk és kizártnak tartjuk most is, hogy államadósság vagy más kötelezettségek elvállalása iránt bárminemű kötelezettségekbe bocsátkozzunk.«

Hát, t. országos bizottság, igaz. hogy később módosította a magyar kormány ezt az álláspontját, de én nem hihetem azt, hogy Magyarország mm isterel nöke. ha már akkor el volt szánva a t. külügy- minister ur arra, hogy megadja ezt a kárpótlást, igy nyilatkozhatott volna.

Ha, t. országos bizottság, akaratom ellenére talán dissonantiát hoztam bele a vitába, az eddigi felszólalások legnagyobb részét tekintve, a kik a t. minister ur iránti dicséretet nem tudták eléggé hangoztatni, szolgáljon nekem mentségül az, hogy én megengedem, hogy volt itt siker, de nem az a voller Erfolg, nem az a teljes siker, a melylyel olyan nagyra vannak.

Hogy némileg enyhítsem ezt a rossz benyomást, igazságot akarok szolgáltatni a t. külügy- minister urnák egy támadásával szemben. Ez a a második támadás az, hogy a t. kiilügyminister ur az ó előkészítésében, a melyet én is hézagosnak és hiányosnak tartok, egy nagy hibát követett el és ez az, hogy a Törökország után leginkább érdekelt Oroszországot kellőleg fel nem világosította.

Es ez, t. országos bizottság, az a sok port felvert Isvolsld-eset. A vöröskönyvből két helyen is be lehet igazolni, hogy a t. kiilügyminister urat e tekintetben mulasztás nem terheli. Fürstenberg herceg ugyanis kijelenti ebben a könyvben, hogy Isvolski maga kijelentette a dumában, hogy az orosz politika előbbi években vállalt kötelezettségei folytán lehetetlenné tették a tiltakozást. Azonkívül a ministerelnök ur maga a deczember 28-iki jegyzékben bizonyítja, hogy Bosznia-Her- czegovina annectálása, a mi külügyministerünk- nek Oroszországgal való többrendbeli előzetes megállapodásának volt a következménye. De én azt hiszem, hogy a t. kiilügyminister ur rendelkezik egy koronatanúval, egy volt collegájával, a ki szintén neki ad igazat és mellé állhat és bizony